Törökország a szükséges jogi eljárást követően hétfő reggel visszaküldte az Egyesült Államokba az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet egyik amerikai állampolgárságú harcosát, s ezzel megkezdte a területén fogva tartott külföldi dzsihadisták kitoloncolását — közölte Ismail Catakli török belügyminiszter-helyettes, a belügyi tárca szóvivője az MTI szerint.
Az Anadolu állami hírügynökségnek nyilatkozó szóvivő hozzátette: a hétfői nap folyamán még egy német és egy dán terroristát is visszatoloncolnak.
Catakli egyúttal arról számolt be, hogy a török hatóságok előkészítették további hét német származású dzsihadista utaztatási tervét, őket november 14-én, csütörtökön küldik majd haza.
Süleyman Soylu belügyminiszter november 2-án jelentette be, hogy Ankara vissza fogja küldeni származási országukba az Iszlám Állam elfogott külföldi katonáit. „Nem vagyunk szálloda senki dzsihadistái számára” – fogalmazott Soylu, aki egyben felelőtlenségnek minősítette, hogy számos európai ország megtagadta a terrorizmussal gyanúsítottak visszafogadását, megfosztva őket állampolgárságuktól. A török belügyminiszter később leszögezte: a hontalanná vált dzsihadistákat is visszaküldik származási országukba.
Soylu elmondása szerint jelenleg az Iszlám Állam mintegy 1200 külföldi szélsőségesét tartják fogva Törökországban.
A török hadsereg október 9-én hadműveletet indított Északkelet-Szíriában az Ankara által terrorszervezetként kezelt kurd erők ellen. Az offenzíva során a török erők elfogtak 287 korábbi dzsihadistát, valamint hozzátartozóikat és támogatóikat, akik a harcokat kihasználva szöktek meg a kurdok által felügyelt börtönökből.
Catakli hétfőn jelezte: Szíriában elfogott két ír állampolgárt hamarosan, két németet pedig még a hét folyamán kitoloncolnak Törökországból. Szintén Szíriában elfogott 11 francia állampolgár hazaküldésével kapcsolatban ugyancsak tart a procedúra – tette hozzá a török belügyminiszter-helyettes, aki hangsúlyozta, hogy az érintett országokkal felvették a kapcsolatot, és eltökélten folytatják a külföldi terroristák hazatelepítését.
Hollandiának segítenie kell állampolgárai gyerekeinek hazaszállítását Szíriából, az Iszlám Állam nevű terrorista szervezethez csatlakozott anyákat ugyanakkor nem kell visszafogadnia az országnak – mondta ki egy hágai bíróság hétfőn az MTI szerint.
Huszonhárom nő jogi képviselője fordult törvényszékhez az ügyben, azt kérvén, hogy rendeljék el ügyfeleik és összesen ötvenhat gyerekük hazaszállítását az észak-szíriai táborokból, ahol jelenleg „siralmas körülmények között” élnek. A szíriai kurd erők által ellenőrzött al-Hol táborban nagyjából 68 ezren tartózkodnak, nagy többségüket az Iszlám Állam volt harcosai, illetve az ő családtagjaik teszik ki. Titkosszolgálati információk szerint a térségben ötvenöt holland származású vagy kötődésű dzsihadistáról, valamint legalább kilencven gyerekről tudni. |
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.