Európa vezetői 1945-ben a náci rezsim bukását erkölcsi győzelemnek tekintették. Ma egy hasonló célú iráni háborút aggodalomra okot adó tényezőnek tartanak – írja véleménycikkében az izraeli Nemzeti Információs Igazgatóság korábbi vezetője.
Nyolcvanegy év telt el a náci rezsim bukása és a most indított, történelmi jelentőségű iráni háború között, amely remélhetőleg véget vet az ajatollah-rezsimnek.
Ha van olyan összehasonlítás, amely kiemeli a két korszak közötti különbséget, akkor az Európa reakciója a két eseményre
– írja a Ynet-en megjelent véleménycikkében Gadi Ezra, az IDF ejtőernyős felderítő egységének aktív tartalékosa, a Nemzeti Információs Igazgatóság korábbi vezetője.
Az európai körülmények természetesen nem azonosak az akkoriakkal. Hitler közvetlenül megtámadta Európát, Hámenei csak fenyegette. Európa pedig nem egyetlen egység – földrajzilag és identitásában is keleti és nyugati részből áll.
Gadi Ezra szerint mégis, megdöbbentő azok reakcióit elemezni, akik az emberi jogok védelmét hirdetik, miközben kritizálják az azok biztosítását célzó intézkedéseket.
Morális maszatolás az iráni háború kapcsán
A szerző példaként Keir Starmer brit miniszterelnököt említi, aki az iráni támadás után azonnal hangsúlyozta, hogy országa nem vett részt a műveletben. Ehelyett fegyelmezettségre és diplomáciai megoldásra szólított fel.
Ráadásul cikkének megjelenése után jött a hír, hogy Starmer – tökéletes időzítéssel, a muszlim böjt megtörésének ünnepén – közölte, fel akarja számolni az iszlamofóbiát országában, a muszlimokat „a modern Nagy-Britannia arcának” nevezte, majd
megerősítette, hogy Nagy-Britannia nem vesz részt Irán elleni támadásokban.
Helyettese, David Lammy szintén tartózkodott attól, hogy kifejezze támogatását a támadás iránt, vagy elismerje, hogy az összhangban áll a nemzetközi joggal.
Ezzel szemben, emlékeztet Ezra, Hitler veresége után Winston Churchill, a szövetséges hatalmak egyik vezetője, kikiáltotta a náci Németország feletti győzelem napját Európában.
Nagy-Britannia hűvös reakciója mellett a francia elnök is azonnal elítélte az amerikai-izraeli támadást, mondván, az „komoly következményekkel jár a globális békére és biztonságra nézve”. Bár Emmanuel Macron kifejezte készségét, hogy segíti szövetségeseit, megjegyzései inkább üres szavaknak tűntek, mint hajlandóságnak, hogy a tűzbe ugorjon értük – fogalmaz Gadi Ezra.
Már nem az emberi jogok biztosítása a fontos
A szerző itt is egy hősi elődöt hoz fel kontrasztént:
Charles de Gaulle a náci rezsim bukását Franciaország történelmének legboldogabb pillanatának tekintette. Üdvözölte a „náci szörnyeteg” megsemmisítését, és felügyelte a francia kollaboránsok kivégzését.
Vagy ott van Norvégia külügyminisztere, aki most azzal érvelt, hogy az ENSZ mandátuma nélküli katonai erő alkalmazása Iránban „aggasztó”. 1945-ben, öt évvel a náci megszállás után, Norvégia ünnepelte Hitler vereségét. VII. Haakon király visszatért száműzetéséből, és megkezdte a régi rezsim maradványainak megtisztítását.
Ráadásul a publicisztika nem is említi az egyik lepenetránsabb európai szereplőt, Spanyolország szocialista miniszterelnökét, aki – miután tavaly megakadályozta, hogy az amerikai hadsereg fegyvereket szállítson Izraelnek a dél-spanyolországi támaszpontokon keresztül – most közölte, nem engedélyezi Irán elleni támadásokhoz használni a Rota és Moron katonai bázisokat.
A tanulság egyértelmű – vonja le a következtetést a szerző:
Európa vezetői akkor a náci rezsim megdöntését erkölcsi győzelemnek tekintették. Ma egy hasonló célú akciót aggodalomra okot adó tényezőnek tekintenek.
Ennek oka, hogy a legfőbb cél megváltozott – már nem az emberi jogok biztosítása, hanem a háború elkerülése minden áron. Ez a történet valójában Európáról szól, amely megmutatja, hogyan fordulhatnak meg a prioritások kevesebb mint egy évszázad alatt.
Kép: Wikimedia Commons/Simon Dawson / No 10 Downing Street
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
- 10:00
2024. április 8. - 12:30
2026. január 12. - 16:002022. április 14.
