„Halál a gyerekgyilkos rezsimre” – új erőre kaptak a bátor iráni egyetemisták

Újra megkezdődtek a rendszerellenes tüntetések az iráni egyetemeken, a diákok az Iszlám Köztársaság zászlaját égetik és azt skandálják, hogy „Halál a gyerekgyilkos rezsimre!”.

Hétfőn immár harmadik napja tartottak a kiújult tiltakozások az iráni egyetemeken. A szemeszter kezdetére visszatérő diákok fokozták nyilvános fellépésüket a teheráni rezsim ellen – számol be az Israel Hayom.

A tüntetések, amelyek a teheráni Sharif Műszaki Egyetemen és az Amirkabir Műszaki Egyetemen kezdődtek, és azóta az ország más intézményeire is átterjedtek, a tüntetések januárban történt brutális elfojtása óta a legjelentősebb nyílt ellenzéki fellépést jelentik. Akkor a biztonsági erők 20-30 ezer tüntetőt öltek meg.

Elképesztő bátorsággal tüntetnek az iráni diákok a kivégzések és kínzások ellen

Az elmúlt hetek mészárlásai ellenére az egyetemeken különböző formában folytatódnak a tüntetések.

Rátámadtak a tiltakozó iráni diákokra

A közösségi médiában terjedő felvételeken látható, ahogy a teheráni egyetem hallgatói felgyújtják az Iszlám Köztársaság zászlaját. Ugyanezen a campuson az ellenzékhez kötődő műholdas csatorna, az Iran International arról számolt be, hogy „Halál a gyerekgyilkos rezsimre” skandálások hallatszanak – írja az izraeli lap.

Az Iránon kívül működő Amirkabir Egyetemi Diákszervezet szerint a rezsimhez hű Basij milícia megtámadta a teheráni egyetem hallgatóit. A Basij az iráni Iszlám Forradalmi Gárda alá rendelt paramilitáris szervezet.

Amirkabir NewsLetter خبرنامهٔ امیرکبیر on X (formerly Twitter): „پرچم خرچنگ‌نشان رژیم آدمکش جمهوری اسلامی زیر دست و پای دانشجویان به آتش کشیده شددوشنبه | ۴ اسفند ۱۴۰۴دانشگاه پلی‌تکنیک (امیرکبیر)● پلی‌تکنیک (امیرکبیر) قلب تپندهٔ جنبش دانشجویی ایران#انقلاب_شیروخورشید pic.twitter.com/R6JJmpPwqy / X”

پرچم خرچنگ‌نشان رژیم آدمکش جمهوری اسلامی زیر دست و پای دانشجویان به آتش کشیده شددوشنبه | ۴ اسفند ۱۴۰۴دانشگاه پلی‌تکنیک (امیرکبیر)● پلی‌تکنیک (امیرکبیر) قلب تپندهٔ جنبش دانشجویی ایران#انقلاب_شیروخورشید pic.twitter.com/R6JJmpPwqy

A teheráni Alzahra női egyetemen a diákok elégették és széttépték az Iszlám Köztársaság zászlaját, széttépték az Izrael elleni háborúban elesett Iszlám Forradalmi Gárda tagjainak fényképeit, és követelték, hogy az intézmény eredeti nevét, amely Farah Pahlavi, az utolsó sah feleségét tisztelte, állítsák vissza.

Az Iszfaháni Műszaki Egyetemen a diákok felvonták az 1979 előtti, oroszlánt és napot ábrázoló zászlót, amely egykor Irán nemzeti emblémája volt, és azt skandáltak, hogy „Éljen a sah!”.

Egyetemi kizárás sújtja a hallgatókat

Az iráni média arról számolt be, hogy Masoud Tajrishi, a Sharif Egyetem rektora hétfőn megérkezett a campusra, hogy beszéljen a tiltakozó diákokkal, de kifütyülték. Tajrishi figyelmeztette őket, hogy a tüntetések „illegálisak”, és közölte, hogy az ügyészség is beavatkozott az ügybe.

„Halál Hameneire!” – Irán-szerte folytatódik a rezsimmel szembeni ellenállás

A januári megmozdulások brutális elfojtása után is él az ellenállás Iránban Hamenei ajatollah és rezsimje ellen.

Tajrishi hozzátette, hogy több hallgatót már kizártak a campusról, és figyelmeztette, hogy

ha a felfüggesztett hallgatók száma növekszik, az egész egyetem átáll az online oktatásra.

A jelentések szerint más egyetemek hallgatói is SMS-t kaptak, amelyben tájékoztatták őket, hogy kizárták őket a campusról.

A The Telegraph szerint ugyanakkor nem mindegyik demonstráció rendszerellenes: a Sharif Egyetemen a diákok az udvaron átvonulva „heydar, heydar”-t skandáltak, ami Hamenei ajatollah támogatóinak vallási szlogenje.

Amirkabir NewsLetter خبرنامهٔ امیرکبیر on X (formerly Twitter): „حمله وحوش بسیجی به دانشجویان دانشگاه تهران با شعار الله ‌اکبر در پی مقاومت دانشجویان، درگیری شدیدی شکل گرفته استدوشنبه | ۴ اسفند ۱۴۰۴دانشگاه تهران#انقلاب_شیروخورشید pic.twitter.com/Tjx5DHBWLG / X”

حمله وحوش بسیجی به دانشجویان دانشگاه تهران با شعار الله ‌اکبر در پی مقاومت دانشجویان، درگیری شدیدی شکل گرفته استدوشنبه | ۴ اسفند ۱۴۰۴دانشگاه تهران#انقلاب_شیروخورشید pic.twitter.com/Tjx5DHBWLG

Saeed Habiba tudományügyi miniszterhelyettes és a Hallgatói Ügyek Szervezetének vezetője kijelentette, hogy „az erőszak és a sértések az egyetem két vörös vonala”, és hozzátette, hogy a fegyelmi bizottságok fellépnek azok ellen, akik átlépik ezeket a határokat.

Szeretteink halála nem szolgálhat ürügyül az akadémiai értékekkel ellentétes magatartásra

– jelentette ki az izraeli lap szerint.

A teheráni egyetem tagadta, hogy diákokat tartóztattak volna le a campuson belül, de megerősítette, hogy a januári események során nyolc embert vettek őrizetbe a campuson kívül, akik közül ketten továbbra is őrizetben vannak.

Az egyetem kulturális ügyekért felelős alelnöke nem zárta ki, hogy „külső erők” is részt vettek a jelenlegi tüntetésekben, és elismerte, hogy diákok is megsérültek a összecsapásokban.

Majrézik a diktátor: Részletes utódlási tervet dolgozott ki Hamenej mielőtt az amerikai támadnak

A teheráni vezetés célpontként tekint magára, egy meglepő utód-jelölt neve került elő.

Iráni elnök: Nem engedünk a nemzetközi nyomásnak!

Ismét fellángoltak az iszlamista rezsim elleni tüntetések.