Hugh Laurie antiszemita támadások kereszttüzébe került, miután elbúcsúzott a Teherán című kémsorozat izraeli producerétől, Dana Edentől.
Hugh Laurie, aki Teherán című sikersorozat nemrég megjelent harmadik évadában maga is szerepelt, a napokban az X-en emlékezett meg a sorozat egyik társalkotójáról és produceréről, Dana Edenről, aki a hét elején váratlanul öngyilkos lett egy athéni szállodai szobában. A színészre bejegyzését követően antiszemita és Izrael-ellenes kommentek áradata zúdult, amelyekre indulatos hangnemben reagált.
A Teherán producerét gyászolja Hugh Laurie
Mint ismert, a Teherán egy izraeli-amerikai koprodukcióban készülő kémsorozat, amelyet az Apple TV+ és az izraeli közszolgálati műsorszolgáltató együttműködésében forgattak. Az eddig évadok során a sorozat alkotói – Dana Eden, Moshe Zonder és Maor Kohn – képesek voltak a közel-keleti geopolitikai feszültségeket feszes, hiteles és morálisan összetett történetként bemutatni a nézőknek. A sorozat egy Moszad-ügynök küldetését követi nyomon Irán fővárosában, aki titkos műveleteket hajt végre az iráni nukleáris program megbénítására, miközben egyre súlyosabb személyes és morális dilemmákkal szembesül. A produkció korábban elnyerte a legjobb drámasorozatnak járó Nemzetközi Emmy-díjat is. Hugh Laurie a sorozat harmadik évadában az ENSZ egyik nukleáris felügyelőjét alakította.
A Doktor House sorozatból ismert színész körüli anticionista felháborodás február 17-én kezdődött, amikor Laurie megemlékezett a sorozat tragikusan elhunyt produceréről.
„Dana Eden, a Teherán társalkotója és producere vasárnap – úgy tűnik, saját kezével – vetett véget az életének. Szörnyű tragédia. Briliáns, szellemes és kivételes vezető volt. Szeretetem és részvétem mindazoknak, akik ismerték.”
Bár sokan részvétüket fejezték ki és méltatták Eden televíziós munkásságát, számos hozzászóló élesen bírálta Laurie-t amiatt, hogy nyilvánosan gyászolja egy izraeli kollégát. Egyesek azt vetették a producer szemére, hogy egy „izraeli propagandasorozatot” készített Teheránról, mások sértő kifejezésekkel illették, sőt voltak, akik azt kívánták, hogy „a pokolban rohadjon meg”. Laurie kezdetben megdöbbenéssel reagált, majd így írt:
„Régen gyűlöltem letiltani embereket, és alig éltem vele. Most már idősebb vagyok.”
Dana Eden temetése Tel-Avivban
Dana Edent egy nappal Laurie első bejegyzése után helyezték végső nyugalomra Izraelben, a tel-avivi Kiryat Shaul temetőben, több száz gyászoló jelenlétében. Mivel a producer egy, az iráni rezsimet kritikus sorozat készítésében vett részt, halála körülményei miatt a hét elején felmerült az idegenkezűség gyanúja is.
Producer kollégája, Shula Spiegel azonban röviddel a holttest megtalálása után közleményt adott ki, amelyben megerősítette: az athéni rendőrség vizsgálata szerint Eden öngyilkosság következtében hunyt el. Az 52 éves, háromgyermekes családanya éppen a sorozat negyedik évadának forgatásán dolgozott. A temetésen részt vett többek között a sorozat főszereplője Niv Sultan, valamint Sasson Gabay, Ania Bukstein, Edan Alterman, Sarah von Schwarze és Hanna Laslo, továbbá Moshe Edery producer is.
A Teherán első két évada jelenleg is elérhető az Apple TV+ kínálatában.
A sorozat harmadik évadának hivatalos előzetese itt tekinthető meg:
Az öngyilkosság megelőzhető – de csak akkor, ha időben és együtt teszünk ellene. Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot! Krízishelyzetben lévő gyerek esetében kérjen segítséget a mobilról is ingyenesen elérhető 116-111 telefonszámon vagy online cseten! Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt, mielőtt kárt tenne magában. Ha másvalakiért aggódik, ezen az oldalon talál tanácsokat, mit tud tenni.
Kép: Teherán/Apple-Kan







