A párizsi bíróság elutasította egy iraki zsidó család kártérítési kérelmét, amelynek korábbi otthonát ellopták tőlük, és amelyben ma a bagdadi francia nagykövetség működik.
Elszabotált kártérítés: a párizsi közigazgatási bíróság hétfői ítéletében kijelentette, hogy nincs joghatósága a család keresete elbírálására, és az ügyet az iraki hatóságokhoz utalta, amennyiben a család tovább kívánja folytatni az ügyet. Az ügyről a JNS zsidó portál számolt be az AFP jelentése alapján.
Mint arról már korábban beszámoltunk, a felperesek két iraki zsidó testvér leszármazottai. Tavaly 22 millió dollárnyi bérleti díjhátralék és további 11 millió dollár kártérítés iránti keresetet nyújtottak be a francia kormány ellen.
Síita bíróság elé utalták a zsidó családot
A bíróság szó szerint elfogadta az állam álláspontját – közölték az AFP-vel a felpereseket képviselő ügyvédek.
A bíróság nem tartja magát illetékesnek: más szóval, a bagdadi síita bíróság elé utal minket
– mondták az ügyvédek, akik a döntést „szürreálisnak” nevezték. Bejelentették, hogy a további lépéseikről ügyfeleinkkel fognak tárgyalni, hozzátéve: „Nem fogjuk ezt annyiban hagyni.”
Az egyik felperes, Philip Khazzam tavaly a kanadai The Globe and Mailnek elmondta, hogy Szaddám Huszein kormányának sürgetésére a francia kormány megszüntette a Lawee családnak fizetett bérleti díjat, és úgy tűnik, a pénzt az iraki kincstárnak utalta át.
A családban Beit Lawee (Lawee-ház) néven ismert kastélyt 1935-ben Ezra és Khedouri Lawee testvérek építették, akik tiszteletben álló üzletemberek és Irak történelmi zsidó közösségének oszlopai voltak.
A testvérek családjukkal együtt éltek a fényűző birtokon, amíg 1951-ben kénytelenek voltak elmenekülni, amikor az iraki kormány megkezdte a zsidó tulajdonok államosítását és a zsidók állampolgárságának megvonását. A zsidó testvérek Montrealba emigráltak, ahol ma Philip Khazzam, Ezra unokája él.
Lopott ingatlant birtokolnak
Az iraki kormány az 1950-es évek elején kezdte el államosítani a zsidók tulajdonát és megfosztotta őket állampolgárságuktól. Ez a zsidó közösség tömeges kivándorlásához vezetett, sokan Izraelbe emigráltak – írja a zsidó portál.
Irakban a zsidó tulajdon államosítása és elkobzása azután gyorsult fel jelentősen, hogy 1968-ban a Baath Párt hatalomra került, és Szaddam, aki akkor az ország alelnöke volt, 1979-ben elnökké vált.
A francia külügyminisztérium a folyamatban lévő bírósági eljárásra hivatkozva nem volt hajlandó kommentálni az ügyet.
Franciaország 50 éve birtokol egy ellopott zsidó tulajdonú ingatlant, ennek a ténynek a teljes tudatában, és anélkül, hogy valaha is bármilyen erkölcsi vagy anyagi kártérítést fizetett volna
– írta az egyik ügyvéd, Jean-Pierre Mignard még 2024-ben a francia külügyminiszternek. „Ez számomra botrányosnak tűnik, és szerintem jó lenne véget vetni ennek.”




