Rawan Osman az 50 perc vendégeként kendőzetlenül beszélt gyerekkora antiszemita közegéről, a Hezbollah idealizálásáról, arról, hogyan szakadt ki a közel-keleti narratívából, és arról is, hogyan látta viszont gyermekkorának félelmeit a modern Európa zavarodott identitásválságában.
Szalai Kálmán libanoni arab vendége beszámol arról, hogyan omlott össze benne az egész Hezbollah által felépített narratíva, amikor a strasbourg-i zsidónegyedbe került, és először találkozott hús-vér zsidó emberekkel. Mesél a háborús traumákról, a közel-keleti antiszemitizmus mechanizmusairól, az európai tapasztalatairól, a migráció hatásairól, valamint arról, miért tartja a zsidó–arab megbékélés lehetőségét ma fontosabbnak, mint valaha.
Gyerekkor a polgárháború sújtotta Libanon romjain
Rawan Osman saját meghatározása szerint „boldog gyerekkort” élt meg, bár körülötte összeomlott a hazája. „A társadalom teljesen széthullott” – mondja, de mindezek ellenére szülei szekuláris, középosztálybeli, liberális légkört teremtettek számára, ahol a francia katolikus iskola természetes választás volt. Az oktatási elit misszionárius iskolákhoz kötődött, ott tanultak idegen nyelveket, ott készültek az egyetemre.
A tolerancia azonban egy ponton megszakadt. „A közös ellenséget, a zsidókat, a cionistákat és az izraelieket nem választottuk el egymástól.” A családi és iskolai közeg egyaránt ugyanazt a történetet ismételte. A történelemórán Herzl Tivadart nevezték meg ellenségként, és megtanították, hogy a cionizmus a palesztinok országának elvesztéséhez vezetett. Gyerekként még a bázeli kongresszus és a Balfour-deklaráció dátumát is tudni kellett.
A passiófilm és a zsidók démonizálása
Rawan erőteljes képpel idézi fel az iskolai hagyományt: „húsvét környékén minden évben összegyűlt az egész iskola, és megnéztük ugyanazt a filmet Jézus passiójáról.” A film nyomán az volt az érzésük, hogy „a zsidók megölték a csecsemő Jézust”. Libanonban nem jutott el hozzájuk a Vatikán hatvanas évekbeli hivatalos állásfoglalása, mely elvetette ezt a történelmi vádat.
A politikai háttér is ezt erősítette. Izrael jelenléte Dél-Libanonban, a különböző milíciák, a Hezbollah felemelkedése mind hozzájárult a gyűlölet állandó jelenlétéhez.
„Csodáltuk és tiszteltük a Hezbollah-t”
– fogalmaz. A zsidó közösség ekkorra már szinte teljesen eltűnt az arab világból, így nem volt, aki élő jelenléttel cáfolja a róluk terjesztett mítoszokat.
Az izraeli bombázások élménye mély nyomot hagyott benne. „A szüleim fogtak minket, és egy matracot tettek a kamrába a mosógép mögé, mert szerintük biztonságosabb volt ott aludni.” Amikor évekkel később Németországban meghallotta a vadászgépek hangját, automatikusan ugyanaz a félelem tört rá: „a fiam éppen tévét nézett a nappaliban… automatikusan gyerekkorom óta először felsikoltottam és könyörögtem neki, hogy menjen távolabb az ablaktól.”
A fordulat: egyetem Strasbourgban, a zsidó negyed szívében
A zsidókkal, mint hús-vér emberekkel való találkozás felnőtt koráig váratott magára.
„Strasbourgban, a zsidónegyedben tanultam. Ekkor találkoztam először zsidó emberrel. Ez megváltoztatta a nézőpontomat.”
A szembejövő valóság ellentmondott mindannak, amit addig tanítottak neki. A zsidónegyed élete, az ottani emberek, gesztusok, normális emberi viszonyok — éles kontrasztban álltak mindazzal, amit gyerekként igaznak tanítottak neki. Nem ideológiai vita, nem intellektuális érvelés változtatta meg a gondolkodását, hanem maga a tény, hogy az „ellenségként” megrajzolt csoport egyszer csak valóságos, hétköznapi emberekként jelent meg előtte.
Franciaországban azonban csalódott: a muszlim közösség jelentős részének integrálatlansága, a nőkkel szembeni utcai viselkedés, a rendőrök lekezelő tekintete mind azt a közeget idézte, amit maga mögött akart hagyni. Elvált nőként és kisgyerekes anyaként Németországot választotta új otthonául.
„Ha a Holokauszt után létezhet Németországban izraeli nagykövetség, Izraelben pedig német nagykövetség, akkor bármi lehetséges” — mondja, és ezt életének egyik legfontosabb felismeréseként írja le. Úgy látja, ez a gesztus nemcsak politikai, hanem morális üzenet is: azt bizonyítja, hogy a legsúlyosabb történelmi sebek is gyógyulhatnak, ha van szándék a megbékélésre.
Rawan azonban hangsúlyozza, hogy mindez nem magától értetődő. „Ám ez a kibékülési folyamat nagyon törékeny volt, és most is az” — figyelmeztet. A törékenységet szerinte nem belső német tényezők, hanem a 2015 utáni migrációs hullám hozta felszínre, amelynek során olyan szíriai és közel-keleti férfiak érkeztek nagy számban Európába, akik már gyerekkoruk óta antiszemita és nőellenes narratívákkal szocializálódtak.
Európa gyors átalakulása
Tapasztalata szerint az érkező férfiak tömege antiszemita mintázatokat hozott magával. „Az Adolf Hitler által jegyzett Mein Kampf kötetemet kevesebb mint egy dollárért vásároltam Damaszkuszban.” Emlékeztet arra, hogy a Cion bölcseinek jegyzőkönyvét a régióban sokan komoly műnek tartják.
Rawan szerint mindez már láthatóvá vált az európai köztereken, a tinédzserek öltözködésében, viselkedésében, a popkultúrában, az egyetemek ideológiai átformálásában. A zsidók elleni utcai jelszavak, a gázai háború körüli radikalizálódás mind csak felerősítették az aggodalmakat.
Az interjú egyik leghatásosabb részén Rawan elmagyarázza, hogyan kapcsolódik össze a két szélsőség. „A tudatlanság és az arrogancia kombinációjáról van itt szó.” Példaként említi a heidelbergi előadót, akit „Hamász Helga” néven emlegetnek, és aki a palesztin iszlamista csoportok vezetőit „kedves embereknek” nevezte. Rawan nyíltan szembesítette: családja nőtagjai nem akarnak fejkendő alatt élni, nem akarnak olyan rendszerben létezni, ahol előírják, hogyan beszélhetnek.
Miért támogatja Izrael gázai háborúját?
Rawan személyes élményből beszél a gyerekek félelméről: „tudom, mit jelent rettegni”. Éppen ezért mondja: „nem lehetek közömbös a gázai gyerekek szenvedésével szemben”, ugyanakkor szerinte a régióban addig nem lesz béke, amíg olyan szervezetek működnek, amelyek „annyira megszállottan csak a zsidókkal vannak elfoglalva, hogy inkább meghalnak, csak hogy magukkal vigyék őket is”.
Úgy látja, Európa gyávasága – ahogy nevezi – veszélybe sodorja a saját jövőjét is.
Rawan Osman története arra figyelmeztet, hogy a narratívák, amelyeket gyermekkorban kapunk, meghatározhatják a világképünket – de nem kell fogságban tartaniuk. A zsidó–arab viszony, a migráció, a hozzájuk kapcsolódó indulatok és traumák mind jelen vannak az életútjában. Az 50 perc epizódja egyszerre portré és társadalmi tükör: egy nőé, aki végigjárta a gyűlöletbe születés és a megértéshez való eljutás hosszú útját.
- 11:00
2025. november 25. - 19:30
2025. november 19. - 17:00
2025. november 7.
