A caracasi éjszaka, amely Nicolás Maduro bukásához vezetett, hosszú időre bekerül a katonai akadémiák tananyagába. Az Egyesült Államok „Operation Absolute Resolve” fedőnevű akciója tankönyvi példája lett annak, miként győzi le a technológiai és műveleti fölény a papíron erős, ám valójában törékeny védelmi rendszert – még akkor is, ha azt iráni, orosz és kínai fegyverekkel tömték tele.
A múlt heti éjszakai amerikai művelet, amelynek során az Egyesült Államok erői venezuela fővárosában, Caracas szívében elfogták Nicolás Madurot, már most a modern hadviselés egyik meghatározó példájaként kerül emlegetésre. A rajtaütés megmutatta, hogy a látszólag komoly fegyverzettel rendelkező venezuelai védelem mennyire sebezhető, ha egy precízen előkészített, több dimenzióban végrehajtott támadással találja szemben magát.
A „Operation Absolute Resolve” nemcsak politikai értelemben volt sorsdöntő, hanem kíméletlen tesztje lett annak a katonai arzenálnak is, amelyet Venezuela az elmúlt években Iránból, Oroszországból és Kínából halmozott fel.
Légvédelmi rendszerek, gyorsnaszádok, drónok és kézifegyverek alkották azt a mozaikot, amelynek elvileg el kellett volna rettentenie vagy legalábbis megnehezítenie egy külső beavatkozást.
A gyakorlatban azonban mindez nem állította meg az amerikai csapásmérő köteléket, amelyet kiberműveletek, elektronikai hadviselés és precíz célkijelölés támogatott.
Hogyan zajlott a rajtaütés?
A beszámolók szerint az amerikai különleges műveleti erők hajnali két óra után érkeztek meg Maduro belvárosi rezidenciájához. A műveletet helikopterek, vadászgépek és bombázók támogatták, amelyek a fővárosban és több tengerparti államban csaptak le a légvédelem és más kulcsfontosságú célpontok ellen.
A közösségi médiát elárasztották a caracasi robbanásokról készült felvételek: hatalmas tűzgömbök világították be az éjszakai eget, miközben a venezuelai légvédelem kétségbeesetten próbált reagálni.
A rajtaütés végére Madurót és feleségét, Cilia Florest amerikai kézre kerítették, majd előbb egy amerikai hadihajóra, onnan pedig New Yorkba szállították, ahol többek között kábítószer-terrorizmussal kapcsolatos szövetségi vádemelések várnak rájuk.
Donald Trump szombaton, floridai mar-a-lagói rezidenciájáról nyilatkozva úgy fogalmazott: az Egyesült Államok „rendkívüli katonai műveletet” hajtott végre Venezuela fővárosában, egy „erősen megerősített katonai erőd” ellen, hogy bíróság elé állítsa az „törvényen kívüli diktátort”.
Évekig épített külföldi védelem – papíron erős, valójában törékeny
Venezuela vezetése évekig úgy állította be fegyverarzenálját, mint amely képes megakadályozni pontosan egy ilyen amerikai akciót. Orosz légvédelmi rendszerek, harci repülőgépek, páncélozott járművek és kézifegyverek érkeztek Moszkvából, Kína radarokat és kommunikációs eszközöket szállított, Irán pedig drónprogramokkal – köztük a Mohajer-rendszerrel – segítette Caracast.
Ezeket a rendszereket belpolitikailag úgy reklámozták, mint amelyek megemelik egy amerikai beavatkozás árát, és lehetővé teszik a hagyományos és aszimmetrikus válaszcsapásokat.
Az amerikai akció azonban leleplezte ennek a stratégiának a határait.
A műveletet hónapokon át készítették elő: az amerikaiak állítólag Maduro rezidenciájának másolatát is felépítették, és részletesen tanulmányozták napi rutinját. Ez a szintű felkészülés drámaian csökkenti a statikus védelmi rendszerek előnyét.
Amikor a támadás megindult, a különleges műveleti helikopterek alacsony magasságban repültek be Caracas fölé, miközben az amerikai légierő előre kiválasztott célpontokat – légvédelmi állásokat és irányítási csomópontokat – semmisített meg a fővárosban és három tengerparti államban.
A kiberműveletek és hírszerzési akciók közben megbénították Caracas áramellátásának egy részét, sötétségbe borítva a várost és tovább rontva a venezuelai parancsnoki és irányítási képességeket.
Légvédelem a sötétben
Ebben a harci környezetben a venezuelai rendszerek – függetlenül attól, hogy orosz, kínai vagy iráni eredetűek voltak – súlyos hátrányba kerültek.
A radarokra és központi irányításra épülő légvédelem különösen sebezhető a koordinált kinetikus és kibertámadásokkal szemben.
Ha a szenzorokat zavarják, az áramellátást megszakítják, a csomópontokat pedig egyszerre támadják, még a korszerű rendszerek is „megvakíthatók”. A közösségi médiában megjelent képek több légvédelmi rendszer megsemmisülését mutatták, köztük legalább két orosz gyártmányú Buk–M2E egységet.
Dan Caine amerikai légierő-tábornok, az egyesített vezérkari főnökök elnöke „vakmerő műveletnek” nevezte az akciót, amelyet szerinte „csak az Egyesült Államok volt képes végrehajtani”. Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter pedig úgy fogalmazott: amit látott, az az amerikai katona „bátorságának, elszántságának és dicsőségének” megtestesülése volt.
Iráni drónok: rosszkor, rossz helyen
A jelentések szerint a műveletben szerepet játszott az amerikai RQ–170 felderítő drón is, amelyet a Lockheed Martin Skunk Works fejlesztett.
Ironikus módon Irán 2011-ben egy ilyen drónt fogott el, majd visszafejtette a technológiát, hogy saját másolatokat gyártson.
Venezuelában azonban az iráni eredetű drónok – köztük a Mohajer–6 – alkalmatlanok voltak arra, hogy érdemben befolyásolják a rövid, meglepetésszerű amerikai műveletet. Ezeket a rendszereket inkább hosszabb, elnyújtott konfliktusokra tervezték, nem pedig olyan akciókra, ahol a támadó uralja az időzítést, a tempót és az elektromágneses környezetet.
Tanulság Iránnak, Oroszországnak és Kínának
Az akció sok tekintetben emlékeztetett az Izrael által júniusban végrehajtott, Irán elleni műveletekre – az izraeli terminológiában „Operation Rising Lion” néven ismert hadjáratra –, ahol szintén a technológiai fölény döntött.
A caracasi események egyértelmű üzenetet küldtek mindazoknak az országoknak, amelyek iráni, orosz vagy kínai fegyverekre támaszkodnak: önmagában a hardver nem elég.
A modern háborút nem a beszerzett eszközök mennyisége, hanem azok integráltsága, karbantartottsága, a személyzet felkészültsége és a hadviselés több dimenziójának összehangolása dönti el.
Venezuela külföldről vásárolt rendszerei végső soron kudarcot vallottak legfontosabb politikai céljukban: nem tudták megvédeni a rezsimet és annak vezetőjét az erőszakos eltávolítástól.
Az, hogy az amerikai erők mélyen behatoltak Caracasba, áttörték a védelmet, elérték a szigorúan őrzött elnöki rezidenciát, majd helikopterrel elszállították Madurót, a stratégiai kudarc legvilágosabb bizonyítéka.
Kevesebb mint egy évvel az izraeli műveletek után a caracasi akció újra megerősítette azt a realitást, amelyet Washington és Jeruzsálem is demonstrált: a 21. századi hadviselésben a döntő tényező a technológiai fölény, az integrált hadműveletek és a felkészültség – nem pedig az autoriter rezsimek által felhalmozott, látványos fegyverlisták.
Az írás a The Jerusalem Post hasábjain jelent meg.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.