A német nagyvállalatok – köztük olyan, ma is világszerte ismert, ikonikus márkák, mint a Lufthansa – holokauszt idején játszott szerepe mindmáig nincs kellőképpen feldolgozva.
Miközben céges rendezvények, vállalati múzeumok és látványos marketingkampányok a „hagyományt” és az „innovációt” hangsúlyozzák, addig a Lufthansa és más német nagyvállalatok Harmadik Birodalommal való együttműködése, a kényszermunka alkalmazása és a zsidó vagyon kifosztásában játszott szerepe többnyire a lábjegyzetekbe szorul – vagy még ott sem kap helyet.
„Nyíltan rejtegetett” vállalati múltja
Ennek az elhallgatott örökségnek az egyik legbeszédesebb példája Németország nemzeti légitársasága. A közelgő századik évfordulót látványos múltidézés kíséri: az 1920–30-as évek ikonikus repülőgépei – köztük a Luftwaffe által is használt Junkers Ju 52-esek – a „repülés hőskorát” idézik meg.
A kellemetlen kérdés azonban továbbra is ott lebeg: miért marad láthatatlan ugyanezen korszak legsötétebb fejezete?
A náci rezsimmel együttműködő nagyvállalatok történetét részletesen tárja fel David de Jong 2022-ben megjelent könyve, a „Náci milliárdosok”. De Jong arra mutat rá, hogy miközben a nürnbergi perben a politikai és katonai vezetők felelősségre vonása megtörtént, addig az üzleti elit döntő többsége gyakorlatilag megúszta az elszámoltatást.
A kötetben szerepelnek a BMW-t ma is meghatározó Quandt-dinasztia alapítói, valamint Friedrich Flick iparmágnás is, akit ugyan elítéltek kényszermunka alkalmazásáért, ám korai szabadulása után ismét visszakerült Németország gazdasági csúcsára – többek között a Daimler-Benz legnagyobb részvényeseként.
A „nulladik óra” legendája
A háború utáni Nyugat-Németországban hamar megszületett a Stunde Null (nulladik óra), vagyis a mindent lezáró, tiszta lappal induló újrakezdés legendája. David de Jong és a holokauszt gazdaságtörténetének egyik legelismertebb kutatója, Peter Hayes szerint azonban ez nem történelmi szükségszerűség volt, hanem tudatos politikai döntés.
Az ország első kancellárja, Konrad Adenauer a hidegháború hajnalán fontosabbnak tartotta a „megbízható”, tapasztalt szakemberek megtartását, mint a következetes nácitlanítást. Az 1950-es évek elején elfogadott amnesztiatörvények százezrek számára – köztük rengeteg egykori náci számára – nyitották meg újra az utat az államigazgatásba és az igazságszolgáltatásba.
„Ez a szándékos felejtés mindenkinek kényelmes volt” – fogalmaz Hayes. –
„Így lehetett elhitetni, hogy minden bűnt egy fanatikus kisebbség követett el, miközben a társadalom többsége ártatlan maradt.”
A Lufthansa profitja a holokauszból
Peter Hayes 2025-ben megjelent könyve, a „Profits and Persecution” részletesen feltárja, miként váltak a nagy német vállalatok a holokauszt gazdasági haszonélvezőivé. Az IG Farben – amelynek jogutódai ma a BASF és a Bayer – a gázkamrákban használt Zyklon B szállításában játszott kulcsszerepet, míg más cégek a koncentrációs táborok áldozataitól kitépett aranyfogak feldolgozásából húztak hasznot. „Nemcsak tudtak róla, hanem aktívan profitálni is akartak belőle” – foglalja össze Hayes.
A német nemzeti légitársaság története különösen élesen világít rá erre az összefonódásra.
A Lufthansa az 1930-as évek elején a csőd szélére sodródott, de a nácik hatalomra jutásával hirtelen kulcsszerephez jutott a német újrafegyverkezésben.
Hermann Göring a cég vezérigazgatóját, Erhard Milcht nevezte ki a Birodalmi Repülési Minisztérium élére, gyakorlatilag kijátszva a Versailles-i békeszerződés katonai tilalmait.
A második világháború alatt a társaság kiterjedt javító- és karbantartó hálózatot működtetett a frontvonal mögött, és – sok más vállalattól eltérően – közvetlenül toborozhatott kényszermunkásokat.
Ezek között nagy számban voltak a megszállt területekről elhurcolt civilek, sőt gyerekek is. A háború után ugyan formálisan felszámolták a céget, ám az 1950-es években új néven, ám meglepően ismerős arcokkal alakult újjá. A vezetésbe visszatértek olyan egykori náci tisztviselők is, mint Kurt Weigelt, aki rövid börtönbüntetés után már a felügyelőbizottság elnöki székében találta magát.
Eltemetett kutatások, késleltetett kárpótlás
A vállalat csak az 1990-es évek végén rendelt meg átfogó történészi kutatást a náci korszakban alkalmazott kényszermunkáról, amelyet Lutz Budrass készített el. A tanulmány ugyan elkészült, ám nyilvánosságra csak több mint másfél évtizeddel később hozták – akkor is egy ünnepi jubileumi kötet végére „elrejtve”. Budrass végül a vállalat akarata ellenére, egy önálló, mintegy 700 oldalas monográfiában tette közzé kutatásainak eredményeit.
Hasonló mintázat figyelhető meg más nagy német vállalatoknál is.
Az Allianz, a Deutsche Bank vagy a Volkswagen mind finanszíroztak történészi vizsgálatokat a Harmadik Birodalom idején betöltött szerepükről – ezek a munkák azonban gyakran a vállalati archívumok mélyén porosodnak, a nyilvánosság számára láthatatlanul.
A vagyon öröksége
A kérdés korántsem lezárt. Németország leggazdagabb embere, Klaus-Michael Kühne, a Kühne + Nagel logisztikai óriás örököse és a légitársaság legnagyobb egyéni részvényese nyíltan elutasítja a családi és vállalati múlt feltárását.
A Kühne + Nagel a holokauszt idején gyakorlatilag monopóliumot élvezett az elrabolt zsidó vagyon – elsősorban bútorok és műkincsek – elszállításában, miközben egykori zsidó társtulajdonosukat Auschwitzban gyilkolták meg.
„Számomra ez a fejezet lezárult” – nyilatkozta Kühne 2025-ben. David de Jong szerint azonban éppen ez a hozzáállás jelenti a probléma lényegét.
„Ma már nem elsősorban anyagi jóvátételről van szó – mondja –, hanem arról a minimumról, hogy ezek a vállalatok és örököseik végre erkölcsi felelősséget vállaljanak a történelmükért.”
A múlt eltörlése nem teszi meg nem történtté a bűnöket. A valódi kérdés az, hogy a százéves jubileumok idején lesz-e végre bátorság a teljes igazsággal is szembenézni.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette, és előre időzítve jelent meg az oldalon.
