Szombat hajnalban az Egyesült Államok nagyszabású katonai műveletet hajtott végre Venezuelában, amelyben Nicolás Maduro és felesége, Cilia Flores elfogása mellett a venezuelai elnöki rezsim központi bázisait is célba vették. A műveletet követően Madurót New Yorkba szállították, ahol bűnügyi vádat emeltek ellene többek között narco-terrorizmus és kábítószer-összeesküvés miatt.
A mostani, a venezuelaihoz hasonló lépést az Egyesült Államok utoljára 1989-ben tett, amikor teljes katonai inváziót indított Panama ellen, hivatalosan a demokrácia helyreállítása, az amerikai állampolgárok védelme és a kábítószer-kereskedelem felszámolása érdekében. Akkor az idősebb Bush elnök, George H. W. Bush Manuel Noriega panamai narkódiktátor elnököt mozdította el a hatalomból, akit narkó-terrorizmus és drogkereskedelem miatt körözték az Egyesült Államokban. Az Egyesült Államok mostani beavatkozása után a világ természetesen nem maradt csöndben.
Az Európai Unió: jogállami kórus — de óvatos hangnem
Az EU vezetői kritikus, de mérsékelt hangnemet ütöttek meg.
Kaja Kallas, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője azt emelte ki, hogy a nemzetközi jogot és a békés, demokratikus átmenetet tiszteletben kell tartani.
Ugyanakkor azt sem titkolta, hogy a blokknak korábban is gondjai voltak Maduro legitimitásával.
Friedrich Merz német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök is a jogállami elvek tiszteletben tartását hangsúlyozta, figyelmeztetve a további instabilitás veszélyére.
Oroszország: „szuverenitás”, ha nekik kell
Oroszország – amely hónapok óta politikai és fegyveres szövetségben állt Venezuelával – azonnal jogállami érveket emlegetett: a washingtoni műveletet szuverenitás megsértéseként és nemzetközi jogi normák durva megszegéseként ítélte el, és felkérte az ENSZ-et, hogy foglalkozzon az üggyel.
Ez a felháborodás olyan szimmetriát ad, mintha Moszkvában hirtelen a nemzetközi jog rajongói klubját alapították volna.
Ugyanez az Oroszország, amely Ukrajna lerohanását magyarázza azzal, hogy „meg kell védeni a kisebbségeket” és „a NATO nemzetközi agresszió”, vagy amely épp bilaterális vitában vitatja el más államok szuverenitását a saját határai érdekében.
Kína: az USA mélyen megsértette Venezuela szuverenitását
Kína ugyancsak elítélte az amerikai lépést, hallgatva a jól bevált narratívát, hogy az USA mélyen megsértette Venezuela szuverenitását és veszélyezteti a regionális stabilitást. Ez nem meglepő, hiszen a venezuelai olajkitermelés több, mint 70%-a Kínába került, ráadásul olcsón. Ez az üzlet került most veszélybe.
Igen, olyan állam, amely saját régiójában rendszeresen tart katonai hadgyakorlatokat tajvani környező vizeken, és rendre hangoztatja, hogy „minden ország belügyeibe való beavatkozás elfogadhatatlan” – egészen addig, amíg nem saját magát látja a reflektorfényben.
Izrael: a diktátor bukása a „szabad világ” érdeke
Izrael reakciója messze a legőszintébbek közé tartozott — nem jogászkodás, nem ENSZ-nyelv, hanem nyílt politikai állásfoglalás.
Jeruzsálem egyértelművé tette: Maduro eltávolítása jó hír, nem probléma.
Gideon Száár külügyminiszter közleményében üdvözölte a venezuelai diktátor bukását, és nem kertelt: az Egyesült Államok „a szabad világ vezetőjeként cselekedett”, amikor elfogta a drogbirodalmat és terrorhálózatot működtető Madurot.
Izrael reményét fejezte ki, hogy Venezuela visszatérhet a demokráciához, és ezzel együtt helyreállhatnak a diplomáciai kapcsolatok Jeruzsálem és Caracas között.
„Izrael a szabadságszerető venezuelai nép mellett áll, amely éveken át szenvedett Maduro illegális zsarnoksága alatt” – fogalmazott Száár, hozzátéve: Dél-Amerika jobbat érdemel, mint a drog- és terrorállamok tengelye.
Benjamin Netanjahu miniszterelnök diplomatikusabb, de annál beszédesebb módon reagált: Donald Trumpot „bátor és történelmi vezetéséért” méltatta, anélkül, hogy név szerint említette volna Madurót vagy magát az akciót.
Az üzenet azonban így is világos volt: Izrael pontosan érti, mi történt — és miért.
A reakció különösen pikáns annak fényében, hogy Venezuela 2009-ben, az Öntött Ólom hadművelet után szakította meg kapcsolatait Izraellel, majd
Maduro alatt az ország a nemzetközi Izrael-ellenes kórus egyik leghangosabb szólamává vált, különösen az október 7-ei Hamász-terrortámadás után.
Az izraeli politikai spektrum más szereplői sem maradtak csendben. Jair Lapid ellenzéki vezető burkolt üzenetet küldött Teheránnak, jelezve:
Iránnak érdemes figyelnie, mi történik azokkal a rezsimekkel, amelyek saját népük ellen fordulnak.
Amichai Chikli diaszpóraügyi miniszter ennél is tovább ment:
Maduro elfogását a „globális gonosz tengelye” elleni csapásként értékelte, és nyíltan kijelentette, hogy a venezuelai diktátor Hezbollahot és Iránt finanszírozó bűnszervezetet vezetett, nem pedig országot.
Magyarország: diplomáciai óvatoskodás
A magyar kormány — legalábbis a hivatalos kommunikáció szerint — nem foglalkozott mélyebb geopolitikai értékeléssel vagy véleménynyilvánítással arról, hogy jogos volt-e az amerikai beavatkozás Maduro eltávolítására. A hazai reakció inkább gyakorlatias és pragmatikus volt, nem elítélő vagy lelkesítő — legalábbis a hivatalos Facebook-posztok alapján.
Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán azt hangsúlyozta, hogy
nincs magyar érintett vagy sérült az akció során, a kormány folyamatosan kapcsolatban áll a térségbeli nagyköveteinkkel, hogy megelőzzék, nehogy magyar állampolgár bajba kerüljön, és hogy konzultáltak a magyar energiaszektor szereplőivel, hogy a venezuelai válság árfelhajtó hatásait Magyarországon ki tudják védeni.
Orbán kommunikációja így tulajdonképpen teljesen technokrata: az állampolgárok biztonsága és a gazdasági következmények kezelése dominál, miközben politikai ítéletet nem mondott az USA-akcióról vagy Maduro leváltásáról.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szintén a Facebookon azt írta, hogy a venezuelai események során magyar állampolgár nem sérült meg, egy regisztrált magyar állampolgárral folyamatosan tartja a kapcsolatot a budapesti nagykövetség, és jól van, két másik magyar rab Venezuelában van, de az ő helyzetük sem volt érintett a katonai akcióban
