Palesztin szélsőségesek gyújthatták fel egy arab-keresztény templom karácsonyfáját és betlehemét

Felgyújtották a karácsonyfát és a betlehemi jászolt hétfő hajnalban a Palesztin Hatóság által felügyelt júdea-szamáriai városban, Dzsenínben (Jenin) a Szent Megváltó katolikus templomnál – közölte a latin katolikus egyházközség. A tüzet a Palesztin Hatóság polgári védelme megfékezte, sérülés nem történt, ám gyanúsítottakat egyelőre nem vettek őrizetbe.

A Dzsenín (Jenin) városában található Szent Megváltó templom Facebook-oldalán számolt be arról, hogy a templom udvarán felállított karácsonyfát és a betlehemi jászolt ismeretlenek felgyújtották a kora reggeli órákban.

A közlés szerint a Palesztin Hatóság polgári védelmi egységeinek sikerült a tüzet az egyházi területen belül eloltani, mielőtt az komolyabb károkat okozott volna.

Nem zsidó telepeseket gyanúsítanak

Az egyház hangsúlyozta: az előzetes információk alapján a gyújtogatást nem zsidó telepesek, hanem muszlim palesztin szélsőségesek követhették el.

Amer Jubran atya, a templom plébánosa közleményében „szégyenletes és elítélendő cselekedetnek” nevezte az esetet, amelyet „törvényen kívüli elemek” követtek el.

„Ez a tett nem tükrözi a palesztin muszlimok és keresztények közötti kapcsolatokat”

– hangsúlyozta a katolikus lelkipásztor.

Khaled Abu Toameh on X (formerly Twitter): „The Christmas tree at the Holy Redeemer Church in Jenin was set on fire and destroyed. pic.twitter.com/9rf6s0ll79 / X”

The Christmas tree at the Holy Redeemer Church in Jenin was set on fire and destroyed. pic.twitter.com/9rf6s0ll79

Egységre szólítanak fel

Hétfőn később a dzseníni térség keresztény egyházi vezetői találkoztak Kamal Abu al-Rub kormányzóval és más palesztin hatósági tisztviselőkkel, hogy megvitassák az eset kivizsgálását és hangsúlyozzák a közösségek közötti egység fontosságát.

A templom közleménye Izraelre utalva úgy fogalmazott:
„Biztosak vagyunk abban, hogy ez az incidens csak a megszállás napirendjét szolgálja – vagyis megosztottságot akar szítani népünk körében.”

Az ügyben nyomozás indult, de letartóztatásról egyelőre nem érkezett hivatalos hír.

Lebuktak: Bizonyítékok kerültek elő, hogy a Palesztin Hatóság továbbra is fizetést ad a terroristáknak

Az EU ugyan dühös, de a milliárdokat azért tovább utalja a korrupt palesztin vezetésnek.