Miként lehetett egyetlen szociológiai tanulmány veszélyesebb a második világháborús náci hadigépezetre, mint a szövetséges bombák?
Egy nácik által eltitkolt dokumentum feltárta a második világháború egyik érdekes fejezetét a női hűségről és a propaganda csődjéről.
A második világháború német asszonyainak sötét titka
A második világháború alatt, miközben a Harmadik Birodalom elfoglalta egész Európát, Heinrich Himmler, az SS vezetője egy szigorúan titkos tanulmányt rendelt meg. Himmler igazolni akarta, hogy létezik a „hűséges német nő”, a mitikus árja anyafigura rendíthetetlen hűségét, aki égve tartotta a ház tüzét, miközben férje megfagyott Sztálingrád lövészárkaiban. De az eredmények nemcsak a hivatalos propagandának mondtak ellent. Magának a náci ideológia alapjait rombolták le.
Paranoiától és az ideológiai tisztaság megszállottságától vezérelve Himmler titkos küldetéssel bízta meg Dr. Wilhelm Spengler SS-Oberführert: vizsgálja ki a német nők morálját és hűségét a hazai fronton. Spengler csapata példátlan hatalmat kapott, hozzáférést a cenzúra által átnézett naplókhoz, magánlevelekhez és rendőrségi jelentésekhez. Azt a feladatot kapták, hogy derítsék ki az igazságot.
Amit találtak, azonban egy „szociológiai bomba” volt.
A sokkoló megállapítások: „Egy élő kutya jobb, mint egy döglött oroszlán”
A ma „Spengler-jelentésként” ismert dokumentum a „katasztrofális árulás” képét festette le. A Goebbels propagandájában ábrázolt sztoikus, hűséges feleségek helyett az adatok a hűtlenség elképesztő mértékét tárták fel. A tanulmány megállapította, hogy:
- A nagyobb városokban a becslések szerint a katonák feleségeinek akár 50%-a is házasságon kívüli viszonyt folytatott volt.
- Az árulás nem véletlenszerű volt. Hideg és tranzakciós jellegű. A beszámolók szerint a nők a fronton szolgáló férjeiket olyan férfiakért hagyták el, akik azonnali biztonságot és státuszt kínáltak – párttisztviselőkért, gyárigazgatókért, sőt külföldi hadifoglyokért is, akik extra élelemhez jutottak.
- A rókalyukakba fagyoskodó katonák nemcsak a szovjetek ellen harcoltak; az otthonról küldött, elhagyásukat részletező levelek pszichológiai kínjaival is meg kellett küzdeniük.
A jelentés következtetése arra jutott, hogy a női hűség feltételekhez kötött. Az erőforrásokhoz, a biztonsághoz és a hatalomhoz kötődött, nem a szerelemhez, a kötelességhez vagy a hazához. Ahogy a jelentés egyik esettanulmánya egy könyörtelen feleséget idézett: „Egy élő kutya jobb, mint egy döglött oroszlán.”
Az eltussolás
Amikor Himmler elolvasta a végleges vázlatot, nem oldotta meg a problémát, hanem inkább elásta a bizonyítékokat. Felismerve, hogy ez az igazság letörné a Wehrmacht harci szellemét (melyik katona halna meg egy olyan feleségért, aki már egy pártbürokratával él?), a jelentést „Geheime Reichssache” (Titkos Birodalmi Ügy) pecséttel látták el, és az SS archívumának legmélyebb kriptáiba zárták. A náci rezsim inkább egy fantázia eladását választotta, mintsem hogy szembenézzen a valósággal, amely bebizonyította, hogy világrendjük hazugság.
Továbbra is inkább a második háború húsdarálójába küldték a férfiakat, azzal a hamis ígérettel, hogy áldozatukat otthon tiszteletben tartják.
Ez az eltemetett titok magyarázatot ad a második világháború utáni német generáció „csendes traumájára”. A visszatérő német katonák otthonaikat lerombolva találták, családjaikat pedig az „Eric bácsi szindróma” kavarta fel, ahol a gyerekeket arra tanították, hogy fogadják el az új „apákat”, akiknek erőforrásaik voltak (gyakran szövetséges katonák), míg biológiai apákat sokszor szellemként kezelték.






