Csütörtök este Izrael hivatalosan azonosította a Gázából visszaszállított túsz, Meny Godard földi maradványait. A Beeri kibucban élt, szeretett családapa és nagyapa október 7-én vált a Hamasz brutalitásának áldozatává. A család most végre eltemetheti.
Befejeződött a Gázából hazaszállított izraeli túsz, Meny Godard azonosítása. A Vöröskereszt közvetítésével átadott koporsót az IDF és a Sin Bét vette át Gázán belül, majd egy katonai ceremónia keretében hozták Izraelbe.
A személyazonosságot a Nemzeti Igazságügyi Orvostani Központ, az izraeli rendőrség és a katonai rabbiság együttműködésével erősítették meg. Az IDF képviselői ezt követően tájékoztatták a családot.
Október 7.: menekülés, tűz, csapda
A Zsidó Államot ért brutális támadás reggelén Meny és felesége, Ajelet, a biztonsági szobába húzódtak. Amikor otthonuk lángokba borult, menekülni próbáltak, de a Hamasz terroristái lesből rájuk támadtak. Menyt meggyilkolták, majd testét Gázába hurcolták, feleségének sikerült a bokrokban elrejtőznie, órákig bujkált – végül őt is kivégezték.
„Szívünk soha nem lesz teljes” – a túszok családjai gyászolnak
A Túszok és Eltűntek Családjainak Fóruma közleményben fejezte ki együttérzését:
„Meny Godard szerettei most végre visszakapták hozzátartozójukat, akit méltó módon temethetnek el. Bár a szívük soha nem gyógyul meg, némi vigaszt jelent, hogy véget ért a két éve tartó bizonytalanság.”
A közlemény megismétli a családok eltökélt álláspontját:
„Nem nyugszunk, amíg az utolsó túsz is haza nem tér.”
Hamász és Iszlám Dzsihád: újabb cinikus bejelentés
A Hamász és a palesztin Iszlám Dzsihád csütörtök délután közölte, hogy este 8 órakor átadják egy elhunyt túsz testét. A szervezetek szerint a maradványokat a Morag térségében, Khan Júnisz északi részén találták meg.
Jelenleg még három túsz holtteste van a terrorszervezetek kezében: Dror Or, Ran Gvili és Sudthisak Rinthalak.




