Izraelbe látogatott az ismert brit iszlámkritikus – kitörő örömmel fogadták

A brit iszlámellenes aktivista, Tommy Robinson szerdán érkezett Izraelbe egy tíznapos látogatásra, amelyet Amichai Chikli, a diaszpóraügyi és az antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős miniszter szervezett. A látogatás célja, hogy Tommy Robinson több mint 1,7 millió fős online követőtáborán keresztül segítse Izrael álláspontjának bemutatását a nemzetközi közvélemény előtt.

A brit iszlámkritikus Tommy Robinsont Izraelben kitörő lelkesedéssel fogadták, ám a brit zsidó közösségben izraeli látogatása komoly vitát váltott ki.

Több vezető zsidó szervezet – köztük a Brit Zsidók Képviselőtestülete (Board of Deputies) – élesen bírálta az izraeli kormány meghívását, amely szerintük morálisan és politikailag is megkérdőjelezhető.

Az izraeli kormány az utóbbi időben egyre aktívabban keres nem hagyományos szövetségeseket, miközben az országot nemzetközi fórumokon folyamatos bírálatok érik a Gázában zajló hadműveletek miatt.

A brit zsidó közéletben is a legtöbben, különösen a vallásos lakosság úgy véli, hogy a Robinson kiállása Izrael mellett, álláspontja és aktivizmusa a radikális iszlám ellen dicséretes és támogatandó.

A Brit Zsidók Képviselőtestülete támadása ellen Chikli megvédte döntését, és kijelentette, hogy Robinson Izrael és a zsidó nép valódi barátja:

„Ő nemcsak legitim tárgyalópartner, hanem brit hazafi és bátor ember is”

– mondta a miniszter a JNS-nek adott interjúban.

A Képviselőtestületet Chiklit „irrelevánsnak” nevezte, emlékeztetve arra, hogy a testület korábban is bojkottálta a jobboldali izraeli politikusokat.

Tommy Robinson: 55 muszlim állam létezik – de a zsidóknak nincs joguk egyhez?

A brit radikális jobboldal megosztó alakja nyíltan Izrael és a zsidó közösség mellé állt – miközben az antiszemitizmus soha nem látott mértékben erősödik az Egyesült Királyságban.

Robinson: hős vagy provokátor?

A 42 éves Tommy Robinson (eredeti nevén Stephen Yaxley-Lennon) a 2010-es évek elején vált ismertté, amikor a muszlim bevándorlás és az iszlám radikalizmus elleni kampányok élére állt. Támogatói a szólásszabadság bajnokát látják benne, míg ellenfelei szélsőjobboldali uszítónak tartják.

Robinson több alkalommal is börtönbe került – többek között rendőr elleni támadás és újságíró zaklatása miatt –, ugyanakkor következetesen hangoztatja, hogy nem a muszlim emberekkel, hanem a radikális iszlám ideológiával van problémája.

A 2023. október 7-i terrortámadás után Robinson nyíltan Izrael mellé állt, és azóta rendszeresen posztol a zsidó állam önvédelmi jogának védelmében.

„Azért jöttem Izraelbe, mert itt a radikális iszlám ellen harcolnak” – mondta mostani látogatása során. – „Ez az erőn keresztül elért béke.”

Amicháj Chikli: Ahol a hit, ott a szabadság – Charlie Kirk öröksége

Charlie Kirk testesítette meg Izrael és Amerika közös szellemi örökségét. Vélemény.

Robinson látogatása tehát több, mint szimbolikus gesztus

Tommy Robinson izraeli meghívása többet árul el Izrael jelenlegi kommunikációs stratégiájáról, mint magáról az aktivistáról.

A jeruzsálemi kormány egyre inkább felismeri, hogy a nemzetközi legitimitásért vívott küzdelem már nem csupán a diplomáciai tárgyalótermekben zajlik – hanem az online térben, a véleményformálók és influenszerek világában is.

Robinson látogatása tehát több, mint szimbolikus gesztus.

Egyfelől erősítheti Izrael üzenetét a nyugati közvéleményben, különösen azok körében, akik a radikális iszlámot civilizációs fenyegetésként látják. Másfelől viszont mélyítheti a megosztottságot a diaszpórában, ahol sokan attól tartanak, hogy Izrael az önvédelmet hirdetve morálisan kétes szövetségesekkel azonosul.

Orbán Viktor: „Imáink a manchesteri zsidó áldozatok családjaival vannak!”

A brit főrabbi is nyilatkozott a tragédiával kapcsolatban: reméltük, hogy soha nem jön el ez, de mélyen belül tudtuk, hogy el fog jönni.”

Mi vaaan? Letartóztattak egy zsidó ügyvédet Londonban, mert Dávid-csillagot viselt

London elveszett: a rendőrök szerint a jelkép „provokálhatta” a palesztinpárti tüntetőket.