Az olasz társadalom egy jelentős része nem igazán szívleli a zsidókat.
Egy friss olasz közvélemény-kutatás szerint az olasz társadalom jelentős részében aggasztó mértékűre nőtt az antiszemita attitűd a zsidókkal szemben, miközben országszerte erősödnek a tiltakozások az Izrael és a Hamász közötti háború miatt – írja a Tett és Védelem Alapítvány.
Aggasztó zsidóellenességre derült fény Olaszországban
Az SWG felmérése, amelyet szeptember 24–26. között végeztek 800 felnőtt bevonásával, azt mutatja, hogy az olaszok 15 százaléka „részben vagy teljesen igazolhatónak” tartja a zsidók elleni fizikai támadásokat. További 18 százalék szerint indokoltak az antiszemita falfirkák közterületeken.
A megkérdezettek mintegy ötöde pedig elfogadhatónak véli azokat az eseteket, amikor izraeli álláspontot képviselő tanárokat támadnak meg, vagy amikor üzletek visszautasítják izraeli vásárlók kiszolgálását.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök hosszú ideje figyelmeztet a növekvő antiszemitizmusra az európai városokban, a nyugati sajtóban és közösségi médiában, valamint az amerikai elit egyetemeken, a felmérés eredményei pedig igazolják az aggodalmakat.
A kutatás eredményeit publikáló Jerusalem Post megjegyzi, hogy míg Olaszországban 1938-ban a fasiszta rezsim antiszemita törvényeket vezetett be, addig ma már szigorú szabályok büntetik a faji megkülönböztetést és a gyűlölet-bűncselekményeket.
Az SWG kutatásából kiderül, hogy a válaszadók 85 százaléka szerint „nem igazán vagy egyáltalán nem igazolhatók” a zsidók elleni támadások.
Feszült belpolitikai helyzet
A múlt héten Milánóban és több más olasz városban is összecsapásokra került sor a tüntetők és a rendőrség között, miközben dokkmunkások blokád alá vontak néhány kikötőt, hogy megakadályozzák az Izraelnek szánt fegyverszállítmányok továbbítását.
A közvélemény-kutatás szerint ugyanakkor az olaszok többsége elítéli mind a rendőrséggel való összecsapásokat, mind pedig a kikötők lezárására tett kísérleteket.
A demonstrálók azt szeretnék elérni, hogy Giorgia Meloni jobboldali kormánya gyakoroljon nyomást Izraelre, állítsa le a gázai műveleteket. Meloni azonban határozottan Izrael mellett áll: kormánya nem követte Nagy-Britanniát, Kanadát és Franciaországot, amelyek a G7-ek közül a közelmúltban elismerték a palesztin államot.
Róma álláspontja szerint elismerésre csak azután kerülhet sor, ha minden izraeli túszt szabadon engednek, és a Hamász semmilyen szerepet nem kap a jövőbeni palesztin kormányban.
Az SWG felmérése ugyanakkor arra is rámutatott, hogy az olaszok többsége támogatja azt a nemzetközi segélyflottát, amely a gázai lakosság számára kíván szállítmányokat eljuttatni, és amely flottilla tagjai között olasz aktivisták és törvényhozók is vannak.