Bécsben precedensértékű ítélet született: osztrák bíróság elismerte, hogy két muszlim fél vitáját saría-arbitrázs rendezheti – feltéve, hogy az ítélet nem ütközik Ausztria „alapvető jogi értékeibe”. Ez a döntés sokak szerint egy új korszak kezdetét jelzi: a nyugati jogállamokban párhuzamos vallási jogrendszerek jelenhetnek meg.
7. századi törvény a 21. században
Az ügy egy gazdasági vitából indult, amelyet két muszlim férfi egy iszlám választottbíróság elé vitt. Az ítélet 320 ezer euró kifizetésére kötelezte az egyik felet, aki azonban megtagadta a teljesítést, mondván: a saría „különböző értelmezéseknek van kitéve”, és sérti az osztrák alapértékeket.
A bécsi bíróság azonban elutasította a fellebbezést, mondván: az osztrák jog valóban lehetővé teszi a magánjogi választottbíróságokat, amennyiben ítéleteik nem sértik az állam fundamentális jogi normáit. Ez praktikusan azt jelenti: a felek saját elhatározásból kötelezhetik magukat a 7. századi iszlám szabályokra is.
A precedens nem véletlenül váltott ki aggodalmat:
Nyugat-Európában évek óta tart a vita arról, hogy a vallási közösségek mennyiben alakíthatják saját jogrendjüket az állami törvények mellett.
Párhuzamos igazságszolgáltatás
Angliában már régóta működnek „saría-tanácsok”, sőt a 1996-os Arbitration Act hivatalosan is elismeri a muszlim választottbíróságokat. Ma már mintegy száz ilyen fórum működik. Németországban szintén előfordul, hogy bíróságok saríára hivatkoznak családjogi ügyekben.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága pedig évekkel ezelőtt kimondta: a Mohamed prófétát pedofilnak nevező osztrák nőt jogszerűen ítélték el, mert az iszlám elleni támadás „nem tartozik a szólásszabadság körébe”.
Ez a döntés tovább erősítette a kritikusok félelmeit, miszerint az iszlámot Nyugat-Európában egyre inkább különleges védelem illeti.
„Új millet-rendszer”
John Gray angol filozófus a New Statesman című kiadványban figyelmeztetett: ha a jelenlegi trendek folytatódnak, Európa „oszmán típusú millet-rendszerré” alakulhat, ahol a különböző vallási közösségek saját törvényeik szerint élnek. „Egy Európa, ahol minden vallásnak egyenlő szabadsága van, s mindez egyetlen közös jogrend alatt, hamarosan a múlt emlékévé válik” – írta.
Az izraeli külügyminiszter a holland kormánynak nemrég ironikusan üzent:
„Sok szerencsét a radikális iszlámmal.”
Történelmi párhuzam
A bécsi döntés kapcsán sokaknak a Római Birodalom bukása jut eszébe. Akkoriban a birodalmon belül a barbárok saját törzsi jogaik szerint éltek, a rómaiak pedig római jog szerint. A kettősség a rendszer felbomlásához vezetett.
Michel De Jaeghere történész monumentális munkájában (A Római Birodalom utolsó napjai) arra figyelmeztet: a hanyatlás jelei a mai Európában is hasonlóak. Ammianus Marcellinus római történetíró még 385-ben is úgy hitte: „Ez a Róma addig fog létezni, amíg ember létezik.” Huszonöt évvel később Alarik bevonult Rómába, és alig hatvan évvel később a Nyugatrómai Birodalom megszűnt létezni.
„Egy kultúra, amely nem védi meg magát, el fog tűnni”
A bécsi ítélet tehát nem pusztán egy gazdasági vita lezárása, hanem figyelmeztető jel: ha Európa tovább engedi a saría intézményes térnyerését, könnyen saját civilizációs alapjait ássa alá.
Ahogy a cikk végén megfogalmazódik: egy kultúra, amely elfelejti, hogyan védje meg önmagát, nem fog túlélni.
