„Túszmentő”, hat hónapos egységkormányt sürget Benny Ganz

Benny Ganz, az izraeli Kék-Fehér párt vezetője és volt védelmi miniszter szombaton rendkívüli sajtótájékoztatón szólította fel Benjamin Netanjahu miniszterelnököt, valamint az ellenzék vezetőit, Jair Lapidot és Avigdor Libermant, hogy csatlakozzanak egy hat hónapra felálló egységkormányhoz. A javasolt kabinet elsődleges célja a Gázában fogva tartott izraeli túszok kiszabadítása, valamint a régóta vitatott sorozási törvény elfogadása lenne.

Ganz „túszok megváltásának és szolgálat támogatásának kormánya” néven mutatta be tervét, amely 2026 tavaszáig működne, majd választások következnének. „Minden túsz, akinek az élete veszélyben van, saját fiunk is lehetne” – fogalmazott, hozzátéve:

„Nem Netanjahut akarom megmenteni, hanem a túszokat.”

A politikus hangsúlyozta, hogy konkrét esély mutatkozik egy megállapodásra a túszok hazahozataláról. „Azt mondják majd, hogy meg akarom menteni Netanjahut – ez nem igaz. Azokat akarom megmenteni, akiknek nincs hangjuk. Ez a kormány rossz, mennie kell, de Netanjahunak a választásokon kell távoznia.

A zsarolás helyett felelős alternatívát ajánlok.”

Az ellenzékhez fordul

Ganz közvetlenül Lapidot és Libermant is megszólította: „Biztos vagyok benne, hogy ti is a hazát tartjátok szem előtt. Tegyük fel az ajánlatot: ha Netanjahu elutasítja, legalább tudni fogjuk, hogy mindent megtettünk. Készen állok az áldozathozatalra, de egyedül nem tudom megtenni.”

A Ynet kérdésére, miszerint akár egyedül, Lapid és Liberman nélkük is hajlandó lenne-e csatlakozni a kormányhoz, Ganz nemmel felelt. Mint mondta,

pártjának jelenleg rendelkezésére álló nyolc mandátummal nem tudna érdemi változást elérni, ezért teljes ellenzéki összefogásra van szükség.

Fordulat Izraelben: Ganz visszatérhet Netanjahu kormányába a túszalku érdekében

Ravasz taktikával játszhatja ki a kormány radikális tagjait az ellenzéki politikus. Ha Netanjahu ezt úgy akarja persze.

Politikai háttér

Ganz pártja az elmúlt hetekben a választási küszöb alá süllyedt a felmérésekben. Szövetségesei szerint a mostani kezdeményezés célja, hogy előmozdítsa a túszegyezményt és a sorozási törvényt anélkül, hogy a kormány összeomlásának állandó fenyegetése lebegne a levegőben.

Időközben Jair Lapid is alternatívát kínált Netanjahunak: jelezte, hogy kész a pártja által bírt 24 szavazattal biztosítani egy túszmegállapodás parlamenti támogatását arra az esetre, ha a szélsőjobboldali miniszterek – Itamar Ben-Gvir és Betzalel Szmotrics – kilépnének a koalícióból.

A választások ugyan hivatalosan nincsenek napirenden, de az ellenzékben egyre nagyobb aggodalommal figyelik Ganz népszerűségének összeomlását. Attól tartanak, hogy ha a Kék-Fehér a választási küszöb alatt marad, az a teljes centrista–baloldali blokkot gyengíti, hasonlóan a 2022-es kudarchoz, amikor a Munkapárt és a Meretz külön indulása vezetett elvesztegetett szavazatokhoz.

A Nemzeti Egység szövetség a háború kitörése után széthullott: Gideon Száár és Zeev Elkin a Likudhoz csatlakozott, később Gadi Eisenkot, Matan Kahana és Orit Farkash-Hacohen is távozott. Ganz pedig visszatért a Kék-Fehér névhez, amellyel 2019-ben először került reflektorfénybe.

Friss felmérés: Netanjahu erősödik, Bennett meglepetésre a második erő lehet

Rossz hír azoknak, akik azt hiszik, hogy az izraeli közvélemény bedől annak a nemzetközi nyomásnak, amely nem tudja milyen is a terror ellen harcolni.