A két ország, amely 1948 óta „gyakorlatilag hadiállapotban” van, ezen a héten először ült közvetlen tárgyalóasztalhoz Párizsban.
Ez az egyeztetés az első hivatalosan elismert személyes találkozó azóta, hogy nyolc hónappal ezelőtt, az Asszad-rezsim bukása után új kormány került hatalomra Szíriában.
Izrael kész a párbeszédre, de a Golán-fennsík státusza nem nem lehet vita tárgya
A párizsi találkozón Asaad al-Shibani szíriai külügyminiszter az Egyesült Államok közvetítésével tárgyalt az izraeli delegációval. Az egyeztetések főként a közös határvidék biztonságának helyreállítására és a feszültségek csökkentésére összpontosítottak. A szíriai állami hírügynökség, a SANA jelentése szerint a felek az 1974-es tűzszüneti megállapodás újra életbe léptetését vitatták meg. Ez az egyezmény ENSZ-felügyelet alatt álló pufferzónát hozott létre a Golán-fennsíkon, és 80 kilométer hosszú demilitarizált övezetet jelölt ki, amelyet békefenntartók ellenőriztek.
A megállapodást 1974. május 31-én írták alá, ám az Aszad-rezsim bukása után Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök érvénytelennek nyilvánította. Mint mondta: „mindaddig nem hatályos, amíg Szíriában helyre nem áll a rend”. Ezt követően az izraeli erők visszatértek a korábbi pufferzónába.
Damaszkusz hamar jelezte szándékát a megállapodás helyreállítására.
Al-Shibani Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel folytatott telefonbeszélgetése után bejelentette, hogy Szíria kész együttműködni Washingtonnal a keretmegállapodás újraélesztésében.
Izrael külügyminisztere, Gideon Száár szintén nyitottságát fejezte ki. Mint mondta, Izraelnek „érdeke” a kapcsolatok normalizálása Szíriával és Libanonnal, ugyanakkor hangsúlyozta: a Golán-fennsík
„bármely jövőbeli békeszerződés esetén is Izrael Állam része marad”.
A régió stabilitása a tét
A SANA hírügynökség szerint a párizsi találkozón „a régió stabilitását erősítő megállapodások” is születtek, és napirendre került a szíriai belügyekbe való be nem avatkozás kérdése. Erre különösen nagy hangsúlyt kapott, mivel július közepe óta a drúz harcosok és beduin törzsek összecsapásai több mint 500 halálos áldozatot követeltek, és több mint 570 sebesültet ápolnak a kórházakban. Raed al-Saleh szíriai katasztrófavédelmi miniszter pénteken újságíróknak elmondta: „87 áldozatot találtak holtan”, és több száz család kényszerült otthonának elhagyására.
A belső feszültségek közepette izraeli légicsapások érték a szíriai kormányzati állásokat, ami még sürgetőbbé tette a tárgyalásokat.
Bár Jeruzsálem hivatalosan nem erősítette meg a párizsi csúcstalálkozó tényét, a hírek szerint Ron Dermer stratégiai miniszter, Benjamin Netanjahu közeli szövetségese képviselte Izraelt a megbeszéléseken.
A párizsi találkozó egyelőre nem jelent áttörést a két ország kapcsolatában, de történelmi lépés lehet a több mint hetven éve tartó ellenségeskedés enyhítése felé.