Újabb döbbenetes antiszemita incidens történt Lengyelországban: egy amerikai–izraeli oktatót verbálisan támadtak meg az auschwitzi haláltábor területén, amiért izraeli zászlót vitt magával a látogatásra.
A Los Angelesből származó Charlotte Korchak, a jeruzsálemi székhelyű Jerusalem Education Institute alapítója és vezető oktatója vasárnap csatlakozott egy floridai középiskolás diákcsoporthoz, amely Auschwitzot látogatta meg. Korchak, aki egy esküvő miatt tartózkodott Lengyelországban, éppen a krematóriumhoz vezető sínek mellett készített fényképeket, amikor egy fiatal nő lépett hozzá és agresszívan kérdőre vonta.
„Már amikor elindult felém, láttam az arcán, hogy valami készül. Reméltem, hogy nem lesz belőle konfliktus, de tudtam, mi következik” – idézte fel az esetet hétfőn a JNS-nek nyilatkozva. A fiatal nő azonnal rátámadt szavakkal: „Nem szégyelled magad?” – kérdezte.
Korchak megpróbálta lehűteni a helyzetet, és így felelt: „Ezt nem fogod megtenni Auschwitz kapujában, zsidók előtt. Menj tovább.” A nő azonban folytatta:
„Gyerekeket gyilkoltok”
– kiabálta, nyilvánvalóan a Gázában zajló harcokra és a palesztin civil áldozatokra utalva.
Az esetet a jelenlévő diákok rögzítették telefonjaikkal. Egyikük visszaszólt a támadónak:
„A Hamász öli a gyerekeket. Tudod, mi történt október 7-én?”
– kérdezte. A nő erre így vágott vissza: „És azóta hány ember halt meg?”
Korchak próbálta értelmesebb mederbe terelni a párbeszédet.
„Ahelyett, hogy engem támadsz, próbáld megérteni, hogy a gyűlölet nem segít. Megkérdezted, szégyellem-e magam. A válaszom: nem. Soha nem fogom szégyellni, hogy ezt a zászlót viselem, és soha nem fogom szégyellni, hogy zsidó vagyok”
– mondta, miközben a náci krematóriumokra mutatott.
A vitában a fiatal nő azt állította, hogy „szereti a zsidókat”, de hozzátette:
„A cionisták a legrosszabbak.”
Erre válaszul a diákok elkezdték énekelni az „Ám Jiszráél Cháj” („Izrael népe él”) című ismert izraeli dalt, majd tapsolni kezdtek. A konfrontáció így ért véget: a nő ingerülten távozott.
Korchak, aki korábban a Los Angeles-i StandWithUs szervezet jeruzsálemi irodájának nemzetközi vezető oktatója volt, úgy fogalmazott:
„Az antiszemitizmus és az anticionizmus világában már szinte semmi nem lep meg. De hogy valakit Auschwitz vasúti sínjeinél, a krematóriumba vezető úton támadjanak meg az izraeli zászló miatt – ez tényleg a mélypont.”