350 muszlim vallási vezető gyűlt össze Törökországban, hogy „vallási legitimitást” adjon a 2023. október 7-i mészárlásnak, védelmi dzsihádként határozva meg azt, a dzsihádháborúkhoz tartozó kötelesség részeként. Az összegyűltek elutasították a Hamász lefegyverzésére irányuló felhívásokat.
Körülbelül egy hónappal ezelőtt a Szenior Muszlim Vallási Vezetők Globális Uniója Törökországban ült össze, és kiadta az „Iszlám Nemzet Vallástudósainak Chartája az Al-Aksza Áradatról és Következményeiről” című dokumentumot. Ez volt a vallásos muszlim világ első jelentős nyilatkozata az október 7-i mészárlásról, miután közel két évig nem alakítottak ki világos erkölcsi álláspontot az iszlám nevében elkövetett borzalmak kapcsán. Az eseményeket nemhogy nem ítélték el, hanem 350 vallási vezető gyűlt össze, hogy „vallási legitimitást” biztosítson a vérengzésnek.
A több, mint 1200 ártatlan, többségében izraeli brutális meggyilkolását, 251 túsz elrablását, a nők megerőszakolását, csecsemők lefejezését „védelmi dzsihádnak” minősítették, amely a muszlim szervezetek és egyének dzsihádkötelességének szerves része, és elutasították a Hamász lefegyverzésére irányuló kéréseket.
Törökország szerepe házigazdaként nem meglepő – a Muszlim Testvériség fellegvára és kulcsszereplő az „ellenállási tengelyben”. Ami meglepőbb, hogy Törökország nemrég részt vett egy ENSZ-konferencián New Yorkban, amely a „kétállami megoldás” előmozdítását tűzte ki célul. A július 28–29-én tartott konferencia az ENSZ Közgyűlésének 2024. december 3-i határozatából ered, amely nyolc munkacsoportot hozott létre, mindegyiket egy-egy európai és nem európai (gyakran arab) ország közösen vezeti.
Az ENSZ tagállamaival és a civil társadalommal folytatott „széles körű konzultációs kör” után ezek a csoportok azt a feladatot kapták, hogy „gyakorlati keretrendszert dolgozzanak ki a kétállami megoldás előmozdítására”. Klasszikus gyarmatosító módon az európai képviselők leülnek, és (magukat feljogosítva érezve) kívánják meghatározni a zsidó állam sorsát. A munkacsoportok között volt például: „Szuverén, egységes palesztin állam Izrael mellett” (Spanyolország és Jordánia vezetésével); „Biztonság izraeliek és palesztinok számára” (Indonézia és Olaszország felügyeletével); „Békenarratíva” (Kanada, Mexikó és Katar vezetésével); valamint „A kétállami megoldás megőrzése” (Írország és Törökország vezetésével) — jelenti az Israel Hayom.
Baloldali zraeli civil szervezetek is részt vettek a konferencia előkészítésében – jelenlétük azt a látszatot keltette, mintha Izrael is alakítaná az irányvonalat. A valóságban azonban ezek a képviselők már október 8-án átvették a Hamász és a pro-Hamász európai narratívát, követelve a háború azonnali leállítását, és teljes mértékben támogatva a népirtási és éheztetési vádakat megfogalmazó kampányt.
Akárcsak a résztvevő államok, ők is illegitimnek tekintik a jelenlegi izraeli kormányt, annak közelgő bukását és egy engedékenyebb hatalom átvételét várva.
Katar kiemelt szerepet vállalt a konferencián, szokásos kettős játékát játszva. A Hamász vezetőinek hosszú távú vendéglátásán túl Katar vezeti az éheztetési kampányt is, amely burkolt módon arra irányul, hogy nyomást gyakoroljon Izraelre a háború leállítása és a Hamász gázai hatalmon hagyása érdekében.
Noha az elmúlt két évben rendíthetetlen támogatást nyújtott a Hamásznak, Katar a mészárlás után közvetítő szerepbe helyezte magát Izrael és a Hamász között.
Ennek megfelelően ellenzi a Hamász lefegyverzését vagy feloszlatását, miközben a Palesztin Hatóság gázai kormányzását támogatja.
Európa lelkesen fogadja ezt a kétszínűséget.
A gyakorlatban azonban a „másnap” kérdése (vagyis hogy mi fog történni Gázával a háború leálltával) ma távolibbnak tűnik, mint valaha. A globális, palesztinpárti narratíva szemben áll a kétállami megoldással, egyetlen muszlim „Palesztinát” követelve a folyótól a tengerig. A Hamász retorikáját emberi jogi aktivisták visszhangozzák, teljesen elszakadva Izrael földjének történelmi narratívájától és az oslói megállapodások keretétől. A nyugati képzelet számára ez nem jelent ellentmondást.
Ugyanez a gyarmatosító, birodalmi attitűd hívta életre az I. világháború utáni Sykes–Picot-egyezményt is, amikor az európai hatalmak önkényesen húzták meg a Közel-Kelet határait, figyelmen kívül hagyva a térség bonyolult etnikai valóságát.
A Közel-Kelet államainak romjain ez a képzelet újabb és újabb terrorszervezeteket hívott életre, örök erőszakba és vérontásba taszítva a térséget. Ugyanez képezte az oslói folyamat alapját is – egy újabb grandiózus, nyugati támogatású kezdeményezést, amelyet jóval az izraeli és palesztin közvélemény feje fölött kényszerítettek rá a térségre. A mostani konferencia újdonsága abban rejlik, hogy olyan országok is részt vesznek benne, mint Szaúd-Arábia, Katar és Törökország – melyek mindegyike egy olyan muszlim imperialista jövőképet kíván előmozdítani, amely nemcsak a Közel-Keletet, hanem más régiókat is átfog.
