Miguel Adrover spanyol divattervező nyilvánosan bejelentette, hogy nem készít ruhát Rosalía Vila Tobella, közismert nevén Rosalía számára, amíg az énekesnő nem vállalja a palesztin ügy nyílt támogatását.
A döntés annak fényében született, hogy a divattervező képviselői elutasították Rosalía megkeresését, hangsúlyozva, hogy Adrover nem dolgozik olyan művészekkel, akik nem foglalnak nyilvánosan állást Palesztina mellett.
Palesztinpárti divatdiktátorok
A divattervező Instagramon tette közzé álláspontját, kiemelve, hogy „a helyes dolgot kell tenni”, és hozzátette:
„A hallgatás bűnrészesség, különösen akkor, ha nagy mikrofon áll előtted, és milliók hallgatnak, amikor énekelsz.”
Adrover szerint a művészek felelőssége, hogy befolyásukat felhasználva elítéljék a „népirtást”, utalva a jelenlegi izraeli-palesztin konfliktusra.
Rosalía, aki a pop és flamenco műfajokban egyaránt ismert, az utóbbi időben ellentmondásos megnyilvánulásokat tett Gáza kapcsán. Az izraeli 12-es csatorna 2023. október 19-én arról számolt be, hogy az énekesnő Instagram-oldalán adománygyűjtést indított a gázai civilek megsegítésére, felhívva a figyelmet az ottani humanitárius válságra.
Néhány órával később azonban törölte a bejegyzést, ami tovább fokozta a közösségi médiában zajló vele kapcsolatos vitákat.
Szorul a hurok, ha a hírességek nem ítélik el Izraelt
Adrover hangsúlyozta, hogy személyesen csodálja Rosalía tehetségét és eredményeit, de szerinte „most azt kell tennünk, ami helyes”.
A tervező lépése a közösségi médián keresztül zajló szélesebb palesztin kampány része, amelynek célja, hogy nyomást gyakoroljon ismert személyiségekre és művészekre, hogy foglaljanak állást Izrael és Palesztina ügyében.
A konfliktus és az ezzel kapcsolatos közösségi reakciók azonban továbbra is élesen megosztják a művészvilágot.