Irán Nyugat elleni harca nem most, hanem az 1979-es iszlám forradalommal kezdődött. Eric Horodas írása.
Az iráni nukleáris fenyegetés nem pusztán technológiai kérdés, hanem ideológiai háború is, amit csak az 1979-es iráni iszlám forradalom tükrében lehet megérteni.
A fordulópont
Mint ismert, 1979-ben dőlt meg a sah nyugatbarát, Izraelhez is szoros kapcsolatot ápoló rezsimje, helyére pedig egy teokratikus, síita fundamentalista rendszer lépett. Az ajatollahok hatalomra kerülésével nemcsak egy új állam született, hanem egy újfajta háború is – az iszlám kalifátus újjáépítésének harca.
Azóta Irán következetesen a saría elveinek globális kiterjesztésén munkálkodik. A Forradalmi Gárda és annak elit Kudsz-egysége ennek a geopolitikai hadjáratnak a lándzsahegye. A cél világos:
Izrael megsemmisítése és a radikális iszlám kiterjesztése a Közel-Keleten túlra.
Világméretű háború
Az elmúlt négy évtizedben Irán gondosan kiépítette befolyási övezetét a térségben. A Hezbollah, a Hamasz, az iraki síita milíciák és a jemeni húszik mind Teherán pénzén és kiképzésével működnek.
Szíria, különösen a polgárháború kitörése óta, stratégiai hídfőállás lett Irán számára, amelyen keresztül fegyverek, rakéták és tanácsadók áramlanak Libanonba. A síita-szunnita vallási megosztottság sem jelentett akadályt, a Hamasz támogatása is belefér céljaik elérése érdekében.
A globális terrorizmus áldozatainak névsorát is hosszan sorolhatjuk, ha Irán szerepéről beszélünk. A bejrúti amerikai nagykövetség elleni támadások (1983), a kelet-afrikai amerikai követségek elleni merényletek (1998), valamint az argentínai zsidó célpontokat ért bombázások (1992, 1994) mind az iránhoz köthetők.
Az iráni elszántság
Ami pedig az atomfegyvert illeti: Izrael és az Egyesült Államok számára nem elméleti lehetőség, hanem potenciális realitás. Az Osirak-reaktor 1981-es lebombázása Irakban, majd a szíriai Al-Kibar reaktor megsemmisítése 2007-ben világossá tette: a megelőző csapás taktikája nem új.
Irán esetében viszont más a helyzet – fejlettebb technológiával, jobban védett létesítményekkel, és mindenekelőtt: elszántsággal áll szemben a Nyugat.
A 2015-ös iráni atomalku (JCPOA), amelyet Obama elnök hozott tető alá, rövid távú enyhülést hozott, de hosszú távon Teherán kezébe adott több milliárd dollárt. Ez a pénz nem az iráni nép jólétére ment, hanem a Gázába és Libanonba áramló rakétákra, terroristák kiképzésére, szaúd-arábiai olajlétesítmények megtámadására. A Moszad 2018-as akciója – az iráni nukleáris dokumentumok ellopása – végképp leleplezte a rezsim szándékait. Az urándúsítás titokban folyt, miközben a világ elhitte, hogy Teherán betartja a szavát.
Mindenki egyetért
Amikor újabb precíziós csapások érték Irán nukleáris infrastruktúráját, a világ nagy része – még ha csendben is – helyeslően figyelt. Az Európai Unió, Németország és az Egyesült Királyság vezetői nyíltan Izrael és az Egyesült Államok mellé álltak.
Még Friedrich Merz német kancellár is elismerte:
„Izrael végzi el a világ helyett a piszkos munkát.”
Az Egyesült Államokban a demokraták állítása, miszerint Trump egyoldalúan, a Kongresszus megkérdezése nélkül és az amerikai alkotmány megsértésével járt el, kényelmesen figyelmen kívül hagyja, hogy Obama kormányzása alatt több mint 26 ezer bombát dobott le kongresszusi jóváhagyás nélkül.
Figyelmen kívül hagyja azt a tényt is, hogy Irán 1979-ben de facto hadat üzent az Egyesült Államoknak, és azóta is folytatja ezt a háborút.
A háború és a geopolitika iránt érdeklődők számára ez egy izgalmas időszak, amelyről az elkövetkező években könyvek fognak íródni.
Ez a cikk a JNS oldalán jelent meg eredetileg.
Eric Horodas a kaliforniai Berkeley Egyetem Helen Diller Zsidó Jogi és Izrael-tanulmányok Intézetének tanácsadó testületének társelnöke, valamint a San Franciscó-i Israel Free Loan igazgatótanácsának tagja.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
