Szíria kész visszatérni az 1974-es határegyezményhez

Szíria új vezetése pénteken jelezte, hogy kész együttműködni az Egyesült Államokkal az 1974-es izraeli–szíriai katonai szétválasztási megállapodás újraélesztésében – közölte a damaszkuszi külügyminiszter, miután telefonbeszélgetést folytatott Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel.

A megállapodás az 1973-as jom kippuri háborút követően hozott létre egy ENSZ által felügyelt ütközőzónát a két ország között.

A damaszkuszi külügyminiszter, Aszad Hasszán al-Shaibani úgy fogalmazott:

„Szíria törekszik az Egyesült Államokkal való együttműködésre annak érdekében, hogy visszatérjünk az 1974-es szétválasztási egyezményhez.”

Rubio közleményében megerősítette, hogy a két fél többek között a terrorizmus elleni harcról, az iráni jelenlétről, az izraeli–szíriai kapcsolatok jövőjéről, valamint a szíriai vegyifegyver-arzenál maradványainak felszámolásáról tárgyalt.

„Jelentős” tárgyalások Izrael és Szíria között

Thomas J. Barrack Jr., az Egyesült Államok törökországi nagykövete és szíriai különmegbízott csütörtökön a New York Times-nak úgy nyilatkozott: Izrael és Szíria „jelentős tárgyalásokat” folytatnak a határtérség stabilitásának helyreállítása érdekében.

Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a folyamat időigényes lehet, mivel Szíria új vezetője, Ahmed al-Sharaa, más néven Abu Mohammed al-Dzsolani – egykori al-Kaida-terrorista – belső ellenállásba ütközhet.

„Nem tűnhet úgy, mintha bele lennének kényszerítve az Ábrahám-egyezményekbe”

– mondta Barrack, utalva a korábban az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Szudán és Marokkó által aláírt normalizációs egyezményekre.

„Lassan kell haladnia” – tette hozzá al-Sharaa taktikájáról.

Izrael: A Golán Izrael része marad

Hétfőn Gideon Száár izraeli külügyminiszter kijelentette, hogy Izrael elkötelezett az Ábrahám-egyezmények bővítése mellett, és „érdeklődik olyan szomszédos országok, mint Szíria és Libanon bevonása iránt a béke és normalizáció körébe.”

Száár egyúttal megerősítette Izrael álláspontját is:

„Izrael több mint 40 éve kiterjesztette törvényhozását a Golán-fennsíkra. Bármilyen békemegállapodás esetén – a Golán Izrael államának része marad.”

ENSZ-mandátum meghosszabbítva, IDF offenzíva folyamatban

A hét elején az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag meghosszabbította a 1974-es izraeli–szíriai megállapodás keretében létrehozott békefenntartó misszió (UNDOF) mandátumát. A 15 tagú testület újabb hat hónapra hagyta jóvá az ENSZ jelenlétét a határtérségben.

Miután decemberben szunnita dzsihadista erők megdöntötték Bashar al-Aszad rezsimjét, Izrael részlegesen átvette az ellenőrzést a szíriai Golán-fennsík felett, védelmi pufferzónát létrehozva az északi települések biztonsága érdekében.

Eyal Zamir altábornagy, az izraeli vezérkari főnök kedden terepszemlét tartott a térségben, és hangsúlyozta: „A Golán az Izraeli Védelmi Erők előretolt védelmi zónája.”

„Magas szintű készenlétet kell fenntartanunk, nyitott szemmel, proaktívan kell eljárnunk a fenyegetések megelőzésére. Bárhol le fogunk csapni, ahol valódi vagy kialakuló veszélyt észlelünk – beleértve a Hezbollahot is”

– jelentette ki Zamir.

Irán-barát sejt elfogása, rakétatámadás a Golán ellen

Szerdán az IDF közölte: az éjszaka során őrizetbe vettek egy iráni támogatású terrorsejt több tagját Dél-Szíriában. Vasárnap hasonló művelet során több feltételezett terroristát is letartóztattak fegyverraktárak közelében.

Az IDF szerint a 210. „Bashan” hadosztály katonái aktívan jelen vannak a szíriai határövezetben, a Hermon-hegy csúcsától egészen a szíriai–jordániai–izraeli hármas határig. A cél: minden fenyegetés hatékony semlegesítése az izraeli lakosság védelmében.

Izrael Katz védelmi miniszter januári látogatása során úgy nyilatkozott:

„Az IDF a Hermon csúcsán és a biztonsági zónában marad határozatlan ideig – hogy garantáljuk a Golán-vidék és egész Izrael biztonságát.”

Benjamin Netanjahu miniszterelnök világossá tette: nem engedi, hogy al-Sharaa hűséges erői Damaszkusztól délre települjenek.

Június 3-án szíriai terroristák két rakétát lőttek ki az izraeli Golán területére. A lövedékek nyílt területre csapódtak, személyi sérülés vagy kár nem történt.

Válaszul Katz figyelmeztetett:

„Jeruzsálem al-Sharaa elnököt tekinti felelősnek minden, Izrael ellen irányuló támadásért – és a válasz nem fog sokáig váratni magára.”

Szíria lemondana a Golán-fennsíkról? – elképesztő ajánlatot kapott Izrael

Szíria több feltételt is megfogalmazott a kapcsolatok normalizálásához.

„Hat ország már vállalta” – több százezer gázai költözhet külföldre!

Donald Trump izraeli kampányfőnöke közölte a nagy hírt.