Botrány Cannes-ban: Elkoboztak egy Izraellel szolidaritást vállaló kitűzőt a filmfesztiválon

Mia Schem, a Hamász által Gázában túszul ejtett, majd kiszabadított izraeli nő, szombaton a Cannes-i Filmfesztivál vörös szőnyegén szeretett volna viselni egy „Bring them home” (Hozzuk haza őket) feliratú sárga szalagot, ám a biztonsági őrök ezt elkobozták tőle.

Schem a helyi zsidó közösség meghívására érkezett a fesztiválra, hogy felhívja a figyelmet a még mindig Gázában fogva tartott izraeli túszokra. „Azért jöttem, hogy segítsek a túszok hazahozataláért folytatott küzdelemben” – nyilatkozta.

„Sajnálatos módon, amikor megérkeztem a vörös szőnyegre, a fesztivál vezetősége elkobozta a szalagot, amit viselni akartam. Nem voltam hajlandó lemondani róla, ezért az egyik delegációtag sárga túszkitűzőjét tűztem a ruhámra”

– tette hozzá.

Az elmúlt tíz nap során több Izrael-ellenes tiltakozás is zajlott a fesztiválon, köztük a palesztin származású Arab és Tarzan Nasser rendezőpáros filmjének, a „Once Upon a Time in Gaza” vetítése alatt. A rendezők a film bemutatóján kijelentették: „Gáza a modern történelem legnagyobb és legszörnyűbb népirtását éli át.”

Egy másik esetben Julian Assange, a Wikileaks botrányoldal ausztrál szerkesztője, olyan dzsekit viselt, amelyen a „Stop Israel” felirat szerepelt, alatta pedig egy pólót, amelyen állítólag 5 000, az IDF által 2023 óta megölt gyermek neve volt felsorolva.

A fesztiválon Tawfik Barhom arab-izraeli rendező „Örülök, hogy most már halott vagy” című filmje nyerte el a legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálmát. Emellett az iráni Jafar Panahi „Csak egy baleset volt” című alkotása kapta a legjobb játékfilm díját.

Fő az elfogadás: Az Eurovízió queer győztese jövőre kizárná Izraelt

Az osztrák operaénekes nem akar izraelieket látni Bécsben.

További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.