A CIA által támogatott védelmi startup a modern csataterekre szánt technológiai platformmal segítené a Nyugatot.
Az amerikai kockázati tőkealapok és CIA befektetéseit elnyerő Kela Technologies szerint a háború arculata megváltozott, amelyhez mindenkinek alkalmazkodnia kell.
Október 7-e tanulságai
A Kela Technologies izraeli védelmi technológiai startup – amelyet a 2023. október 7-i támadás nyomán alapítottak – a nyugati hadseregeket egy olyan szoftverplatformmal tervezi ellátni, amelynek célja, hogy megkönnyítse a kereskedelmi technológiák átvételét és integrálását a meglévő katonai rendszerekbe, amelyekre a modern hadviselés csataterén szükség van.
A tel-avivi székhelyű startup neve héberül parittyát jelent. A névválasztást a híres bibliai Dávid és Góliát története ihlette, ahol egy olcsó fegyvert használt a fiatal izraeli harcos, hogy legyőzzön egy nála erősebbet.
„Október 7-én láttuk, hogy annak ellenére, hogy kevesebb erőforrással, több korlátozással és alacsonyabb technológiai képességekkel rendelkezett, a Hamász mégis képes volt jelentős károkat okozni olcsó módszerekkel” – mondta a Kela társalapítója, Hamutal Meridor a The Times of Israel című lapnak.
„A háború arculata megváltozott, és nekünk is alkalmazkodnunk kell hozzá”.
„Az egyetlen út előre az, ha szakítunk a régi gondolkodásmóddal, és elfogadjuk ezeket az új technológiákat” – tette hozzá Meridor.
A világ jelenlegi konfliktusainak egyik legfontosabb tanulsága – legyen szó akár az ukrajnai háborúról, akár Izraelnek a Hamász terrorcsoporttal vívott háborújáról -, hogy a hadseregek, köztük az IDF, nincsenek megfelelően felkészülve a teljes körű modern hadviselésre, és új eszközöket, drónokat és mesterséges intelligencia alkalmazásokat kell integrálniuk katonai rendszereikbe.
Annak ellenére, hogy Izrael a világ egyik legjobb rakéták elleni védelmével rendelkezik, a Hamász és az Irán által támogatott Hezbollah elleni háború során nehezen tudott megbirkózni az újonnan megjelenő fenyegetésekkel, például a kereskedelmi drónokkal, mivel az elmúlt évek gyors fejlesztései gyorsabbá és olcsóbbá tették azokat. A Hamász drónjai voltak azok, amelyek 2023. október 7-én reggel először léptek át a Gázai övezetből Izraelbe, hogy megsemmisítsék az elektronikus megfigyelőrendszereket, és előkészítsék az utat a tömeges, határokon átnyúló támadáshoz, amelyben a terroristák brutálisan megöltek mintegy 1200 embert, többségében civileket, és elhurcoltak 251 túszt a Gázai övezetbe.
Az október 7-i támadásra válaszul a Kela egy olyan nyílt szoftverplatformot fejleszt a nyugati hadseregek számára, amely a gyorsan fejlődő kereskedelmi és polgári technológiákat – beleértve az olyan kommunikációs eszközöket, mint a táblagépek, telefonok, éjjellátó szemüvegek, érzékelők, radarok vagy titkosító eszközök – integrálja a meglévő katonai rendszerekbe.
A Kela
A Kelát 2024 júliusában alapította Meridor, aki egyben az elnöki tisztséget is betölti, Alon Dror vezérigazgató, Omer Bar-Ilan vállalkozó és mérnök, valamint Jason Manne repülőmérnök. Mind a négyen többéves tapasztalattal rendelkeznek a nemzetbiztonság és a technológia területén.
Meridor az IDF 8200-as elit hírszerző egységének veteránja, a Vintage Investment Partners izraeli technológiai alap korábbi partnere, korábban pedig a Palantir amerikai adatelemző vállalat izraeli vezetője volt. Dror az izraeli hadsereg rangos Talpiot kiképzőprogramjában végzett, majd több mint egy évtizeden át az izraeli védelmi intézményben szolgált – először harckocsiparancsnokként, majd a Mafatnál (Izrael Védelmi K+F Igazgatóság), ahol elnyerte az Izraeli Védelmi Díjat.
Manne 10 éves tapasztalattal rendelkezik az izraeli légierő fegyverfejlesztésében, Bar-Ilan pedig a Rafael Advanced Defense Systems korábbi algoritmusfejlesztési vezetője.
„Az október 7-i események aláhúzták, hogy a harctéren friss gondolkodásra és fejlett megoldásokra van szükség”
– mondta Dror, tartalékosként szerzett harci tapasztalataiból merítve. „Ahogy a harci kihívások egyre összetettebbé válnak, a nyugati hadseregeknek gyors, rugalmas és innovatív válaszokra van szükségük – nem pedig olyanokra, amelyek merev rendszerektől vagy kizárólagos beszállítóktól függenek”.”
A finanszírozás
A tel-avivi székhelyű startup két nagy amerikai kockázati tőkealap, a Sequoia Capital és a Lux Capital, valamint az IQT (az amerikai CIA hírszerző ügynökség befektetési alapja) támogatását is elnyerte.
A startup eddig összesen 39 millió dollárnyi tőkét gyűjtött össze, és 25 embert foglalkoztat tel-avivi székhelyén.
„A Sequoia és a Lux vezető amerikai kockázati cégek korai támogatása nem csupán egy bizalmi szavazat – ez bizonyítja küldetésünk jelentőségét” – mondta Meridor. „Partnereink szakértelme, hírneve és hálózataik kritikus erősségű multiplikátorként szolgálnak majd utunkon – a platform izraeli kipróbálásától a nyugati védelmi piacokon történő megjelenésig.”
A szoftverrendszer izraeli tesztelése és kipróbálása után a Kela azt tervezi, hogy az összegyűjtött forrásokat arra használja fel, hogy védelmi szerződésekre pályázzon és eladja a termékét az amerikai és az európai hadseregeknek, kiterjesztve a platform alkalmazását.
„A Kela alapító csapata az izraeli védelmi technológiai ökoszisztéma legjobbjait testesíti meg: a Vaskupola tervezőitől és a Talpiot végzőseitől a 8200-as egység veteránjaiig” – mondta David Kahn, a Sequoiától. „Az a képességük, hogy hónapok helyett napok alatt képesek kritikus fontosságú megoldásokat szállítani, máris újradefiniálja Izrael védelmi képességeit.”
„A Kela hatása messze túlmutat Izraelen, alapvetően erősíti az egész nyugati szövetség védelmi képességeit”
– jegyezte meg Kahn.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.