„Amíg mindannyian nem térnek vissza, nem lesz teljes rehabilitáció sem számukra, sem a nyilvánosság számára. A lelki sebek megmaradnak.” – állítja egy izraeli klinikai neuropszichológus.
Naama Levy hónapokat töltött egyedül egy alagútban – derült ki a 103FM interjújából, amelyet Dr. Einat Yehene, a Túszok Családjainak Fóruma egészségügyi részlegének rehabilitációs vezetője adott, aki részleteket árult el a kiszabadult túszokról és rehabilitációs folyamatukról.
„A konkrét állapotukról nem fogok beszélni, mivel ennek vizsgálata folyamatban van. Ezek nem olyan dolgok, amelyek azonnal láthatóak, sem fizikailag, sem mentálisan” – mondta Dr. Yehene klinikai neuropszichológus a beszélgetés során.
A doktornő elmondta, hogy nem osztozott abban az eufóriában, amely a négy katonanő szabadon bocsátását övezte.
„Szombaton nyugtalanítottak a rendkívül euforikus képek”
– mondta.
„A Hamász gondoskodott arról, hogy megrendezze a kiszabadítási jelenetüket, a rendezett külsővel, a jó katonákkal, az oklevelekkel és az összes éljenzéssel, ami megtöltötte a levegőt. A lányok elképesztő rugalmasságról tettek tanúbizonyságot, és örülök, hogy a túlélés érdekében végigjátszották ezt a színházi játékot”.
„Ez egy összetett trauma, folyamatos stresszel”
– folytatta a szakember. „Ha az október 7-i elrablás teljes képét nézzük, ott van maga az elrablás traumája”.
„Ami a női katonákat illeti, szemtanúi voltak az elrablásuk borzalmas jeleneteinek, beleértve a bajtársaik megölését is. Most már tudunk az elhúzódó fogságuk során átélt sérülésekről is. Arról számoltak be, hogy Naama hónapokat töltött egyedül egy alagútban, és amikor felhozták onnan, nem tudta, hogy életben van-e még. Egyfajta valóságtól való elszakadás érzése volt. Ez egy összetett trauma, folyamatos stresszel és életveszéllyel”.
„Ott van maga a nagy megkönnyebbülés, a felszabadulás eufóriája. Ez egy katartikus pillanat, hiszen a családok megjárták a poklot. Az eufória azonban elhalványul” – tette hozzá a doktornő.
“A visszatérésük idilli képe nem a valóság”
– magyarázta Dr. Yehene.
„Nem ez a valóság, mert tudjuk, hogy az első néhány nap után véget ér a médiafelhajtás. Az “ez még mindig ugyanaz az életvidám lány” típusú mondatok nem segítenek sem magukon az érintetteken, sem másokon és az állapotukon”.
Lelki sebek
Dr. Yehene dolgozott már korábban kiszabadult túszokkal, és következtetései egyáltalán nem optimisták.
„Amit azokról az emberekről tudunk, akik ötven napot töltöttek fogságban, az az, hogy egyikük sem találta meg magát újra ebben a világban”
– jegyezte meg.
„A visszailleszkedés nehéz, és az emberek összetett poszttraumás tüneteket hordoznak. A túszok egy része terápiás kutyákkal megy mindenhová, mások nem tudnak sehová sem menni a családtagjaik nélkül. Táplálkozási nehézségeik vannak és az elidegenedés érzése is nagy problémát jelent”.
Dr. Yehene kutatásai szerint a teljes rehabilitáció nem valósulhat meg az összes túsz visszatérése nélkül.
„Amíg nem tér vissza az összes túsz, addig nem tudnak teljesen rehabilitálódni”
– mondta, hozzátéve ez mély sebet ejt mind a visszatért túszokon, mind a családjaikon.
„Egy dolog, ami központi elemként kiemelkedik, hogy amíg túszok vannak Gázában, addig ez a harc nem fog véget érni, és amíg nem tér vissza mindegyikük, addig nem lesz teljes rehabilitáció sem számukra, sem a lakosság számára. A lelki sebek megmaradnak”.
