Neonáci koncertre csapott le Budaörsön a NAV és a rendőrség

A Nordic Sun Records Budapest (NSRB) nevű, nem hivatalos kiadó egy neonáci koncertet szervezett 2024 leghosszabb éjszakájára, december 21-ére.

A koncertre kizárólag elővételben lehetett jegyeket vásárolni, azonban a szervezők nem hozták nyilvánosságra a helyszínt. Azok, akik jegyet vettek, később emailben kaptak tájékoztatást az esemény titkos helyszínéről – írta meg a Telex.

Az NSRB a koncertre két külföldi, antiszemita zenekart hívott meg. Az egyikük a görög Der Stürmer nevű black metal együttes, amely az NSBM (National Socialist Black Metal, azaz nemzetiszocialista black metal) zenei irányzat képviselője.

Ez az alirányzat a black metal műfajon belül nyíltan támogatja a nemzetiszocializmust, a neonáci eszméket, valamint a rasszista és antiszemita nézeteket.

A másik fellépő a lengyel Sunwheel zenekar lett volna, amely szintén az NSBM körébe tartozik.

“Nő vagyok” – nemet váltott egy bebörtönzött német neonáci

Az 53 éves Sven Liebich, aki most már Marla-Svenja Liebich néven ismert, így próbál átkerülni a női börtönbe.

A szervezés kezdeti szakaszában még úgy tűnt, hogy az eseményt Budapesten tartják, de végül a szervezők egy budaörsi helyszínt választottak. Az esemény helyszínéül szolgáló budaörsi raktárépületet a Nordic Sun Kulturális Alapítvány bérelte ki egy cégtől. Ez az alapítvány áll az NSRB mögött, amely a koncert tényleges szervezéséért felelt.

A néhány éve, nagybörzsönyi székhellyel bejegyzett Nordic Sun Kulturális Alapítvány látszólag semmilyen módon nem kötődik a szélsőjobboldalhoz, valójában azonban szoros kapcsolatban áll a nemzetközi Blood & Honour szélsőjobboldali-neonáci hálózat magyarországi ágával, a Blood & Honour Hungáriával.

A Blood & Honour egy neonáci zenei promóciós hálózat és politikai csoport, amelyet a brit Ian Stuart Donaldson, az első szkinhedek egyikeként, az 1980-as években alapított az Egyesült Királyságban. A szervezetet több országban, például Németországban, Spanyolországban, Oroszországban és Kanadában betiltották. Idén januárban a brit kormány pénzügyi szankciókat léptetett életbe a szervezettel szemben a terrorizmusellenes törvények alapján. Ennek értelmében befagyasztották a szervezet vagyonát, és a szankciók minden hozzá kapcsolódó csoportot érintettek. Az Egyesült Királyságban így tilos a szervezet finanszírozása vagy pénzügyi szolgáltatások nyújtása számára.

Álszakállal próbált egy balfék neonáci beszivárogni a zsidók közé

Az amerikai férfinak sikerült a világ legbénább álruháját kiválasztania az akcióhoz.

A budaörsi eseménynél is hasonló forgatókönyv játszódhatott le, mivel a december 21-én megrendezett koncertet, annak minden titkosítási kísérlete ellenére, este 9 óra körül tucatnyi rendőr szakította félbe. A rendőrök igazoltatták a résztvevőket, miközben a helyszínen megjelentek a NAV és a kormányhivatal munkatársai is, akik ellenőrzést tartottak. Ezekkel az intézkedésekkel akadályozni tudták az esemény zavartalan lebonyolítását. Ennek ellenére az interneten megosztott képek és videók tanúsága szerint a koncertet végül mégis megtartották.

Információink szerint az ellenőrzések végén, amelyek több órán keresztül zajlottak, a koncert ideje alatt működő büfét üzemeltető cég ellen a NAV eljárást indított. Úgy tudjuk, hogy még az italpult készleteit is lefoglalták. Megkerestük a büféztető céget, hogy további részleteket tudjunk meg, de nem reagáltak a megkeresésünkre. Hasonlóképpen, a rendőrségtől is érdeklődtünk az intézkedésekről, de tőlük sem kaptunk választ.

A büfét üzemeltető cégen kívül a helyszínt bérlő Nordic Sun Kulturális Alapítvány is büntetést kapott. Úgy értesültünk, hogy a kormányhivatal az ellenőrzés során tűzvédelmi hiányosságokat talált, például kifogásolták, hogy nem volt kijelölt menekülési útvonal a rendezvény helyszínén.

Összeesküvés-elméletek és vérvád: így hergel Izrael ellen a Demokrata szerzője

Gazdag István, a magát konzervatívnak valló országos politikai hetilap, a Demokrata „független” publicistája október 7-e óta rendszeresen támadja Izraelt.

Az elmúlt években Magyarország az európai szélsőjobboldali szervezetek egyik kedvelt találkozóhelyévé vált. Tavaly októberben például egy csömöri művelődési házban rendeztek szélsőjobboldali eseményt, ahol olasz, lengyel és magyar neonáci zenekarok léptek fel. Akkor a helyszínt egy magánszemély születésnapi ünnepségre hivatkozva bérelte ki, jelezve, hogy külföldről is érkeznek vendégek. Hasonló eset történt 2023 májusában, amikor egy neonáci rendezvényt harcművészeti gálaként álcáztak.

A szervezet magyarországi ága február elejére is tervez egy koncertet, amelyre tíz európai fellépőt várnak. Ennek helyszínét azonban szintén titokban tartják.

Nem vicc: Novák “Konteó” Előd a Moszadot hibáztatja a bombariadóért

A Mi Hazánk ügyeletes oknyomozója szerint minden rosszért a zsidók a felelősek.