Botrányba fulladt a holokauszt megemlékezés: Izraelt gyalázta a dilis ír elnök

Az ír zsidók vasárnap tiltakozásba kezdtek, amikor az ország elnöke a Holokauszt Nemzetközi Emléknapján tartott beszédében Izrael és a Hamász közötti háború ellen emelt szót, és elítélte a Gázában elszenvedett „szörnyű emberáldozatokat”.

Legalább egy zsidó tüntetőt erőszakkal eltávolítottak, mert hátat fordított Michael D. Higgins ír elnöknek, mások pedig kisétáltak. Gideon Száár külügyminiszter elítélte Higgins „aljas provokációját”.

Higgins, akit az ír zsidó közösség arra kért, hogy ne politizáljon a náci Németország által hatmillió zsidó meggyilkolásának emlékére rendezett eseményen, azt mondta, hogy a múlt héten életbe lépett tűzszüneti, valamint túsz- és terroristacsere-megállapodás üdvözölték „azok Izraelben, akik szeretteiket gyászolják, azok, akik a túszok szabadon bocsátására vártak”, valamint „a Gáza romjai között rokonaikat kereső ezrek”.

Higgins párhuzamot vont a holokauszt idején a zsidók meggyilkolása és a gázai háború között, amelyet a Hamász 2023. október 7-i dél-izraeli terrortámadása váltott ki. 

„Amikor a háborúk és konfliktusok elfogadottá válnak, vagy végtelennek tűnőnek mutatkoznak, akkor az emberiség vesztes. A háború nem az emberiség természetes állapota. Az együttműködés az.”  – mondta Higgins.

„Antiszemita” – Gideon Száár elküldte melegebb éghajlatra az ír miniszterelnököt

Az izraeli nagykövetség bezárásának bejelentése után történelmi mélyponton Jeruzsálem és Dublin kapcsolata.

Hozzátette, hogy a világ vezetőinek „élesen tudatosítaniuk kell”, hogy a „hallgatás vagy az elfordított tekintet cinkossága, a közömbösséggel lehetővé tették a holokauszt megtervezését, előkészítését és bekövetkeztét”.

Gideon Száár, izraeli külügyminiszter bírálta Higgins beszédét, az X-en azt írta, hogy az ír elnök „nem tudott felülemelkedni önmagán, és olcsó és aljas provokációhoz folyamodott”.

„Micsoda aljas ember” 

– mondta a külügyminiszter. „Micsoda kiforgatott politika”.

Száár megjegyezte, hogy „a holokauszt óta a zsidók elleni legnagyobb gyilkos támadás a dzsihadista Gázai övezetből indult”.

Ennek ellenére, mondta Száár, Higgins „úgy döntött, hogy visszhangozza a Hamász hamis antiszemita propagandáját, ami arra késztette a zsidókat, a holokauszt túlélőinek leszármazottait, hogy kisétáljanak az eseményről”.

A félkegyelmű ír elnök szerint Izrael meg akarja szállni Egyiptomot

„Aki egyszer hazug antiszemita volt – az mindig is egy hazug antiszemita marad” – válaszolta Michael D. Higginsnek az izraeli külügyminiszter.

Az írországi RTE hírcsatorna arról számolt be, hogy a közönség néhány tagja Higgins részvétele elleni tiltakozásul elhagyta a termet, mások pedig háttal álltak neki a beszéde alatt.

A közösségi médiába feltöltött videókon látszik, hogy a megemlékezésről legalább egy tiltakozót a biztonsági személyzet kirángatott az eseményről:

Hen Mazzig on X (formerly Twitter): „The President of Ireland-as expected-used his address at a Holocaust Remembeance Day ceremony to attack Israel, in a shocking instance of Holocaust inversion. Jewish protesters were violently removed from the ceremony. What is going on in Ireland? pic.twitter.com/SbkXUJz2bE / X”

The President of Ireland-as expected-used his address at a Holocaust Remembeance Day ceremony to attack Israel, in a shocking instance of Holocaust inversion. Jewish protesters were violently removed from the ceremony. What is going on in Ireland? pic.twitter.com/SbkXUJz2bE

Több embert, köztük egy izraeli-ír nőt is erőszakkal eltávolítottak a teremből – számolt be az eseményről az Irish Times.

Várható volt: Dublin is beszállt az Izrael elleni perbe a Nemzetközi Bíróságon

Írország ezzel a lépéssel hivatalosan is része lett annak a tíz országból álló koalíciónak, amely boszorkányüldözést folytat a zsidó állam ellen.

Amikor a múlt hónapban bejelentették, hogy Higgins beszédet mond az ünnepségen, néhány írországi zsidó vezető azt mondta, hogy „nem megfelelő” választás az eseményre, mivel „súlyosan érzéketlen az ír zsidókkal szemben”.

Yoni Wieder írországi főrabbi megjegyezte, hogy májusban Higgins az Írországban növekvő antiszemitizmussal kapcsolatos izraeli aggodalmakat „PR-húzásnak” minősítette, sokkolva ezzel az országban élő zsidókat.

Decemberben Izrael bejelentette, hogy bezárja írországi nagykövetségét, az ír kormány „szélsőségesen Izrael-ellenes politikájára” hivatkozva.

Írország Izrael egyik legnyíltabb kritikusa volt a gázai háború alatt, amely 2023. október 7-én tört ki a Hamász példátlan támadásával, amelyben 3000 terrorista mintegy 1200 embert gyilkolt meg és 251 túszt ejtett, többségében civileket.

Közellenség lett Írországban az Izraelben edzősködő legendás focista

Robbie Keane felesége azt mondja, nem érzi biztonságban magát Írországban.

“Zsidó vagy?” – Dávid-csillagos nyaklánca miatt vertek meg egy fiatalt Dublinban

Az incidens egy nappal az amszterdami pogrom történt, de a pontos részletei csak most láttak napvilágot.