Elon Musk szombaton meglepetésszerűen videóinterjúban jelent meg a kelet-németországi Halléban az AfD (Alternative für Deutschland) németországi választási kampányrendezvényén, és heteken belül másodszor szólalt fel nyilvánosan a sokak szerint radikális jobboldali párt támogatására.
A 4 500 fős csarnokban Alice Weidel pártelnökkel együtt élőben, videokapcsolaton keresztül beszélt Musk a német kultúra megőrzéséről és a német nép védelméről.
„Jó, ha büszkék vagyunk a német kultúrára, a német értékekre, és ezt nem szabad elveszíteni valamiféle multikulturalizmusban, amely mindent felhígít”
– figyelmeztetett Musk.
A múlt héten az amerikai milliárdos felháborodást keltett, miután Donald Trump amerikai elnök beiktatási ünnepségén olyan gesztust tett, amely online a náci tisztelgéshez hasonlított. Szombaton azt mondta, hogy „a gyerekek nem lehetnek bűnösök a szüleik bűneiért, nemhogy a dédszüleikért”, nyilvánvalóan Németország náci múltjára utalva.
„Túlságosan nagy hangsúlyt kap a múltbeli bűnösség, és ezen túl kell lépnünk”
– mondta a Tesla, a SpaceX, a Starlink és az X tulajdonosa.
Musk, aki a német kormány alatti szólásszabadás elnyomásáról is beszélt, korábban már támadta Olaf Scholz német kancellárt az X-en.
Scholz kedden azt mondta, hogy nem támogatja a szólásszabadságot, ha azt szélsőjobboldali nézetekre használják fel.
Musk a szélsőjobboldali pártra való szavazás mellett szólalt fel, mondván:
„Nagyon izgatott vagyok az AfD miatt, szerintem önök valóban a legnagyobb remény Németország számára… harcoljanak Németország nagyszerű jövőjéért”
– mondta a bámészkodóknak.
Weidel köszönetet mondott, azt mondta, hogy a republikánusok újra naggyá teszik Amerikát, és felszólította támogatóit, hogy tegyék újra naggyá Németországot.
A hónap elején Musk vendégül látta Weidelt egy interjúban az X-en, ami többekben aggodalmat keltett a választási beavatkozással kapcsolatban.