Az izraeli biztonsági erők megtalálták az 53 éves Júszef al-Ziyadne túsz holttestét a Gázai övezetben – jelenti a The Jerusalem Post.
Az IDF megerősítette, hogy Ziyadne maradványait egy alagútban találták meg Rafahban. A hadsereg azt is közölte, hogy az 53 éves férfi fiához, akit szintén a Hamász palesztin terrorszervezet rabolt el 2023 október 7-én, kapcsolódó nyomokra is bukkantak.
Az IDF szóvivőjének közlése szerint al-Ziyadne holtteste nem friss, a férfi hetekkel, vagy akár hónapokkal ezelőtt halhatott meg, halálának oka egyelőre nem ismert.
Al-Ziyadne holttestét állítólag az őt őrző két terrorista holttestével együtt fedezték fel, az akció során állítólag bizonyítékot találtak arra is, hogy Júszef al-Zidaye Hamza nevű fia is már halott.
Ziyadne-t, aki a Negevben lévő Rahat beduin településen élt, három gyermekével együtt rabolták el a Holit kibucból 2023. október 7-én, amikor a Hamász palesztin terrorszervezet megszállta Izrael déli részét, és mintegy 1200 embert gyilkolt meg. Al-Zidaye 19 évig dolgozott a kibucban az elrablása előtt.
Al-Ziyadne-t gyermekei, Hamza, Aisha és Bilal mellett rabolták el. Bilalt és Aishát a novemberi megállapodás részeként szabadon engedték. A beduin muszlim férfi 18 gyermeket, két feleséget és számos unokát hagyott hátra, holttestét orvosi vizsgálatra az igazságügyi orvostani intézetbe szállítják.
Ziyadne neve szerepelt az Al Sharq által közzétett, kiszivárgott listán, amely részletezte a tűzszünet első szakaszában szabadon bocsátandó túszokat.
Részvétét fejezte ki al-Ziyadne halála miatt Jichák Herzog elnök, aki azt írta:
„Szívünk fáj a Ziyadne család mérhetetlen tragédiája miatt, akik értesültek arról, hogy a biztonsági erők kiszabadították a Hamász fogságából a néhai Júszef holttestét, és aggódnak Hamza sorsa miatt…. Továbbra is mindent meg kell tennünk 99 testvérünk sürgős hazatéréséért – az élőkért a családjukhoz, az elesettekért pedig az izraeli sírba.”
Benjamin Netanjahu miniszterelnök „mélységes fájdalmát” fejezte ki a hír hallatán, hozzátéve a maga és felesége nevében:
„Reméltük és dolgoztunk azért, hogy a család négy tagja biztonságban visszatérjen a Hamász fogságából. A gyermekeket, Bilalt és Aishát november 23-án adtuk vissza, és ugyanígy szerettük volna visszaadni Júszefet és Hamzát is”.
„Továbbra is mindent megteszünk azért, hogy minden túszunkat hazahozzuk – az élőket és a holtakat egyaránt”
– ígérte Netanjahu.