Újabb, még élő túsz küldött videóüzenetet

Újabb propagandavideót tett közzé a Hamász palesztin terrorszervezet, melyben a 19-éves Liri Albag beszél. Albagot több, mint 450 napja, 2023. október 7-én ejtették túszul és tartják fogva a Gázai-övezetben.

A 19 éves Albagot katonaként szolgált, amikor Nahal Oz kibucban fogyjul ejtették a Hamász palesztin terrorszervezet rémei. A most közzétett videó a terrorszervezet pszichológiai hadviselésének része, nyomást igyekeznek gyakorolni az izraeli társadalomra, hogy bírják rá a zsidó állam kormányát egy túszalkura.

„Még csak 19 éves vagyok. Az egész életem előttem állna, de most az egész életem hajszálakon függ” – mondta Albag a videóban.

„Egy igazán sötét évet kezdünk itt” – folytatta könnyek között.

„A világ kezd elfelejteni minket. Senki sem törődik velünk. Egy rémálomban élünk.”

A propagandavideó az izraeli kormányra hárítja a kizárólagos felelősséget, Albag ugyanis, bizonyára a terroristák nyomására azt kérdezi: „Ha valaki a családodból itt lenne, ma is itt lenne? Ez nem normális, amin itt keresztül kell mennünk miattatok” – folytatta.

„Tudják, milyen érzés egy olyan helyen lenni, amelyet folyamatosan bombáznak, és nincs menedékhely?

„A mai videó darabokra tépte a szívünket. Ez nem az a lány és testvér, akit mi ismerünk. Nincs jól – súlyos pszichés zavarai nyilvánvalóak” – közölte Albag családja. „Láttuk, ahogy a mi hősünk, Lirink még él és az életéért könyörgött. Csak tucatnyi kilométerre van tőlünk, mégis 456 napja nem tudjuk hazahozni”.

A család azzal folytatta, hogy felhívást intézett Benjamin Netanjahu miniszterelnökhöz és más nemzetközi vezetőkhöz.

„A miniszterelnökhöz, a világ vezetőihez és minden döntéshozóhoz fordulunk: Itt az ideje, hogy úgy hozzanak döntéseket, mintha a saját gyermekeik lennének ott! Liri él, és élve kell visszatérnie! Ez csak önökön múlik! Nem szabad elszalasztaniuk ezt a mostani lehetőséget, hogy visszahozzák őket. Mindannyian!

„Liri életjele a kemény és tagadhatatlan bizonyítéka annak, hogy sürgősen haza kell hozni az összes túszt!

A Hamász gázai poklában töltött minden egyes nap közvetlen halálveszélyt jelent az élő túszok számára, és veszélyezteti az elesettek visszaszerzését a megfelelő temetéshez”

– áll a Túszok Családjainak Fóruma külön közleményében. „Tizenhat nap van hátra a Trump megválasztott elnök által kitűzött ultimátumig. Nem veszíthetjük el ezt a történelmi lehetőséget!
Itt az ideje, hogy miniszterelnökünk és a világ más vezetői bátor lépéseket tegyenek, és hazahozzák Lirit és az összes túszt”.

Albag szülei később nyilatkozatot tettek, amelyekben a túszok szabadon bocsátását követelték. Liri édesanyja, Shira azt követelte Netanjahutól és Izrael Katz védelmi minisztertől, hogy a túsz- és tűzszüneti tárgyalásokon részt vevő izraeli küldöttség ne térjen vissza Katarból anélkül, hogy megállapodásra jutott volna.

„Szavaikból megértettük, hogy hajlandóak megegyezni és hazahozni az összes túszt” – folytatta Shiral Albag. „Szeretném elmondani Lirinek, ha ezt látja: Mi harcolunk értetek, nem mondunk le rólatok, és élve fogtok hazajönni!”

Az alábbi videót 2023. október 7-én készítette a Hamász palesztin terroristaszervezet. A felvételeken, más fiatal, ártatlan izraeli túszok mellett Liri Albag is látható.

Figyelem! A videó megtekintése igen felkavaró, csak erős idegzetűeknek!

StopAntisemitism on X (formerly Twitter): „Do not look away.Our angels are still being held in Gaza:Liri Albag Karina Ariev Agam Berger Daniella Gilboa Naama LevyDo not look away. pic.twitter.com/ARzMR6FPEu / X”

Do not look away.Our angels are still being held in Gaza:Liri Albag Karina Ariev Agam Berger Daniella Gilboa Naama LevyDo not look away. pic.twitter.com/ARzMR6FPEu

Elképesztő felvételeket közöltek az IDF különleges erőinek szíriai akciójáról

Az izraeli légierő új részleteket és felvételeket tett közzé a valaha volt egyik legmerészebb és legbonyolultabb kommandós hadműveletéről.