Joe Biden leköszönő amerikai elnök az Elnöki Szabadság Érdemérmmel, a civileknek adható legmagasabb rangú kitüntetéssel fejezte ki köszönetét Hillary Clintonnak és Soros Györgynek szombat délután, a Fehér Házban tartott ünnepségen. A kitüntetettek közt számos művész és a szórakoztató ipar jeles alakjai is szerepeltek, így például Denzel Washington színész-rendező és a U2 együttes énekese Bono is.
A Fehér Ház keleti termében szombaton tartott ünnepségen Joe Biden leköszönő elnök a politika, a sport, a szórakoztatóipar, a polgárjogok, az LMBTQ+ érdekvédelem és a tudomány 19 kiemelkedő szereplőjének adományozta az Elnöki Szabadság Érdemérmet.
A megtiszteltetésben részesült Hillary Clinton volt külügyminiszter és Soros György demokrata filantróp is.
„Elnökként utoljára van szerencsém a Szabadság Érdemrendet, nemzetünk legmagasabb polgári kitüntetését adományozni valóban rendkívüli emberek egy csoportjának, akik szent erőfeszítéseiket tettek Amerika kultúrájának és ügyének alakítására”
– mondta Biden megnyitó beszédében.
„Hadd mondjam mindannyiuknak, köszönöm, köszönöm, köszönöm mindazt, amit az országért tettek”
– ismételte Biden.
Négy kitüntetést posztumusz adományoztak. George W. Romney, aki Michigan állam kormányzójaként és lakásügyi és városfejlesztési miniszterként is szolgált; Robert F. Kennedy volt igazságügyi miniszter és szenátor; Ash Carter volt védelmi miniszter; és Fannie Lou Hamer, a Mississippi Szabadság Demokrata Párt alapítója, és megalapozója az 1965-ös választójogi törvénynek.
E kitüntetettek közt két személy is érdekes: Kennedy az apja Robert F. Kennedy Jr-nak, Donald Trump megválasztott elnök egészségügyi miniszterjelöltjének, aki a demokrata pártból igazolt Trump mellé. A másik George W. Romney, a volt utahi republikánus szenátor Mitt Romney apja, aki Trump egyik legerősebb konzervatív oldali bírálója.
A Fehér Ház közölte, hogy a Szabadság Érdemrenddel kitüntetettek „példaértékűen járultak hozzá az Egyesült Államok jólétéhez, értékeihez vagy biztonságához, a világbékéhez vagy más jelentős társadalmi, köz- vagy magánjellegű törekvésekhez”.
A díjat Soros György helyett fia, Alex Soros vette át.
A kitüntetésben részesült továbbá Denzel Washington színész, Bono, a U2 együttes énekese, José Andrés, a World Central Kitchen jótékonysági szervezet alapítója, Ralph Lauren divattervező, Earvin “Magic” Johnson kosárlabdázó, Michael J. Fox színész, Jane Goodall természetvédő, Lionel Messi futballista, Anna Wintour, a Vogue magazin volt főszerkesztője; Tim Gill vállalkozó és LMBTQ+ aktivista; valamint David Rubenstein, a The Carlyle Group globális befektetési cég társalapítója is.