Annalena Baerbock német külügyminiszter az EU nevében francia kollégájával együtt egynapos útra utazik Szíriába. Ott tartózkodása során találkozik Szíria új vezetőjével, Ahmed al-Sharaa-val, ismertebb nevén Abu Mohammed el-Dzsúláníval- közölte pénteken a német külügyminisztérium.
„A mai utam – francia kollégámmal együtt és az EU nevében – egyértelmű jelzés a szíriaiaknak: Lehetséges egy új politikai kezdet Európa és Szíria, Németország és Szíria között”
– áll Baerbocknak a minisztérium Damaszkuszba indulása előtt kiadott közleményében, mely hozzáteszi, hogy
Baerbock „kinyújtott kézzel” utazik Szíriába,
miután a lázadók december 8-án elfoglalták Damaszkusz irányítását, és ezzel több mint 13 évig tartó polgárháború után menekülésre kényszerítették Bassár el-Aszad szíriai elnököt, és véget vetettek családja több évtizedes uralmának.
„Most egy olyan célt tartunk szem előtt, amelyre szíriaiak milliói is vágynak: Hogy Szíria ismét a nemzetközi közösség megbecsült tagjává válhasson”
– teszi hozzá.