Hanukai ajándéknak most egy kis segítséget kér a Gólem.
„Nem, ez nem egy múlt heti poszt. Ma éjjel újra betörtek a Gólembe. Karácsonyi / Hanukai ajándéknak egy kis segítséget kérünk”
– írta Facebook-oldalán Borgula András, a budapesti Gólem Színház és Zsidó Előadóművészeti Központ igazgatója.
Mint arról a Neokohn is beszámolt, egy héttel ezelőtt már történt egy betörés a Csányi utcai Gólem Központban, ahol nagy kár ugyan nem keletkezett, de sok mindent elvittek az elkövetők.
A Kibic magazin beszámolója szerint egy ötezer forintos kivételével – amit véletlenül ejthettek el a betörők – az elkövetők teljesen kiürítették a Gólem Színház adományos dobozát.
A lap azt írja, hogy a Gólem Színháznak egyrészt nagy segítség lenne, ha minél többen vásárolnának jegyeket a Gólem előadásaira, másrészt egy komolyabb riasztó- és rácsrendszert szeretnének felszerelni a további fosztogatások megelőzése érdekében.