Tom Cotton Arkansas állam republikánus szenátora olyan törvényjavaslatot terjesztett elő a „West Bank” kifejezés szövetségi használatának megszüntetésére – derül ki a szenátor irodája által csütörtökön kiadott közleményből.
„Tom Cotton szenátor ma benyújtotta a Júdea és Szamaria kormányzati használatának szükségessé tételével az Izrael befolyási övezetének valódi neve feletti zavarosság megszüntetéséről szóló törvényt (Júdea és Szamária elismerése), amely jogszabály előírja, hogy
minden hivatalos amerikai dokumentumban és anyagban „Ciszjordánia” helyett a történelmileg pontos „Júdea és Szamaria” kifejezést kell használni”
– áll a közleményben.
„A zsidó nép történelmi jogai Júdeához és Szamariához több ezer évre nyúlnak vissza. Az Egyesült Államoknak fel kellene hagynia a politikailag terhelt Ciszjordánia kifejezés használatával Izrael központi területére”
– tette hozzá Cotton.
A Cotton irodája által kiadott közlemény szerint Claudia Tenney kongresszusi képviselőnő megjegyezte: „Az izraeli népnek tagadhatatlan és vitathatatlan történelmi és jogi igénye van Júdea és Szamariára, és a történelem e kritikus pillanatában az Egyesült Államoknak ezt meg kell erősítenie”.
A Ciszjordánia elnevezés az arab aḍ-Ḍiffah al-Ġarbiyyah kifejezés fordítása, amely a Jordán folyó nyugati oldalán fekvő, 1948-ban, a Jordán Hásimita Királyság álta lmegszállt és 1950-ben annektált területet jelöli. Ezt az annexiót széles körben illegálisnak tartották, és csak Irak, Pakisztán és az Egyesült Királyság ismerte el. A terület történelmi neve Júdea és Szamária, mely szerves részét képezte a zsidó királyságoknak és zsidó fennhatóságoknak |