NYT: Súlyos beteg az iráni legfőbb vezető

Súlyos beteg a 85 éves Ali Khamenei, Irán legfőbb vezetője a hírek szerint súlyos beteg, halála után valószínűleg második legidősebb fia, Mojtaba Khamenei lesz az utódja – értesült a New York Times.


A jelentés megjegyezte, hogy Khamenei súlyos egészségi állapota „csendes csatát” teremtett az utódlásáért és állítólag az Iszlám Forradalmi Gárdának beleszólása lesz abba, hogy ki legyen a következő ajatollah.

A pozíciót 1989, Ruhollah Khomeini halála óta betöltő Khamenei utódjával kapcsolatban azután kezdett nőni az aggodalom, hogy Ebrahim Raiszi korábbi iráni elnök tavaly májusban helikopterbalesetben meghalt.

A Times jelentése nem sokkal azután jelent meg, hogy Izrael válaszul Irán hónap eleji ballisztikus rakétatámadására számos katonai objektumra csapást mért szombat kora reggel.

Iráni tisztségviselők azt mondták, hogy nem akarnak eszkalációt Izraellel – tette hozzá a Times beszámolója.

Az iráni katonai célpontok támadása mellett a jelentések szerint Izrael iraki és szíriai célpontokat is támadott.

Már az IDF is megerősítette: likvidálták Hásem Szafieddint

Az utóbbi időben erősen csökkent a Hezbollah vezetőinek várható élettartama.