A tegnapi nap (szeptember 1.) nagyon sötét volt Izraelben, amikor hat túsz holttestét találták meg – a Hamász által kegyetlenül kivégzett túszokét. Az egész izraeli nemzet és a zsidó diaszpóra gyászol emiatt. Fakadjon áldás az emlékükből.
Idén nyáron két hónapot töltöttem Izraelben, és tudom, hogy milyen kihívást jelentenek most a dolgok az országban.
Olyan érzés, mintha az egész világ ellened lenne.
A dolgok most nagyon nehezek. De hosszabb távon még soha nem voltam ennyire optimista Izraellel kapcsolatban.
Amikor majdnem 20 évvel ezelőtt először jöttem Izraelbe, hogy őszintén mondjam, úgy éreztem, mintha egy harmadik világbeli ország lenne. Közelebb volt Mexikóhoz, mint Miamihoz. Tele volt brutalista épületekkel, és alig voltak modern felhőkarcolók. Az ország vízhiányban szenvedett, és halálosan függött az importtól, különösen az energiától. A sótalanítást pedig az energiahiány korlátozta.
Ha tovább megyünk vissza, mondjuk az 1967-es hatnapos háborúig, Izrael katonai technológiáinak körülbelül 80%-a importból volt. Ha megnézzük az izraeli fegyverek listáját, alapvetően mindent, ami egy aknavetőnél vagy egy Uzinál bonyolultabb volt, az amerikaiaktól, britektől és franciáktól vették.
1967-ben Izrael a külvilágtól függött: fegyverek, víz, energia és dollár tekintetében.
Ami még rosszabb, Izrael nagyon kevés stratégiai technológiában volt világelső.
Ha előreszaladunk napjainkig, Izrael független mind a víz, mind az energia tekintetében, és mindkettőt exportálja Jordániába, ami rendkívül nagy stratégiai előnyökkel jár. Áprilisban, amikor Irán rakéták és drónok százait lőtte ki Izraelre, vajon miért küldött Jordánia vadászgépeket, hogy segítsen azok elfogásában?
Ami a fegyvereket illeti, Izrael a stratégiai technológiák tekintetében csak kb. 20%-ára van a külföldre utalva. Izrael még mindig Amerikától függ az 5. generációs vadászrepülőgépek, mint az F-35, és a Vaskupola egyes alkatrészei tekintetében.
De Izrael ezt azzal ellensúlyozza, hogy a világ első számú kiberhatalma és világelső a rakétaelhárításban, beleértve a hiperszonikus rakétavédelmet is (lásd: Arrow 3). És ezek csak a legkiválóbb képességek, Izrael sok más területen is vezető, különösen a radarok és szenzorok terén.
A 20. században a nukleáris volt a csúcstechnológia. Számos történelmi szövetséget a nukleáris képességek stratégiai exportja révén kötöttek – ennél erősebbet nem lehetett ajánlani.
A 21. században eddig messze a kibertechnológia a legfontosabb stratégiai technológia. És Izrael a világ első számú kiberhatalma.
Vajon az Ábrahám-egyezmények jóindulatból jöttek létre, vagy azért, mert Izrael végre valami igazán értékes dolgot tudott felajánlani?
Én az utóbbira fogadnék, és erre sok nyilvános bizonyítékot találunk (NSO és más csoportok).
Tudom, hogy sokan visszautasítják azokat az állításokat, miszerint Izrael a világ első számú kiberhatalma. A kiberműveletek a színfalak mögött történnek. Az Egyesült Államok volt a világ első számú kiberhatalma, amíg Snowden 2013-ban ki nem szivárogtatott néhány évtizednyi képességet, és ami még rosszabb, megnehezítette az NSA számára, hogy a legjobb és legokosabb embereket toborozza a sorai közé, mint az előző évtizedekben. Szeretném megjegyezni, hogy ez tragédia a Nyugat számára.
A modern hadviselésben minden fizikai műveletet kiberműveletek előznek meg és segítenek. Amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát, egyidejűleg feltörték az elektromos hálózatot, a távközlési és a banki infrastruktúrát. Amikor a különleges erők műveletbe kezdenek, akkor kiberműveletek előzik meg őket. Emlékeznek a Stuxnetre? Még az ellenséges nukleáris programokat is le lehet állítani kibernetikai eszközökkel.
A nyilvánosság az elmúlt két évtizedben végrehajtott nemzetállami kiberműveleteknek mindössze 1%-át ismeri.
A politikusok ezt nem értik, de a tábornokok igen. A való világban ez a politikusok részéről erős elítélésekhez vezethet („bojkottálni fogjuk Izraelt!”). De aztán a tábornokok azt mondják nekik, hogy „bocsánat, de ha bojkottáljuk őket, akkor vakok leszünk a kibertérben, és nem tudunk majd műveleteket végrehajtani a Közel-Keleten”.
Ez a hatalom. Izrael már nem az a függő kis sziget, ami 50 évvel ezelőtt volt.
Milyen kockázatok fenyegetik tehát Izraelt?
Az egyetlen hosszú távú kockázat véleményem szerint az országon belüli egység hiánya. Mivel félig kívülálló vagyok, azt hiszem, másképp látom ezt, mint a legtöbb izraeli.
Hogy őszinte legyek, és ezt szeretettel mondom, úgy gondolom, hogy a Tel-Avivban élő szekuláris zsidók nem igazán értik, hogy miért tiltakoznak.
A modern Izrael államot egy rendkívül szekuláris nemzetként alapították. Nem a zsinagógákból, hanem a kibucokból alakult.
Nem véletlen, hogy az olyan hősök, mint Ben-Gurion és Golda Meir kibucnyikok voltak.
Mire akarok kilyukadni? Izraelben a demográfiai viszonyok megváltoztak. Tel Aviv és Haifa szekuláris zsidóinak egzisztenciális szorongást okoz, hogy a szekuláris, liberális értékrendű ország, amelyet a családjuk alapított, eltűnik, és helyükbe a vallásos ortodoxok lépnek.
Kívülálló véleményem szerint a tiltakozások gyökere kevésbé a jelenre, mint inkább a jövőre vonatkozik.
Ennek megértése megváltoztatja az előre vezető utat. Véleményem szerint a világi és a vallásos zsidóknak több időt kellene egymás megértésére fordítaniuk. Világi szemszögből nézve hihetetlenül igazságtalan — és veszélyt jelent Izrael biztonságára –, hogy a legtöbb haredim nem szolgál a hadseregben. De a haredik szemszögéből nézve, amikor jelentkeznek a hadseregben, az ugyanolyan idegen és barátságtalan számukra, mint egy világi zsidó számára, ha besétál egy jeruzsálemi jesivába.
Nagyon sok szekuláris zsidótól hallottam, hogy Netanjahut kritizálják, amiért ultraortodoxokat vett be a kabinetjébe. A valóság az, hogy Izrael demográfiája végre elérte azt a fordulópontot, ahol már nem lehet koalíciós kormányt alakítani világi és vallásos képviselők nélkül.
Ahhoz, hogy Izrael boldogulni tudjon, az országnak meg kell találnia a módját az összefogásnak. A szekuláris zsidók életüket áldozzák a Gázai övezet rémálmában. Míg a vallásos zsidók a hosszú távú demográfiai csatát vívják azzal, hogy a haredi nők átlagosan 6,7 gyermeket vállalnak.
Izraelnek meg kell találnia a módját annak, hogy több haredi zsidó csatlakozhasson a hadsereghez. Ez több kompromisszumot és empátiát igényel, mint amit a legtöbb szekuláris zsidó akar. Másrészt azonban a vallásos zsidóknak segíteniük kell enyhíteniük azt a félelmet, hogy Tel-Avivban megváltozik az emberek életmódja. Ez apróságnak tűnhet, de amikor az étterem, ahová évtizedek óta jársz a családoddal sábátkor, bezár, mert egy vallásos zsidó fizet nekik, hogy zárva maradjanak, akkor úgy érzed, hogy az egész világi életmódod kicsúszhat a kezedből.
Nincs olyan jövő, ahol Izrael úgy fog kinézni, mint a múltban. De ez nem kell, hogy rossz dolog legyen. Valami csoda folytán Izrael túlélte az elmúlt 75 évet, és most egy, legfeljebb két évtizedre van attól, hogy gazdasági és katonai szempontból teljesen önállósuljon. Az egzisztenciális kockázat az országon kívülről, belülről érkezik.
Szinvár megértette ezt, és most közvetlenül a kezére játszunk.
Csak egy töredékét tudom feldolgozni annak a kollektív fájdalomnak, amit Izrael most érez, és nem tudom mindenre a helyes választ. De kívülállóként van némi rálátásom arra a figyelemre méltó pályára, amelyet Izrael az elmúlt évtizedekben bejárt.
Hiszek az ország jövőjében, ami azt jelenti, hogy minden izraeliben hiszek. Hiszek abban, hogy egységre fognak találni. Ennek érdekében a feleségemmel, Lianával egy házat vásárolunk Izraelben, amely ezen a héten a miénk lesz.
Ám Jiszráél cháj!
Ez a cikk eredetileg a szerző X-oldalán jelent meg.
Shaun Maguire a Sequoia partnere, két vállalatot alapított (az egyiket az űrtechnológiák, a másikat a globális internetbiztonság területén), és a Caltech-en fizikából doktorált.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.