Egy elrabolt tankparancsnok barátnője és unokatestvére is bevonult az IDF-be

Annak ellenére, hogy New Yorkban született és nőtt fel, Omer Neutra – akit október 7. óta tartanak fogva Gázában – az izraeli szellemet testesíti meg, és az a döntése, hogy katonai akadémiára jár, barátait és családtagjait is megihlette, akik közül ketten úgy döntöttek, hogy bevonulnak az IDF-be.

Bár a 22 éves Omer Neutra, a Hamász palesztin terrorszervezet túsza New Yorkban született és nőtt fel, mégis ízig-vérig izraeli. Omer és testvére zsidó nappali iskolába jártak, és mélyen integrálódtak a zsidó közösségbe. A középiskola után úgy döntött, hogy egy évet egy izraeli katonai akadémián tölt katonai előképzésben – írja az ynetnews.com.

„Néhány nappal az elrablása előtt beszéltünk telefonon” – emlékszik vissza Maya Chen, Long Island-i barátnője. „Elmondta, milyen nagy hatással volt rá az akadémián szerzett tapasztalat. …

Ennek és az Omerral folytatott többi beszélgetésnek a hatására döntöttem úgy, hogy megteszem a legnagyobb lépést, és eljövök Izraelbe”

– mondja.

„Muszlim imákat mondattak velem” – gázai fogságáról mesélt az egyik izraeli lány

„Éjjelente, amikor becsukom a szemem, apám szemeit látom amint elhalványul bennük az élet” – írja Agam Goldstein-Almog a The Washington Postban.

„Omer az egyik páncélos hadtestnél volt harckocsiparancsnok, október 7-én a tankjából rabolták el, miközben az országot védte.

Fáj belegondolni, hogy ennyi áldozatot hozott a hazájáért – és most magára hagyták. Én is jelentős szerepet szeretnék az IDF-ben”

– teszi hozzá.

Az akadémia az ország egyik, folyamatosan támadott északi régiójában fekszik. Néhány katonai egységet alternatív kibucokba helyeztek át, de a harci szellem továbbra is magas. Amit – Omer unokatestvére – a Kefar Hanassi kirendeltségen van, ahol Omer is állomásozott. „Amikor részt veszek a gyűléseken, és látom az akadémiai barátait, izgalom tölt el. Az akadémia folyamatos aktivitása ezekben a napokban is mutatja, hogy mennyire fontos, hogy itt vagyunk. Biztos vagyok benne, hogy Omer is egyetértene velem”.

Maya számára nem volt könnyű a döntés, hogy Izraelbe és az akadémiára jöjjön, de végül hallgatott a szívére. „Sok bizonytalansággal küzdünk” – osztotta meg a lány.

Nincs áttörés a kairói túsztárgyalásokon

Több sarkalatos kérdésben sincs egyetértés.

„Afikimben vagyok, ahová a kiürített Maayan Baruchból áttelepült a kirendeltség. Omernek is volt fogadó családja Izraelben a magányos katonáknak szóló ‘Együtt’ programon keresztül, és ők is Afikimből jöttek. Az első napomon itt találkoztam a fogadóanyjával. Nagyon különleges volt.

„Long Islanden Omer és a Neutra család volt a családunk. Minden sábátot és ünnepet együtt töltöttünk” – emlékszik vissza Maya.

„Omer és a bátyja tartották nekünk a peszáchot, és tanítottak minket a judaizmusra és meséltek Izraelről. Omer annyira izraeli, amennyire csak lehet.”

„Nagyon megható, hogy Omer unokatestvére és a család egyik közeli barátja is csatlakozik az akadémiához az ő nyomdokain” – mondta Avishai Berman, a Katonai Akadémiákat Előkészítő Tanács vezérigazgatója. „Az ‘Együtt’ program keretében minden évben 150 zsidó érkezik a világ minden tájáról, hogy beilleszkedjen az akadémiára. Sokan az előkészítő év után az IDF-ben szolgálnak, ahogyan Omer is tette. Imádkozunk a gyors visszatéréséért, az összes tússzal együtt.”

Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Avi Below: Itt az ideje, hogy Gázát újra zsidóvá tegyük

Gáza zsidó területként való visszaszerzése nemcsak stratégiai szükségszerűség, hanem történelmileg igazságos és erkölcsös döntés is. Vélemény.