Tu beáv, a zsidó Valentin-nap alkalmából írtak szívszorító üzeneteket a Hamász fogságában raboskodó szeretteiknek.
317 nap elteltével még mindig 115 túszt tartanak fogva a Hamász terroristái a Gázai övezetben. Sokan közülük már nem élnek. Tu beáv alkalmából három elrabolt izraeli férfi felesége levelet ír a közös emlékekről és határok nélküli szerelemről.
„Kaj arra vár, hogy találkozzon a világ legjobb apjával” – Michal levele Alex Lubanovnak:
Alexem, szerelmem, ma Tu beáv van. Várom, hogy belépj az ajtón a gyönyörű mosolyoddal és a virágcsokorral, amit mindig hozol nekem. Milyen kegyetlen sors választott el minket tíz év elválaszthatatlanság után. Te ott vagy, az univerzum legsötétebb helyén, én pedig itt vagyok, a házunkban, várok rád, tudva, hogy szerelmünk mindennél erősebb.
Bármit megtennék, hogy kihozzalak onnan, de a kezeim meg vannak kötve, és biztos megkérnél, hogy maradjak otthon, és vigyázzak a fiúkra, amíg vissza nem térsz. Sajnálom, hogy még mindig ott vagy. Erősebb vagy mindennél, és a szerelmünk mindennél erősebb, és győzni fogunk.
A fiúk jól vannak, Tom folyton rólad beszél, Kaj pedig alig várja, hogy találkozzunk. Arra vár, hogy találkozzon a világ legjobb apjával. És várok rád, szerelmem, a közelségedre, az érintésedre. Soha nem hagytuk cserbe egymást, és ahogy a világ legszebb esküvőjén megesküdtünk, hogy mindig ott leszünk egymásnak, így lesz.
Itt vagyok, túlélek érted. Kérem, élj túl értünk, a gyönyörű családért, amit alapítottunk, és még sok minden van előttünk. Köszönöm, hogy korlátlanul szeretsz, a csontjaimban érzem. Jobban szeretlek, mint amit szavakkal le lehet írni. Tarts ki.
Mindig a tied, Michal
„Amikor visszajössz, a szerelmünk csak erősebb lesz” – Stav Levy levele Idan Shtivinek:
Jaj, ma Tu beáv van. Igaz, nem vagyunk olyan emberek, akik különleges dátumra várnak, hogy megünnepeljék a szerelmet. Igyekszünk megélni, értékelni, választani, és minden nap ünnepelni.
317 napja vagy fizikailag távol tőlem, de a szívem közel maradt hozzád és veled van, közelebb, mint bármikor. Olyan erősen érezlek a testem és a szívem minden részében. Annyira aggódom érted, és érzem a fájdalmadat. És ezen a fájdalmon keresztül még jobban megismerlek, és jobban értékellek téged és a szerelmünket.
A szerelem számomra választás. Olyan mély és sebezhető, olyan szép és összetett, de egyszerű. Nem mindig könnyű, de ez az az erő, amely akkor is előre visz bennünket, ha kimerültek vagyunk. És itt az ideje, hogy erősen kapaszkodj belé, és ne engedd el.
Idan, te vagy a legerősebb ember, akit ismerek. Tudom, hogy félsz, és talán úgy érzed, hogy már nem tudod bírod ki. De azt akarom mondani, hogy megvan az erőd, hogy belenézz a legnagyobb sötétségbe, és erősebben lépj ki belőle. Hiszek benned, és teljes szívemből tudom, hogy megtalálod az erőt a folytatáshoz, hogy kapcsolódhatsz ahhoz a belső részedhez, amely tudja, hogyan lássa meg a fényt az alagút végén, és tartsa szorosan, amíg ez a fény legyőzi a sötétséget.
Minden percben, amikor együtt voltunk, otthon éreztem magam. Szeretném, ha tudnád, hogy otthon vagyok neked, és mindig is az leszek, ha visszajössz. Nem számít, itt vagyok veled, kéz a kézben, mindennel, amit magaddal viszel, és mindennel, amire szükséged van. Együtt megyünk végig ezen az úton. Szeretem a szívedet, azt, aki vagy, aki vagyok, amikor veled vagyok. Megígérem, hogy én leszek a legszilárdabb szikla számodra. Már nagyon várom, hogy újra szorosan átöleljelek és szerethesselek.
Amikor visszatérünk egymáshoz ezen utazás után, új fejezet kezdődik, tele mélységgel és nagyobb szeretettel, mint azt gondoltuk. Ez a lecke ajándék lesz, mert újra megtapasztalhatjuk az életet.
És haza fogsz térni, Idanom. Ígérem.
”minden eddiginél jobban érezhető a fájdalom és a szerelem, de a remény is” – lana Gritzewsky levele Matan Zangaukernek:
317 napja élek együtt a fájdalommal és vágyakozom Matan „szép fürtjeid” után. Ő nem csak a társam. Ő a másik felem. Minden nélküle elmúló nap kihívás, és minden közös emlékünk megnyugtató és fájdalmas is.
Együtt imádnánk az élet egyszerű dolgait: korán reggel felkelni, kutyánkat elvinni sétálni a vidékre, megállni egy kávézóban, enni valami finomat, és együtt folytatni. Számunkra ezek az apró pillanatok sokkal többet jelentettek a napi rutinnál. Ez volt az az idő, amikor elszakadtunk a világtól, és csak egymásra koncentráltunk.
Az erkélyünk szent hellyé vált. Legyen az reggel, amikor a nap éppen felkelt, vagy a nap végén, amikor elfáradtunk a munkától, és ott ülünk egy csésze kávé mellett, beszélgettünk, álmodoztunk és tervezgettünk. Ezek voltak azok a pillanatok, amikor úgy éreztük, hogy a legközelebb vagyunk egymáshoz és leginkább összetartozunk.
Matan mindig mosolygott, amikor elkészítettem neki azt a tésztát, amit annyira szeretett. Együtt ültünk a kanapén, néztünk egy kedvenc sorozatot, de az ételen vagy a programon túl az együttlét érzése, a rutinunkon belül az, ami békével és szeretettel töltött el bennünket.
Mióta kiszabadultam a fogságból, az egyetlen kérdés, ami egész nap elkísér: „Mit lehet tenni azért, hogy Matant hazahozzuk?” Minden nap, ami nélküle telik el harc, küzdök az életéért, a rehabilitációmért és a közös jövőnkért.
Ezen a Tu beávon megerősítem neki, anyjának, csodálatos nővéreinek és magamnak tett ígéretemet: nem nyugszom, amíg Matan haza nem jön. A szeretetünk megerősít abban, hogy továbbra is küzdjek azért, hogy visszatérhessen hozzánk, oda, ahová való.
Ezen a Tu beávon minden eddiginél jobban érezhető a fájdalom és a szerelem, de a remény is. Folyton elképzelem azt a pillanatot, amikor újra együtt ülhetünk az erkélyen, fájdalom és sóvárgás nélkül beszélgethetünk, nevethetünk, ölelhetünk, szerethetünk.
