Az izraeli hadsereg közölte, hogy jelenleg nem kivitelezhető a haredi közösség tagjainak besorozása rendes kiválasztási folyamat nélkül.
Az IDF egy belső dokumentumban megerősítette, hogy több tízezer haredi besorozása „sem nem lehetséges, sem nem célszerű”. Azt is megjegyezték, hogy szűrésre van szükség ahhoz, hogy a közösség tagjait rangsorolás szerint lehessen besorozni.
A KAN szerint a hadsereg kifejtette, hogy a hadkötelezettségi törvény és a jogi védelem hiányában a dolgozó haredi fiatalok elsőbbséget kaphatnak a hadsereg prioritási sorrendjében a behívásnál.
Eközben a héten az izraeli főügyész vezetésével nagyszabású megbeszélések zajlottak, amelyen a Legfelsőbb Bíróság azon döntésének értelmezését vitatták meg, amely előírja a haredi jesiva diákok besorozását.
Az IDF idén 4800 haredi újonc behívását tűzte ki célul, amelyet elsősorban az érintettek beleegyezésével, jó marketinggel és a nyilvánosság bevonásával akar elérni.
Az augusztusi sorozási ciklus lesz a haredimek sorozásának első próbája. Ha azonban az IDF nem teljesíti az éves célt, akkor a következő sorozási ciklusban kényszersorozási parancsot kell kiadnia a fiatal haredimeknek.