2022 márciusában Sam Ron holokauszt-túlélő egy floridai vacsorán beszélt az általa átéltekről. Beszéd közben megemlítette, hogy Lengyelországban született Smuel Rakowski néven. A közönség soraiban ülő, szintén lengyelországi származású túlélő, Jack Waksal hirtelen ráismert az előadóban egykori barátjára. Ahogy Sam elhagyta a pódiumot, Jack már ott is termett mellette. „Testvérem, testvérem” – kiáltozta.
Tizenévesen mindketten a lengyelországi Pionki munkatáborában raboskodtak. Nyolcvan évvel későbbi találkozásukról és meleg barátságukról mára film is készült Jack és Sam címmel.
Sam 1924-ben született Krakkótól nem messze. A második világháború kitörésekor három hónapig egy istállóban húzta meg magát a családjával, majd beszöktek a krakkói gettóba, ahonnan később deportálták őket. A Pionki munkatáborba – itt volt a legnagyobb lengyel lőszergyár – kerülvén az őrök azonnal zuhanyozni küldték a rabokat.
„Nem tudtuk, hogy víz vagy gáz jön a csapokból”
– mondta egy interjúban Sam.
„Aztán elkezdett folyni a víz. Azonnal énekelni kezdtünk: májim chájim – élő víz.”
A táborban borzalmas körülmények uralkodtak, nem volt élelem, volt, hogy két héten át nem kaptak enni, az emberek a fák kérgét rágták le éhségükben. Sam gyakran ébredt arra, hogy a mellette fekvő ember az éjszaka során meghalt.
Jack 1924-ben született a lengyelországi Jedlinskben. A helyi gettóból kényszermunkatáborba került, és egyszer egy tömegsír mellett térdelve azt hitte, hogy itt a vég, amikor hirtelen ötlettől vezéreltetve lerántott magával a sírba egy őrt, majd kimászott és elmenekült. Azonban újra elfogták, és ezúttal Pionkiba deportálták. Itt találkozott Sammel, és rögtön barátok lettek.
Nap mint nap együtt, egymást segítve rakodták a szenet és készítették a puskaport.
Egy év elteltével az a hír érkezett, hogy a tábort kiürítik és a rabokat Auschwitzba deportálják, ami gyakorlatilag egyet jelentett a halállal. Jack tizennégy emberrel szökést készített elő. Akciójuk részben sikeres volt, de néhány társukat, köztük Jack testvérét megölték. Jack az életben maradtakkal 1944 májusától 1945 januárjáig rejtőzködött az erdőben, az orosz katonák érkezésekor már csak hatan voltak életben a tizenöt fős csoportból. Sam nem kockáztatta a szökést, és a táborban maradt. Még egy év telt el, amíg 1945. május 2-án a láger felszabadult.
A két fiatalember külön-külön Amerikába emigrált, és egymástól háromórányi autóútra telepedtek le Ohióban. Mindketten megházasodtak, gyerekeik és unokáik születtek.
Amikor a holokauszt múzeum vacsoráján találkoztak, mindketten kilencvenes éveik végén jártak. Több mint egy évvel az egymásra találás után mindketten részt vettek a róluk készült dokumentumfilm premierjén, ahol Sam még részt tudott venni, ám 2023 októberében elhunyt. „Ez a legfontosabb dolog az életemben” – mondta Jack. Hogy miért?
„Apám sose értette meg, hogy miért élte túl a háborút. Gyakran megkérdezte: miért én? Egész életében magában hordta a túlélők bűntudatát. De a film azt mutatja neki, hogy célja volt mindannak, amin keresztülment.”
A film rendezője, Jordan Matthew Horowitz azt reméli, hogy sok ember gondolkodásmódját változtathatja meg a túlélőkkel készült dokumentumfilm.
Ez a cikk eredetileg a Zsido.com oldalán jelent meg.
