Svédországban élő zsidók ellen tervezett merényleteket elkövetni az a két iráni állampolgár, akit 2022-ben toloncoltak ki a skandináv országból, és akik feltehetően az iráni hírszerzésnek dolgoztak – hozta nyilvánosságra kedden a svéd közrádió.
Egy iráni párról van szó, amelynek tagjai afgán származásúnak adták ki magukat, és így szereztek menekültstátuszt Svédországban 2017-ben. A férfit és a nőt 2021 áprilisában vették őrizetbe azzal a gyanúval, hogy terrorcselekmény elkövetésére készülnek.
Egy évvel később toloncolták ki őket Iránba, arra hivatkozva, hogy fenyegetést jelentettek a svéd nemzetbiztonságra
– jelentette a svéd közrádió.
Hans Ihrman, az ügyben vizsgálódó ügyész elmondta, a svéd hatóságoknak meggyőződése, hogy a pár azzal a céllal költözött Svédországba, hogy ott az iráni hatóságok megbízásából tevékenykedjen.
A svéd közrádió kiderítette, hogy a férfit és a nőt az iráni Forradalmi Gárda bízta meg azzal, hogy készítsen elő támadásokat svédországi zsidó célpontok ellen. A pár három svéd zsidót azonosított lehetséges célpontként, köztük Aron Verstandigot, a svédországi zsidó közösségek tanácsának elnökét, akit a svéd hírszerzés 2021-ben értesített is az ellene irányuló fenyegetésről.
Hans Ihrman elmondta:
a hatóságoknak sikerült leleplezni a célpontokat, illetve a pár kapcsolatfelvételeit Iránnal.
A tervezett támadások pontos végrehajtási módjáról azonban nem tudtak bizonyítékokat szerezni, ami viszont előfeltétele lett volna annak, hogy jogi eljárást indítsanak ellenük.