145 éve, 1878. január 12-én született Molnár Ferenc, A Pál utcai fiúk című regény szerzője, a legsikeresebb magyar színműíró. Alkotásaiban nem akarta leleplezni a polgári világ képmutatását, sem feltárni az emberi lélek mélységeit, célja „csupán” a szórakoztatás volt — írja a múlt-kor történelmi magazin.
Budapesti nagypolgári zsidó családban született 1878. január 12-én Neumann Ferenc néven, Molnárra már hírlapíróként magyarosított. Már gimnazistaként újságírónak készült, ám a szülői nyomásnak engedve a genfi, majd a pesti egyetemen jogot hallgatott.
Hamarosan azonban hátat fordított a jogtudománynak és a Budapesti Napló munkatársa lett. Könnyed, csiszolt stílusával, éles megfigyelőképességével, humorával, világos szerkesztésmódjával vérbeli fővárosi publicista volt, ismerte a város minden szegletét, Budapest megannyi jellegzetes alakját.
1901-ben megjelent első regénye, a polgári világ ellentmondásait ironikusan megrajzoló Az éhes város, amely rögtön feltűnést keltett. Színpadon 1902-ben debütált A doktor úr című darabjával. 1905-ben a Tanulók Lapja ifjúsági hetilap kérésére kezdte írni A Pál utcai fiúk című regényét, amely 1907-ben került az olvasók elé.
Nemecsek, Boka, Geréb és társaik izgalmas-szomorú története nem várt sikert aratott, itthon 45 kiadást ért meg, számos nyelvre lefordították, több filmváltozata közül a Fábri Zoltán rendezte amerikai–magyar koprodukciót Oscar-díjra is jelölték. (2003-ban Maurizio Zaccaro olasz rendező készített belőle filmet, ám elég szabadon értelmezte a történetet. Ez viszont kiváltotta a szerző örököseinek tiltakozását, akik per indítását is fontolgatták az ügyben.)
1907-ben a Vígszínház mutatta be Az ördög című darabját, amely annyira megtetszett a Pesten tartózkodó Ermete Zacconi olasz színésznek, hogy lefordíttatta és néhány hónap múlva már Torinóban is színre vitték.
Molnár kedvelt szerzője lett a bécsi, berlini, londoni, párizsi színpadoknak, itthon a Vígszínház és a Magyar Színház játszotta műveit.
A Liliom 1909-ben óriásit bukott Pesten, Molnár pedig idegösszeomlást kapott a bemutató után, de egy év múlva a berlini közönség már hangosan ünnepelte. Később Kertész Mihály, majd Fritz Lang is megfilmesítette, a Broadwayn musical készült belőle Carousel (Körhinta) címmel. Nagy sikere volt A testőr és A farkas című darabjainak is. A Nyugat kritikusai, Ady is dicsérték, bár ironikusan szemére vetették hiányosságait, Babits viszont csak „átlag mulattatónak” tartotta.
Az első világháború alatt Galíciában volt haditudósító, élményeit könyvben rögzítette.
A húszas-harmincas években népszerűsége töretlen maradt, írt a polgári életformát finoman kritizáló darabokat (A hattyú, Olympia), lírai-szimbolista drámát (Üvegcipő), bohózatos színművet (Játék a kastélyban).
Kiválóan szerkesztett munkáit könnyed, ironikus-szellemes hang, frissen pergő, feszült dialógusok, jól komponált cselekmény jellemzik. Molnár nem akarta leleplezni a polgári világ képmutatását, sem feltárni az emberi lélek mélységeit, célja „csupán” a szórakoztatás volt, és ez sikerült is neki.
A húszas évektől öt külföldi szállodában is tartott fenn szobát. Háromszor nősült, első felesége Vészi Margit festő, író volt, Márta lányuk Sárközi György író felesége lett. Második neje az ünnepelt színésznő, Fedák Sári volt (viharos kapcsolatukról szól az Üvegcipő), harmadik párja a színésznő Darvas Lili lett. Molnárról köztudott, hogy nem vetette meg az alkoholt, és előfordult, hogy annyira berúgott, hogy egy kőbányai plébánián ébredt.
Molnár Ferenc a nemzetiszocializmus elől 1940-ben emigrált az Egyesült Államokba, New Yorkban a Hotel Plaza 835-ös szobájának lakója lett.
Elszakadva a pesti gyökerektől, éltető talajra nem talált, írói vénája lassan kiapadt, bár írt még színdarabokat, visszhangjuk már nem volt túl jelentős. Molnár egyre keserűbb, zárkózottabb lett, állapota rosszabbra fordult, végül 1952. április 2-án hunyt el.
A cikk folytatása itt olvasható.
