Marilka Shlafer a holokauszt idején többször megváltoztatta a személyazonosságát, hogy megmeneküljön. Kék szeme és szőke haja volt, továbbá a képessége, hogy kitűnő érzékkel beszélte a nyelveket, mind hozzájárult ahhoz, hogy túlélje a háborút.
Mala Rivka Kizel, ahogyan valójában hívták, hatodikként született 1926-ban, egy nagy haszid zsidó családban Varsóban. Mala születésétől fogva jiddisül beszélt, és véletlenül került egy katolikus iskolába, ahol megtanult lengyelül is. Az iskolában megengedte, hogy Marilkának szólítsák, hogy kevésbé piszkálják.
13 éves volt, amikor kitört a háború. Gyerekként viszonylag könnyen ki-be tudott osonni a varsói gettóból, hogy élelmet csempészen az ott élő családjának. Miután a gettó területén kívül egy másik csempészgyereket megöltek a németek, Mala vidéken kényszerült bujkálni, nem tudva családja kiirtásáról.
Vidéken is csak hajszál híján menekült meg a zsidókra vadászó náciktól és az antiszemita lengyel parasztoktól. A Gmitruk család tanácsára egy paptól kért katolikus keresztlevelet; ettől kezdve Janina Gmitruknak hívták. A „katolikus lengyel lányt” később Brémába küldték kényszermunkára.
Ezután egy wolmirstedti cukorgyárban kötött ki, ahol gyanúba keveredett, amiért álmában jiddisül motyogott.
Egy ideig ezért egy magdeburgi büntetőtáborban tartották fogva, de a vizsgálatok nem találtak rá bizonyítékot, hogy valójában zsidó. Még azt is sikerült elhitetnie fogvatartóival, hogy az anyja német volt, ami több szabadságot adott neki:
Ennek következtében faji szempontból „túlságosan felsőbbrendű” volt ahhoz, hogy kényszermunkásként alkalmazzák.
Egy sörözőben kezdett dolgozni, és onnantól kezdve Anni néven mutatta be magát. Beleszeretett egy német mérnökbe, aki a Junkers gyárban dolgozott. Munkáltatója ajánlólevelével jelentkezett a náci honosítási szolgálat egyik irodájában, ahol egy nyolc SS-tisztből álló bizottság úgy döntött, hogy Anni bizony népi német (Volksdeutsche). Magdeburg bombázásakor a söröző ahol dolgozott megsemmisült, elvesztette a kapcsolatot a barátjával, és egy náci családhoz került Zerbstben.
A családfő, Otto Möller 56 éves üvegfúvó volt, aki egy hőmérőgyárban dolgozott. Möller felesége, Emma vigasztalta „Annit”, amikor szükség volt rá. Mala később azt mondta, hogy „nagyon kedves és melegszívű nő volt”. Mala ekkoriban vegetáriánusnak tettette magát, hogy továbbra is kóserül ehessen. Mala születésnapján hatalmas ünneplést rendezett a család – Mala később elismerte, hogy Mölleréknél több szeretetet kapott, mint egykor a saját szüleitől.
De a születésnapi partiján a vendégek több mint fele horogkeresztet viselt.
És bár Möllerék jól bántak vele, azt is meg kellett jegyeznie, hogy számukra Hitler félisten volt. Őt, mint állítólagos népi németet, elvitték a náci propagandafilmek megtekintésére is, amelyek a valótlanul ábrázolták a zsidókat. Mala Zerbstben maradt, egészen amíg az amerikaiak 1945 áprilisában el nem foglalták a várost. A háború után visszatért Varsóba, ahol szembesült vele, hogy az egész családját meggyilkolták. Łódźban egy zsidóknak fenntartott menedékhelyre ment, és zsidó nevén, Mala Rivka Kizel néven regisztráltatta magát.
Itt ismerkedett meg későbbi férjével, Nathan Shlaferrel, akivel 1946. február 22-én ott kötött házasságot.
Az 1946. júliusi kielcei pogrom jelentette a lengyel holokauszt-túlélők elvándorlásának kezdetét. Mala és Nathan Csehszlovákián keresztül Németországba, majd 1948 novemberében egy Marseille-ből induló hajóval Izraelbe mentek. Lodban telepedtek le, ahol egy fiuk és egy lányuk született. Férje az El Al-nál dolgozott, ezért a munkája miatt Hollandiába költöztek.
Mala csak ekkoriban értesült a náci haláltáborokban elkövetett rémtettekről, miközben ő maga viszonylag biztonságos életet élt hamis személyazonosságának köszönhetően. Mala végül 2020-ban, 94 éves korában hunyt el a hollandiai Amstelveenben.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
