Yaakob Alkayan törzsőrmester egyike az IDF déli bázisain állomásozó beduin katonáknak; a növekvő nacionalista feszültségek ellenére ezek a katonák elkötelezettek Izrael és szülőföldjük, a Negev védelme mellett – írja a Ynet.
Szombat éjjel, alig több mint egy hete, egy hatalmas robbanás zavarta meg a Gázai övezet határán fekvő izraeli települések viszonylagos nyugalmát. Egyesek számára a deja vu érzése kísérteties volt. Az izraeli hadseregben szolgáló arab és beduin katonák számára a biztonsági feszültségek a harcokon kívül más okok miatt sem könnyűek.
Egy évvel ezelőtt Faras Adbia törzsőrmester, Yaakob Alkayan törzsőrmester és Zein El Din Meriadat törzsőrmester a gázai határ közelében állomásozott, Khan Yunis és Rafah palesztin városok közelében, ahol közel tíz napig ültek egy páncélozott személyszállító járműben, várva, hogy rajtaütésszerűen támadjanak az esetlegesen betörő ellenséges erőkre. Végül megtörtént: tíz, a Hamászhoz kötődő terrorista bukkant elő a terrorszervezet számos alagútjának egyikéből, mintegy 30 méterre attól a helytől, ahol a három IDF-katona állomásozott.
„Hallottuk őket, amikor a föld alatt voltak, tudtuk, hogy ott vannak, és hogy bármelyik pillanatban kiugorhatnak” – mondta Adbia őrmester, egy keresztény arab izraeli.
Miközben rendíthetetlenül teljesítették kötelességüket, a három férfi gondolatai gyakran máshol jártak: Legyen szó a faji indíttatású zavargásokról, amelyek Izrael számos vegyes lakosságú városában törtek ki a konfliktus alatt, vagy a saját vegyes lakosságú osztagukról, amelyből két fegyveres testvérüknek az otthoni nyomás és fenyegetések miatt le kellett mondania.
A nehézségek ellenére egységük túlélte a tavalyi országos zavargásokat.
„Miközben rakéták repültek a fejünk felett… félrehúztam a kettő közül az egyiket, aki el akart menni” – emlékszik vissza Adbia.
„Azt mondtam neki: ‘Mennyi időd van még hátra [a katonai szolgálatod végéig?] Még egy év vagy még több? Mindannyian együtt vagyunk ebben. Azt mondta, hogy marad, és elmentünk aludni… Még aznap éjjel elmenekült az előőrsről a szülővárosába, Támrába, és nem tért vissza.
„Megértettem a nehézségeit. Voltak olyanok is, akiknek az édesanyjuk követelte, hogy hagyják el a hadsereget, de a mi egységünk jól működött, és nem oszlott fel, még akkor sem, amikor a saját falvainkban és városainkban volt a zűrzavar” – teszi hozzá Adbia.
A vegyes IDF-egységekben szolgálók nehézségei nem kerülik el azok figyelmét, akiket védeni próbálnak. „A kibucok és moshavimok rabbijai nem szűntek meg támogatni és bátorítani a katonákat” – mondja az egység egyik tisztje.
A halálos terrorhullám első támadása a déli Be’ér Sheva városában történt, és egy, az Iszlám Államhoz kötődő terrorista követte el, akiről Alkayan megdöbbenve értesült, hogy – bár távolabbi rokona – az ő rokona.
„Természetesen szégyelltem magam. Nem képviseli a családunkat, akik közül sokan az IDF-ben szolgálnak” – mondja Alkayan.
„14 000 Alkayan van, ne mocskoljuk be a nevüket tíz ember miatt. Amikor a támadás után láttam a beduin közösség elleni reakciókat, úgy döntöttem, hogy nem veszek róluk tudomást, és továbblépek. Ha hallgattam volna rájuk, nem folytattam volna a szolgálatot. „
A vegyes egység parancsnoka, a Beit Shemeshből származó Lidor Turgeman hadnagy zsidó vallású családból származik. És bár kezdetben habozott, hogy egy olyan egységben szolgáljon, amely többnyire muszlim katonákból áll, ma már tanúsíthatja, hogy helyes döntés volt.
„Ők a népünk részei, és jobbak, mint sokan, akik egyáltalán nem szolgálnak. Ez az ország mindannyiunké” – teszi hozzá Turgeman.
Fotó: IDF/Flickr
Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
