A franciák több, mint fele továbbra is a vásárlóereje, a megélhetése miatt aggódik egy friss felmérés szerint (54%), az ukrajnai háború viszont „már csak” a megkérdezettek 36% számára a prioritásos ügy.
Ez a korábbiakhoz képest jelentős, folyamatos csökkenés (március elején ez a szám 50%, a hónap közepén 44% volt).
Vagyis a háborús fáradtság szépen lassan bekúszik a francia elnökválasztási kampányba.
Eközben azért a francia lapok címlapján nagyrészt továbbra is a háborús hírek dominálnak, de a számok szerint a franciákat ismét egyre inkább az árak, az életszínvonal, a gazdaság helyzete foglalkoztatja, ami a radikális jelölteket erősítheti a finisben. Ismét ez foglalkoztatja a franciákat, mert ez a háború előtt is így volt. Az infláció, különösen az energiaárak elszabadulása komoly aggodalomra és intézkedésekre adott okot már 2021-ben is (például jövedelem-kiegészítéseket adtak az alacsonyabb keresetű franciáknak, és árbefagyasztások is történtek).
A radikális jobboldali Marine Le Pen, és a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon az elmúlt hetekben látványosan fordult rá a megélhetés dolgára. Most ők erősödnek. Az egy más kérdés, hogy a köztük lévő különbség átlaga nem csökken, úgyhogy egyelőre ez az erősödés komolyan nem veszélyezteti a 2022-es Macron-Le Pen visszavágót (de senki ne lepődjön meg nagyon, ha mégis „meglepetés” születik, mert a számok alapján egy Macron-Mélenchon csata sem lehetetlen).
Ez a radikálisoknál mért növekedés ugyanakkor nem tekinthető kilövésnek sem, a kormányoldal ugyanis igyekszik újabb intézkedések és döntések révén nem teret adni az ellenzékének, hogy végletesen kibontakozhasson a megélhetés témájában.
Egyébként a mérsékelt konzervatívok és a radikális jobboldali Eric Zemmour jórészt a saját politikai és kampányhibáik miatt estek ki a komoly esélyesek versenyéből, és azt is hozzá kell tenni, hogy a radikálisok erősödése mögött korábbról ismert strukturális okok is lehetnek (gyakran emlegetett szempont, hogy Jean-Luc Mélenchon korábban is jellemzően a végére erősödött fel).
A folyamatok magyarázó tényezője lehet továbbá a mind jobboldalt, mind a baloldalt érintő hasznos szavazat-vita. Bár korábban a franciák úgy gondolkodtak, hogy az első fordulóban a szívük szerint szavaznak, a másodikban pedig elnököt választanak, a 2002-es elnökválasztás óta, amikor Lionel Jospin szocialista miniszterelnök váratlanul kiesett, Jean-Marie Le Pen FN-elnök pedig bekerült a második fordulóba, nagyobb az óvatosság. Ott van a fejekben a gondolat, hogy már az első fordulóban is érdemes hasznosan szavazni, vagyis olyan jelöltre, akinek tényleges esélye van a második fordulós kvalifikációra.
Jean-Luc Mélenchon kapcsán időről időre felmerül az érv, hogy esetleg ő lehet, ő lenne a hasznos szavazat a baloldaliak számára (ami nyilván nem nyeri el azon baloldali pártok és szavazóik tetszését, amelyek nem akarják, hogy a radikálisok dominálják a jövőben azt a politikai tábort). De profitálhat ebből a jelenségből Marine Le Pen is, aki látványosan ellépett gyengülő radikális és mérsékelt jobboldali ellenfeleitől. Utóbbiak szintén aggódhatnak amiatt, hogy az elnökválasztás után hogyan strukturálódhat újra a jobboldal, így a legkevésbé sem érdekük hasznos a szavazatról beszélni. De hallani sem. Ráadásul mind Mélenchon, mind Le Pen esetében ott van a levegőben a lehetőség, hogy ez az utolsó elnökválasztásuk, ami lehetőség az ambíciókkal rendelkezőknek.
Ám Mélenchon és Le Pen meggyőző, jó szereplése akár meg is hosszabbíthatja a politikai karrierjüket, és elodázhatja az átalakulásokat, no meg az utódlásuk bonyolultnak ígérkező problémáját…
Ez néhány újabb szempontja annak a jelenségnek, amelyet korábban elemeztünk, miszerint agyban már mindenki előrébb jár, mint maga az áprilisi elnökválasztás. És ez magyarázhatja azt is, hogy a kampányt csak részben dominálják a tartalmi kérdések, még ha világos is, hogy a franciák miről szeretnék, ha beszélnének a jelöltek. A jelöltek már nem a programoknál tartanak, hanem azon gondolkoznak, hol lesznek a választás után. Nem meglepő hát, hogy az aspiránsok nem csak Macron támadják, hanem egymást is (a választást nyerni kívánók részéről természetesen az elnök folyamatos torpedózása a logikus, de nem csak ez történik). És különösen akkor használják ki a helyezkedők az alkalmat, ha erre kínálkozik is magas labda.
A napokban ilyen kihasználható alkalom volt például, amikor Eric Zemmour nagygyűlésen azt skandálta a tömeg, hogy „Macron gyilkos”.
10-12 nappal a vége előtt már az is sokat számít, ha egy jelölt csak egyetlen napig nem képes az üzenetét sulykolni, hanem magyarázkodnia kell. Az ellenfelek megragadták hát a lehetőséget.
És négy héttel a háború kezdete után, bizony ezek a csaták már sikeresen törik át a média és az érdeklődés falait.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.