Dan Perry a The Jerusalem Post oldalán játszott el a gondolattal, vajon mekkora sikerrel helyezhetne nyomást a nemzetközi közösség Izraelre a szankciók eszközeivel.
Az Associated Press egykori munkatársa, és a Külföldi Tudósítók Szövetségének jeruzsálemi korábbi vezetője írásában először a jól működő szankcióknak több feltételét is felsorolja:
Az első dolog, hogy szerinte a célba vett ország lakosságának racionálisnak kell lennie – tehát az embereknek pontosan érteniük kell a saját helyzetüket és döntési lehetőségeiket. Ez pedig az információk minőségétől függ, a propaganda terjesztésére hajlamos média nem a megértést szolgálja.
„Érvényes ez Oroszországra?” – teszi fel a kérdést Perry, aki szerint ugyan az ország hatalmas műveltséggel és lenyűgöző értelmiséggel rendelkezik, médiáját azonban diktatúra irányítja, és az ilyen uralom hosszú története összeesküvés-elméleteket és túlgondolkodást szült.
„A legtöbben értik, mi történik ma? Nem olyan egyértelmű.”
Perry szerint a második feltétel, hogy a szankcionált országban számítania kell a közvéleménynek – ami nagyjából azt jelentené, hogy demokrácia működik. Ez nyilván nem mondható el Oroszországról, így a szankciók csak félig érhetik el céljukat és ráadásul azt a lakosságot bünteti, ami már így is szenved.
A Nyugat közben abban reménykedik, hogy a Putyin közeli erőközpontokat célba tudja venni. Ez egy képregényben az oligarchákat jelentené, ám valóságban több ezer olyan embert jelent, akik az új nómenklatúra haszonélvezői, és tudják jól, hogy ha Putyinnak mennie kell, akkor a tömeg „bastille”-t kiáltana a számukra.
A „jól” működő szankciók harmadik feltétele, hogy az adott ország ne álljon közel az önfenntartó gazdasági státuszhoz. Oroszország nagyon fontos gazdasági szereplő, ugyanakkor nagy szüksége van a különböző anyagok, technológia importra, és a valutapiacon is erősen függő helyzetben van.
„A negyedik szempont pedig az, hogy a szankcióknak komolynak kell lenniük. Putyin helyesen hasonlította azokat egy katonai hadüzenethez” – írja Perry, aki szerint ráadásul a szankciók hatékonyságának növeléséhez globális egyetértésre is szükség lenne, ami Oroszország esetében nem biztosított például Izrael vagy Kína részéről sem teljesen.
Mi lenne az Izrael-ellenes szankciókkal?
A szerző felidézi a BDS (Boycott, Divestments, Sanctions) bojkottozgalom aktivitását is, ami eddig szerinte ugyan kudarcot vallott, mégis számolni kell azzal, hogy a zsidó államot megpróbálhatják nagyobb nyomás alá helyezni a jövőben. Hiszen Izrael tevékenységét Júdea és Somron területén még mindig sokan ellenzik a nemzetközi fórumokon.
Ehhez pedig csak egy újabb erőszakhullám hiányozna, vagy a Palesztin Hatóság összeomlása, majd egy követelés a palesztinok részéről, hogy ők is izraeli állampolgárságot kapjanak.
„Adjuk hozzá annak a lehetőségét, hogy egyszer az USA majd egy barátságtalan progresszív kormányt választ, ami talán csak 10 évre van. Az amerikai zsidók hatalma korlátozott és a fiatalok amúgy is eltávolodtak Izraeltől. Ha Amerika élen jár, Európa követi. Izrael innovációs szektora pedig nem tudja megmenteni a helyzetet”
– veti előre a szerző.
Perry szerint egy ilyen forgatókönyv esetén sem tudnák Izraelt arra kényszeríteni, hogy kivonuljon a Nyugati Part területéről, hanem valószínűbbnek tartja, hogy rávennék, biztosítson állampolgársági jogot a palesztinok számára, és ezzel vessen véget a zsidóság dominanciájának az államban.
És hogy miért biztos ebben? Azért, mert Izraelben mások azok a feltételek, amiket Oroszország esetében sorolt fel:
„a lakossága (többségében) tudatos, a közvélemény számít, és nem önfenntartó. Érdekes lenne, borzalmas lenne” – összegzi gondolatmentét cikke végén az AP egykori munkatársa.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.