A „Lehetetlen szerelem” című filmet a január 22 és 30. között zajló Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon (BIDF) vetítették.
Amint korábban a Neokohn is beszámolt róla, az eredeti címén „Love It Was Not” egy kreatív fotómontázs, mely interjúk és archív tanúvallomások segítségével idézi fel a valószínűtlen auschwitzi szerelmi viszonyt egy zsidó fogoly és egy osztrák SS-tiszt között.
A csinos, almaarcú szlovák fogoly, Helena Citron és a szőke náci százados, Franz Wunsch közötti románcot Maya Sarfaty izraeli filmrendező „Love It Was Not (Ez soha nem volt szerelem)” című, mélyen magával ragadó dokumentumfilmje tárja fel.
Sarfaty többéves kutatómunka eredményeit, szemtanúk vallomásait és Citron rabtársainak megható együttesét, valamint művészi diorámafotókat és felvételeket felhasználva meséli el Citron és Wunsch történetét Auschwitzban.
A film egy fotóval kezdődik, amelyen Helena Auschwitzban látható, valószínűtlenül egészségesen és boldogan. Ezt a fotót Wunsch csíkos rabruhában készítette kedveséről, lánya, Dagmar szerint sokszor lemásolva, hogy a fotót feldarabolhassa, és Helena fejét más-más ruhákba helyezhesse más helyszíneken, távol az auschwitzi tragikus és kegyetlen környezettől.
Helena egyike volt annak az első 1000 szlovákiai nőnek és lánynak, akik 1942-ben, a megsemmisítő tábor építése idején érkeztek Auschwitzba. Először veszélyes bontási munkára osztották be, majd szerencséje volt, hogy munkát kapott a Kanadában, az elgázosított emberek bőröndjeinek és személyes tárgyainak raktárában.
Ő és a többi oda beosztott nő néha talált élelmet vagy meleg ruhát. Helena, egy kántor lánya, aki egykoron arról álmodott, hogy felléphet, szintén ott kapott szerepet, hogy énekeljen a 20 éves Wunsch, a Kanada műveletet irányító SS katona születésnapi partiján.
Az egyetlen német dalt adta elő, amit tudott, a „Liebe war es nie” (Ez soha nem volt szerelem) címűt, ami mélyen megérintette Wunschot.
Elkezdtek egymásnak kis üzeneteket küldeni, és titkos kapcsolat alakult ki közöttük, ami mindkettőjük számára a halált jelenthette volna. A többi fogoly tudott szerelmükről; ahogy az egyik túlélő megjegyzi a filmben: „az őrületig szerette a lányt”.
Helena története 1944-ben újabb drámai fordulatot vett, amikor idősebb nővére, Roza férjével és két gyermekével megérkezett Auschwitzba. Roza férjével Palesztinában élt, de visszatértek Európába, ahol megszülte második gyermekét, majd mindannyian a koncentrációs táborba kerültek.
Ott, Roza érkezésének napján Wunsch közbelépett, és a gázkamrák öltözőjében megmentette Rozát, gyermekeit és férjét azonban a halálba küldték.
Ez az elviselhetetlen pillanat mindkét nő életének hátralévő részében velük maradt. Auschwitz után Izraelbe költöztek, mindketten megházasodtak, és új életet és családot alapítottak.
Wunsch és Citron a háború után nem tartották a kapcsolatot, bár amikor az oroszok felszabadították Auschwitzot, még egyszer elbúcsúztak egymástól.
Citron tanúvallomást tett arról, hogy Wunsch hogyan segített neki Auschwitzban, de azt is leírta, hogy milyen kegyetlen módon büntette a férfi foglyokat. Ezt a filmben a Kanada láger túlélői is visszhangozták, akik közül nem sokan tapasztalták Wunsch szelídebb oldalát.
Simon Wiesenthal még a hatvanas években figyelmeztette az osztrák hatóságokat, hogy csaknem hetven, egykor Auschwitzban szolgáló SS-tiszt él szabadon az országban. Közülük mindössze négyet állítottak bíróság elé, Franz Wunsch volt az utolsó ebben a sorban. Mindannyiukat felmentették.
