Nemrég ért véget a „40 Nap Az Életért” nevű életpárti kezdeményezés, melynek saját bevallásuk szerint az volt a célja, hogy az ima, a böjt és a békés jelenlét révén felhívja a figyelmet arra, hogy az élet a fogantatással kezdődik. Ennek alkalmából beszélgettünk Hajdani Józsefné életpárti aktivistával, az eredetileg Amerikából indult nemzetközi kezdeményezés magyarországi főszervezőjével. Interjú.
***
Bizonyára fárasztó időszakon vannak túl, ilyenkor már visszalehet nézni valamennyire a megvalósult célokra és az elért eredményekre. Ön személy szerint hogyan értékeli, sikeres volt az idei „40 Nap Az Életért” kezdeményezés?
Igen. Két kampány volt ebben az évben, volt még egy korábban, tavasszal is, igaz akkoriban nehézség volt, hogy kijárási korlátozások voltak érvényben. Úgy vélem
„Istent minden bizonnyal nem hagyja hidegen, az hogy 64 országban, és 612 városban egyszerre, egy időben zajlott a tavaszi és az őszi kampány az életekért.”
Mindig erőt és bátorítást ad az éppen helyszínen levő szolgálattevőnek, hogy még ha ő „csak” egyedül az Istennel imádkozik éppen együtt, akkor is a többi ország városaiban, ugyanígy mások is ezt teszik és fordulnak oda Istenhez, hogy a gyermekek megszülethessenek. Ezt a szolgálatot pedig természetesen folytatni fogjuk.
A kampányuk három fő komponensből állt, az első a békés jelenlét azoknak a helyeknek a közelében, ahol az abortuszokat végzik, a második az ismeretterjesztés, és amit már Ön is említett, és talán ami a központi elem: az imádkozás és böjtölés. Mit tud mondani azoknak az olvasóinknak, akik esetleg szkeptikusak az Önök módszereivel kapcsolatban? Valóban ez a legmegfelelőbb módja az életvédelemnek?
Jézus az egyik cselekedetében, amikor a tanítványok nem tudtak egy beteget meggyógyítani, akkor azt mondta nekik, hogy amivel szembekerültek az csak imádkozással és böjtöléssel távolítható el abból az emberből. Én magam is megszabadultam és új életem lett azáltal, hogy elfogadtam Isten kegyelmét, hogy a bűneimet letettem a kereszthez, ami után a depresszióból is teljesen, és véglegesen kiszabadultam.
„Tehát a saját megtapasztalásom a magánéletemben az, hogy az Isten a segítségünkre tud sietni még akkor is, amikor a mi erőnk már véget ért: Ő neki még mindig van lehetősége arra, hogy változást hozzon.”
Picit maradjunk még az életvédelem témakörében. Az látszik, mind a hazai, mind nemzetközi viszonylatban, hogy az életvédelmet legtöbbször a hívő emberek tartják fontosnak, és tesznek érte tevőlegesen. Mégis, mivel tud meggyőzni egy hívő életvédő egy nem-hívő kismamát, aki azon gondolkodik, hogy vállalja-e a gyermekét?
Először is azt kérdezném tőle, hogy mit tud arról a méhében fejlődő kisbabáról? Babának tekinti, vagy minek gondolja mégis mi az? Egy nagyon fontos kérdésnek tartom, tisztában vagyunk-e azzal, hogy a fogantatással már elkezdődik az életünk. Én elmondom mindenkinek, hogy helyesebb, ha megtartja a babát mert az áldásokkal jár, de persze választhatja a másik utat is, hogy elveteti, mert ő most úgy érzi, hogy nem alkalmas az időpont, arra hogy vállalja ezt a gyermeket. Egy dolgot biztosan tudnia kell azonban: erre a döntésre mindig emlékezni fog! Úgy döntsön, azt válassza, amiben a szívének békessége tud lenni.
„Ez egy soha vissza nem térő alkalom, hogy az a gyermek megszülethessen, mivel ő már él.”
Ön szerint egyébként elképzelhető az életvédelem hit nélkül? Tehát nem kell feltétlen hívőnek lenni ahhoz, hogy valaki életvédő legyen?
Igazából az a nem mindegy, hogy mit gondolunk valójában az élet fontosságáról: hogy az a gyermek, akiről most lemondanánk az fontos-e? Azon is érdemes elgondolkozni, hogy minek köszönhetem azt, hogy én élek? Aztán arról is, hogy valaki a mi fogantatásunkkor is úgy döntött, hogy megtart bennünket.
„Ilyen egyszerű lenne, hogy mi dönthetjük el, melyik gyerek születhessen meg és melyik ne?”
Jobb lett volna, ha én nem születek meg? Mivan akkor, ha az a gyermek is élni akar…
Az, amit most mond, az nagyon hasonlít arra, ami az Önök kezdeményezésének a mottója is, amit Dávid király egyik zsoltárából választottak: „Örökkévaló, Te alkottad testem, anyám méhében kezed formált engem, Dicsérlek, mert csodálatos módon teremtettél! Bizony csodálatosak alkotásaid és lelkem jól tudja ezt! (Zsoltárok 139:13-14)”. Azt szeretném kérdezni, Önnek mit jelentenek ezek a versszakok, mire gondolt, amikor felolvastam őket?
Amikor megtértem akkor már nem éltek a szüleim és nincs testvérem sem, mert szüleim is nem vállaltak egy gyermeket. Az ő hiányát mindig is éreztem. Amikor rátaláltam Istenre akkor azt a magabiztosságot kezdtem újra érezni, mint amikor még a szüleim éltek: hogy van egy háttérországom, van akire biztosan számíthatok. Mikor ezt az igét megismertem, kifejezetten az ragadott meg, hogy Ő már a mennyei édesapám volt akkor is, amikor a szüleim még éltek.
„Ha Isten rá merte bízni az életemet a szüleimre, akkor én pláne rábízhatom a hátralevő életemet Őrá.”
Ide vezethető vissza az Ön életvédelem iránti mély elkötelezettsége is?
Hát egyrészt ez, másrészről az, hogy én magam sem vállaltam egy gyermeket. Bár egészségügyi végzettségem van, valahogy mégsem voltam kellően tisztában ennek a súlyával; a törvény is lehetőséget adott, hogy három gyerekem lévén ne vállaljak egy negyediket. Belesétáltam ebbe a csapdába, de utána sok éven át egyre mélyebbre kerültem a depresszióba, míg megtérésem után egy lelkigondozó rá nem világított, hogy egy mélyen gyökerező fájdalom, amit nem dolgoztam fel, az teljesen okot adhat a depresszióra. Büszke vagyok a gyermekeimre, és úgy érzem, talán jól is neveltem őket, talpraesettek, megállják a helyüket az életben, a munkában, és
„ha már nem lehetek itt a Földön jó anyukája annak a gyermeknek, akit elvetettem, úgy gondoltam, hogy most megteszek mindent annak érdekében, hogy mások ne essenek ugyanebbe a hibába”.
Hogy más ajándékok, azaz más gyermekek megtudjanak születni, hogy Isten terve itt a földön megtudjon valósulni. Hiszek az ima erejében, hogy amíg mi imádkozunk addig Isten keze megtud mozdulni és tud cselekedni és igenis tudnak csodák történni.
Címlapkép: Életpárti-aktivisták 40 Nap Az Életért/Facebook