A holokauszt túlélői számára nem sok vigaszt nyújt, ha több mint 75 évvel a kimondhatatlan borzalmak és veszteségek után végignézik a vádlott nácik perét – írja Doree Lewak a New York Post oldalán.
A múlt héten Irmgard Furchner, a 96 éves, 1943 és 1945 között a lengyelországi Stutthof koncentrációs táborban dolgozó egykori titkárnő 96 éves asszony egy merész szökéssel elmenekült az idősek otthonából azon a napon, amikor bíróság elé kellett volna állnia. A több mint 11 ezer gyilkosságban való bűnrészességgel vádolt, közel százéves asszony taxit hívott, és egy metróállomásra hajtott. Végül Hamburg külterületén fogták el. Az új tárgyalási időpontját október 19-re tűzték ki.
A Stutthof egyik túlélője, Asia Shimelman számára ez az epizód „szívszorító” volt.
„Azt akarták, hogy tanúként menjek Németországba”
– mondta a most 93 éves Shimelman a The Postnak a New York-i Wayne-ben lévő otthonában.
Shimelman – aki tanú volt a 2019-es perben Bruno Dey stutthofi SS-őr ellen, akinek ítéletét és kétéves felfüggesztett büntetését 2020-ban hozták meg – évtizedek óta vár az igazságszolgáltatásra. Egy év poklot élt át Stutthofban 1944 és 1945 között, túlélve a kínzásokat, amelyek között volt egy megrendezett „látszat kivégzés” is, ahol az őrök pisztolyt tartottak a fejéhez.
Furchner ellen vádat emeltek a német ügyészek azon összehangolt erőfeszítésének részeként, hogy alacsonyabb rangú személyeket is elítéljenek a holokausztban játszott szerepük miatt. Bár Furchner ügyvédje azt állította, hogy a nőt akkoriban „el lehetett szigetelni” a stutthofi borzalmak elől, Shimelman ezt nem veszi be.
„Nem lehetett – egy tábor csak arra való, hogy embereket gyilkoljanak”
– mondta az ötgyermekes dédnagymama, megjegyezve, hogy Furchner írta a kivégzési parancsokat, amelyeket a tábor parancsnoka, Paul-Werner Hoppe diktált neki.
„Voltak gázkamrák, rabszolgamunka, verések. Mindent tudott, és segített neki. Nehéz hallani a tagadását. Tudjuk, hogy ez nem igaz”.
A dacos Furchner hetekkel ezelőtt írt a bíróságnak, és kifejtette, hogy bojkottálni tervezi az eljárást, mert az „megalázó” lenne számára.
„Nem volt nagy meglepetés, hogy megszökött”
– mondta Shimelman a nőről, aki megpróbált elmenekülni a múltja elől.
„Az méltatlan hozzá, hogy részt vegyen a tárgyaláson, de az nem méltatlan hozzá, hogy részt vegyen mindabban, amit tett?”
https://neokohn.hu/2021/04/28/meg-nehany-nap-es-eltunik-a-sok-sarga-csillag-az-utcakrol-szemelvenyek-1944-tavaszarol/
– tette fel a kérdést Aron Krell, egy 93 éves Upper East Side-i holokauszt-túlélő, akinek az édesanyját Stutthofban ölték meg.
„Mindenki, aki ott volt, részt vett azokban a szörnyű bűnökben, amelyeket elkövettek”
– mondta Krell, rámutatva, hogy Furchnert órákon belül megtalálták.
„Ha most megtalálták, már évtizedekkel ezelőtt is megtalálhatták volna”.
Szeretett édesanyját, Esztert Stutthofban ölték meg, miután a szintén lengyelországi Auschwitz-Birkenauból oda küldték. Krell, aki négy évig volt a lengyelországi lódzi gettóban, majd több tábort – köztük Auschwitz-Birkenaut és az ausztriai Mauthausent is megjárta „szemfényvesztésnek” tartja az egykori nácik elleni mostani nyilvános pereket.
„Mire jó az, hogy most bíróság elé állunk? Milyen büntetést fognak kapni? Mi az a szenvedés, amit kapnak? Semmit”
– mondta Krell, aki 2008-ban írta meg a „A gonosz legyőzése” című memoárját.
„Mindannyian két lábon járó csontvázak voltunk. Alig éltem. Inkább halott voltam, mint élő”
– mondta a táborokban töltött időszakról.
„A zsidó embereknek maguknak kellett megásniuk a sírjukat, aztán lemészárolták őket”.
Greg Schneider, a holokauszt áldozatait segítő Claims Conference ügyvezető alelnöke elmagyarázta, miért csak most zajlik néhány nagy horderejű per.
„A németországi ügyészek megértették, hogy ez valóban az utolsó fejezet. Ha most nem teszik meg, soha nem lesznek képesek rá”
– mondta Schneider, megjegyezve, hogy a náci háborús bűnösök többségének sikerült elkerülnie a büntetőeljárást, miközben vagy Németországban maradtak, vagy olyan országokba menekültek, mint Argentína.
„A holokauszt túlélői számára soha nem lehet igazságot szolgáltatni”
– mondta Schneider a hatmillió zsidó meggyilkolásához vezető bűncselekményekről és atrocitásokról.
„De a nyilvántartás létrehozása ebben a szakaszban hihetetlenül fontos”.
Míg Furchner titkár volt, nem pedig főszervező, Schneider megismételte, hogy hétköznapi emberek tették lehetővé a holokauszt megtörténtét.
„Ha a hozzá hasonló emberek azt mondták volna, hogy ‘Nem, én nem veszek részt ebben’ – ha elég sokan mondták volna ezt –, akkor ez nem lett volna lehetséges. De nem tették.”
Borítókép: Jack R. Johanson / Flickr
