Pak Yanmi kislányként menekült el Észak-Koreából, majd embercsempészek fogságába került Kínában, Amerikában pedig azzal szembesült, hogy azok az eszmék, amik tönkretették a hazáját a Nyugatot is fenyegetik.
Az amerikai közélet és a jelenlegi kormányzat jelentős részét áthatja az a „woke” ideológia, amely a különböző baloldali eszmék, a kritikai fajelmélet, az identitás politika és a politikai korrektség sajátos keveréke. A jelenségnek növekvő ellentábora van, amelyben egyre több olyan szereplő jelenik meg, akiket nem lehet a „konzervatív” vagy a „fehér” dobozokba pakolni. Nagy port kavart a nyáron, mikor Pak Yanmi, közismert emberi jogi aktivista és észak-koreai menekült kijelentette, hogy ami Amerikában megy az egyetemeken az Észak-Koreára emlékezteti. Azt állította, hogy a Nyugat eltékozolja a saját szabadságát.
A lány kijelentései elsősorban a konzervatív amerikai oldalakon terjedtek el, azok az emberek, akik egykor észak-koreai menekültként felemelték és támogatták, ezeket a nézeteit már nem kívánták meghallgatni. A legtöbb újság egyszerűen nem reagált a kijelentéseire, de többen azt írták, hogy a nő „partizán” magatartásával, vagyis azzal, hogy konzervatív véleményt fejtett ki „ártott” emberi jogi aktivizmusának. Barbara Yemmick amerikai újságíró, a Los-Angeles Times korábbi pekingi irodájának vezetője például egyenesen azt állította, hogy Pak Yanmi összehasonlítása olyan, mint a holokauszt relativizálása: „Valamikor tiszteltem Pak Yanmit, de az, hogy az elit egyetemek politikai kultúráját Észak-Koreához hasonlította az arra emlékeztet engem, mint mikor Majorie Taylor Greene a maszkviselést és az oltási kötelezettséget a holokauszthoz hasonlította.”
A fiatal nő váratlanul nem kívánt személy lett azokban a körökben, amelyek valamikor örömmel hordozták körbe. Pedig, ha valakinek van joga összehasonlítást tenni, az pontosan ő, aki nem egy kényelmes lakás melegében prédikál elnyomásról, hanem valóban tudja milyen diktatúrában élni.
Menekülés Észak-Koreából
Pak Yanmi 21 évesen vált ismertté, miután beszédet mondott a One World konferencián Dublinban. Könyve az Élni akartam 2015-ben jelent meg, amely azonnal bestseller lett. Életrajzában Észak-Koreát egy börtönszerű világként írja le, amelyben az elnyomottak nem is tudnak arról, hogy el vannak nyomva. Szülei például elkötelezetten tisztelték a rendszert, mégis kijátszották azt és fekete kereskedelmet folytattak a túlélésért. A kislány Yanmi imádta a „kedves vezetőt”, sőt azt hitte valóban természetfeletti képességekkel rendelkezik, évekbe telt neki, mire megértette, hogy propaganda áldozata volt. Egy általános kettősség jellemezte az életüket, szegények voltak, nem volt elektromosság a faluban, féltek a hatóságoktól, és mégis jónak tartották a rendszert.
A nyugati világ gyakran azt hiszi, hogy mikor Phenjanba látogatnak a ritkán beengedett riporterek, akkor „bepillantást” kapnak Észak-Koreába. Azonban Yanmi leírja, hogy a fővárosban csak a vezető „osztály” él, a többiek más vidéki városokban és falvakban tengődnek, amelyekben óriási a nyomor és a szegénység.
Észak-Koreában ugyanis osztályrendszer van, az emberek kasztokba vannak osztva a felmenőik alapján, minél lejjebb kerül valaki annál nehezebben boldogul.
A család a kínai határ közelében élt, és miután az apja munkatáborba került a feketekereskedelem miatt, és súlyos betegen tért haza, a szökés mellett döntöttek.
Azonban információk hiányában nem tudták, hogy egy észak-koreai számára Kína szinte rosszabb, mint maradni. A lány 13 éves volt, mikor édesanyjával átszökött Kínába. Az embercsempészek mindkettőjüket eladták szexrabszolgának, és a mindössze 13 éves lánynak végig kellett néznie, ahogy a szeme előtt megerőszakolják az anyját.
Kínában a célzott abortuszok miatt nőhiány van, ezért az észak-koreai nők kelendőek. Azonban nincs menekültstátusz, ezért ha a hatóságok elkapnak egy észak-koreait akkor azt visszatoloncolják. Így rendkívül kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek a menekültek. A lány két évet vészelt át Kínában egy embercsempész mellett, édesapja a saját szökése után néhány hónappal meghalt, a nővérével pedig elvesztették a kapcsolatot. Végül keresztény misszionáriusok mentették őket át Mongóliába onnan pedig Dél-Koreába. Yanmi ekkor 15 éves volt.
A lány leírása szerint a dél-koreaiak egy része megvetően viselkedik az északi menekültekkel, és sokan tehernek tartják őket. Nagy problémát jelent a beilleszkedés. A lány kemény munkával néhány év alatt behozta a lemaradását, egyetemre ment, és elkezdte megosztani a történetét.
Yamni csak úgy falta a koreaira fordított angolszász irodalmat, és különösen nagy hatással volt rá George Orwell Állatfarmja, amiben úgy érezte magára ismert.
Filozófusokat, amerikai életrajzokat olvasott, és nagy tudásvággyal iratkozott be egy koreai egyetemre. Miután 2015-ben megjelent a könyve felvették a Columbia Egyetemre, ahol azonban nem olyan dolgokat tanítottak, amire számított. A lány 2016 és 2020 között végezte el a képzést, amelynek ideológiai töltete megdöbbentette és megijesztette.
A woke ideológia
A Jordan Petersonnak adott interjúban Yamni elmondta, hogy az egyetemen újra megtanulta cenzúrázni magát. Őt gyerekként megerőszakolta egy embercsempész, most pedig azt mondták neki, ha hagyja, hogy egy férfi előre engedje az ajtóban, azzal a nők elleni erőszakot támogatja. Ha tiltakozott akkor azzal vádolták, hogy Észak-Koreában agymosott lett. A lány négy éven át hallgatott, majd az egyetem elvégzése után rájött, hogy amit az egyetemen tapasztalt az kiszivárgott a mindennapi életbe.
Yanminak a fordulópontot az jelentette, mikor 2020-ban 3 afro-amerikai nő ellopta tőle a pénztárcáját az utcán. A lány elkapta az egyikük karját és kiabálni kezdett, de a közelben álló fehér járókelők beavatkoztak és rasszizmussal vádolták a kisbabájával és bébiszitterével sétáló fiatal nőt. Azt mondták neki a járókelők, hogy „rasszista mivel lopással vádol fekete embereket.” Yanmi később feljelentést tett, és támadóit a rendőrség letartóztatta, de az epizód mély nyomot hagyott benne. Úgy döntött felszólal a jelenség ellen.
„Az első dolog, amire édesanyám megtanított kislánykoromban az volt, hogy még csak ne is suttogjak, mert a madarak és az egerek meghallják, és azt mondta a legveszélyesebb része a testnek a nyelv. Nem csak téged ölnének meg Yanmi, hanem a családodat is – mondta az édesanyám. A Columbia Egyetemen megtanultam, hogy Amerikában is „eltörölhetnek”, cenzúrázhatnak, megbüntethetnek, nácinak és bigottnak nevezhetnek, ha nem vagy politikailag korrekt. Ez összetörte a szívem, mert számomra a „safe place” azt jelenti, hogy egy olyan hely, ahol elmondhatod a véleményedet, különösen az egyetemen, ahol nyugodtan lehetsz ostoba, és aztán megtanulod a dolgokat az által, hogy megvitatod a témákat másokkal”
– mondta a Telegraph podcastjében az aktivista.
Yanmi a marxizmusból ismerős kollektív bűnösség ideológiáját véli felfedezni a „fehér bűnösség” gondolatában, ami szerinte nagyon veszélyes, mert egy ördögi kört hoz létre. Ugyanis, ha valakit nem az egyéni tetteiért büntetnek meg, hanem a bőrszínéért, az ősei valódi vagy valótlan bűneiért, akkor a büntetés soha nem ér véget.
„Észak-Koreában a rezsim mindig azt mondja, hogy az amerikai kurafik miatt szegény a nép. A Columbián ugyanezt hallgattam: Afrika a fehér férfiak miatt van olyan állapotban amilyenben, a világ problémái is mind a fehér férfiak miatt vannak. A narratíva kísértetiesen hasonló”
– mondta Yamni az interjúban.
A lány szerint egyértelműen az oktatás a hibás azért, hogy az amerikaiak azt képzelik, hogy „elnyomásban” élnek:
„Észak-Koreában legalább még tudják, hogy mi egy nő és mi egy férfi. Arra jöttem rá, hogy itt a Nyugaton az a probléma, hogy az embereknek nincsenek problémái, ezért csinálnak maguknak. S ezeken a menő egyetemeken azt mondják a diákok, hogy ők rendszerszinten el vannak nyomva.”
Pak Yanmi olyan, mint egy időutazó, aki egy sztálinista mintára felépített, ötven évvel lemaradt diktatúrából kiszabadulva a 21. században találta magát. Azonban a szabadságban rádöbbent, hogy azok, akik ezért a szabadságért nem tettek semmit, olyan eszmék irányába kacsingatnak, amelyeknek a következménye a nyomorúság és az elnyomás. Így ő, aki túlélte egy diktatúra borzalmait, úgy döntött megpróbálja figyelmeztetni az embereket, hogy ne akarjanak utópiát, hanem értékeljék és őrizzék azt a jólétet és szabadságot, amit örököltek.
